Kedves Olvasó!
Hagyományunkhoz híven októberben nevelés súlypontú
lapszámot szerkesztünk. Mindazonáltal a
reformáció kerek évfordulója sem kerüli el figyelmünket.
Sokfelé olvassuk, milyen – vélt vagy valós – külső
veszélyek fenyegetik keresztény világunkat, s olyat
is találunk, aki a vég bekövetkeztével kapcsolatos
jóslatokba bocsátkozik. Bevallom, mindezeket
(még) nem tudom elég komolyan venni, sokkal jobban
tartok viszont mindattól, ami miatt belülről
sorvad(hat)nak közösségeink. Az egyház jövőjét
jelentő ifjúság megtartása elsőrendű feladat. – Az
elmúlt hetekben naponta érkeztek hozzám az iskolai
hittannal kapcsolatos rémhírek. Elhivatott(nak hitt)
és kitűnően dolgozó városi hittanár lépett ki végleg
a tanügyi rendszerből tanévkezdéskor. Kiégés, elfáradás?
– azóta is találgatjuk. Bármi legyen is, több
száz gyermeknek okozott fájdalmat így, mindjárt az
elején. Máshol szintén gazdátlan hittanórákról,
kisebb településeken ilyen jellegű szolgálatot nem
vállaló papokról, sőt, egész osztálynyi fiatal hittanról
való kiiratkozási szándékáról is hallottam…
Az okok találgatása messzire vinne. Maradjunk a
tényeknél, tegyünk azért, hogy tanárnak és diáknak
jobb legyen, hogy igazi szeretetben és lelki szabadságban
élő közösségek erősítsék egyházunkat. Ezt
tartják szem előtt egyházmegyéink hitoktatásért
felelős személyei is, akik egy évvel ezelőtt kezdték
el a hitre neveléssel kapcsolatos ügyek közös tárgyalását,
egyúttal spirituális és módszertani megújulást
is hirdetve ezen a területen. Utóbbihoz kapcsolódnak
azok a továbbképzők, amelyek előadóit,
résztvevőit szólaltatjuk meg tanulmány jellegű írásaik
vagy közvetlen hangú beszélgetések, vallomások
által. Mindezekkel elsősorban a hitoktatás felelősségteljes
szolgálatát végző tanárokat és papokat,
a gyermekeik lelki nevelését komolyan vevő szülőket
kívánjuk erősíteni, és egyházunk vezetőinek
figyelmét is mind jobban az iskolai hitoktatás rendkívül
fontos, nagyon komoly kihívásokkal szembesülő
ügyére szeretnénk irányítani.
