Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

E szám tartalmából (XXVIII. évfolyam 11. szám. 2017 november)
Table of contents November, 2017

Kedves Olvasó!

Hagyományunkhoz híven októberben nevelés súlypontú lapszámot szerkesztünk. Mindazonáltal a reformáció kerek évfordulója sem kerüli el figyelmünket.

Sokfelé olvassuk, milyen – vélt vagy valós – külső veszélyek fenyegetik keresztény világunkat, s olyat is találunk, aki a vég bekövetkeztével kapcsolatos jóslatokba bocsátkozik. Bevallom, mindezeket (még) nem tudom elég komolyan venni, sokkal jobban tartok viszont mindattól, ami miatt belülről sorvad(hat)nak közösségeink. Az egyház jövőjét jelentő ifjúság megtartása elsőrendű feladat. – Az elmúlt hetekben naponta érkeztek hozzám az iskolai hittannal kapcsolatos rémhírek. Elhivatott(nak hitt) és kitűnően dolgozó városi hittanár lépett ki végleg a tanügyi rendszerből tanévkezdéskor. Kiégés, elfáradás? – azóta is találgatjuk. Bármi legyen is, több száz gyermeknek okozott fájdalmat így, mindjárt az elején. Máshol szintén gazdátlan hittanórákról, kisebb településeken ilyen jellegű szolgálatot nem vállaló papokról, sőt, egész osztálynyi fiatal hittanról való kiiratkozási szándékáról is hallottam…

Az okok találgatása messzire vinne. Maradjunk a tényeknél, tegyünk azért, hogy tanárnak és diáknak jobb legyen, hogy igazi szeretetben és lelki szabadságban élő közösségek erősítsék egyházunkat. Ezt tartják szem előtt egyházmegyéink hitoktatásért felelős személyei is, akik egy évvel ezelőtt kezdték el a hitre neveléssel kapcsolatos ügyek közös tárgyalását, egyúttal spirituális és módszertani megújulást is hirdetve ezen a területen. Utóbbihoz kapcsolódnak azok a továbbképzők, amelyek előadóit, résztvevőit szólaltatjuk meg tanulmány jellegű írásaik vagy közvetlen hangú beszélgetések, vallomások által. Mindezekkel elsősorban a hitoktatás felelősségteljes szolgálatát végző tanárokat és papokat, a gyermekeik lelki nevelését komolyan vevő szülőket kívánjuk erősíteni, és egyházunk vezetőinek figyelmét is mind jobban az iskolai hitoktatás rendkívül fontos, nagyon komoly kihívásokkal szembesülő ügyére szeretnénk irányítani.

 

 


Könyv


 


 

 

 

Keresés a Katholikos oldalain