Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Szőcs Katalin
kARÁCSONY FONTOSSÁGA ÉS KÉPJELEI

 

A szerző a Hargita megyei Gyergyóújfalu szülötte, felsőfokú tanulmányait a iași-i Politechnika vegyészmérnöki karán végezte 1969-ben, ott szerzett doktori fokozatot 1981-ben. Dolgozott vegyészként, kutatóként, osztály- és üzemvezetőként, kémiatanárként, egyetemi előadóként. 1996-tól az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, a Szegedi Tudományegyetem Analitikai Tanszéke, a Debreceni Tudományegyetem fizika-kémia tanszékének tudományos munkatársa. Az Erdélyi Szépmíves Céh alapító tagja, az EME, EMT, KAB, a Kriza János Néprajzi Társaság tagja, a Heltai Könyvtár keretében működő önismeret-népismeret kör vezetője. Házas, négy gyerek anyja.

A karácsonyfa

Karácsonyunk szinte elképzelhetetlen fa nélkül. A fa jelentéstartalma és ágainak emeletszerű elhelyezkedése magában foglalja a természeti erők jellegét is. A természeti forma szerint a fa a növényvilágban az élet legtökéletesebb formáját képezi. A fák hozták létre az élethez szükséges levegőt, talajt, vizet a földön. A távol-keleti természeti népek hitregéiben kezdetben a nagy fán jártak le és fel az istenek és az emberek ég és föld között. Hasonló képet jelenít meg a hun-esszénus tanítás: „A régi időkben, a Teremtés zsenge korában a Föld tele volt óriási fákkal, amelyek ágai a felhők fölé nyúltak, és bennük lakoztak ősapáink, azok, akik az angyalokkal jártak, és akik a szent törvény szerint éltek."

A különböző népek hitregéjében a földanya maga a faanya. Az egyiptomi Nut istennőt mint faanyát ábrázolták, akárcsak a kínai Pan-kut. Faanya volt Ukko és Jol hun földistennők, Ukkanu babiloni, Ifa afrikai istennők. A mezopotámiai, a görög és kínai hagyományban a fa a földistennő kísérőjele volt. A görög Leukoteja istennő és istenfia mindig fa mellett jelenik meg. A kínaiak teremtőjét, Pankut is levelek borították. A hinduk Purusa nevű teremtőjének tetején fészkel a lélek madara.

A hitregék életfája nemcsak teremti, hanem fenn is tartja a világot. Régen szokás volt a lakóház belsejében egy tartóoszlopot elhelyezni. Neve nem véletlenül Boldoganya-oszlop. Ez volt a lakás szakrális közepe. Az istennői segítés egyik ábrázolása látható az Akropolisz oszlopfőin is. Világunkat a női oldalhoz kapcsolódó szeretet tartja fenn. A szeretet az Ős-egység, az ősanya törvénye. Az egyptomi, hindu, hun hitregékben az Ős-Egy fénye önmagát felosztva létrehozta a világot. A fény teremtése karácsonykor kezdődik el. A szeretetnek teremtő ereje van, akárcsak a karácsonyhoz kapcsolt fényerő növekedésének is.

A fa alapfogalma több bölcseleti és díszítőelem jelentéstartalmát egyesíti magában. Az ókori famotívumok, a fa-istennő és a népek hitregéi hét- vagy kilencemeletű fákról szólnak.

A teremtési lépések, illetve a szellemi szintek száma is hétkilenc, akár az életfáké.

A szent hetes ritmus a világ szereteten alapuló eredetének és szerkezetének a sajátossága. Hét teremtési nap alatt jött létre a világ. Nemcsak az életfa jelentéskörében található meg a hetes szerkezet. Hét lépésben történik a biológiai sejtszaporodás. A földi világban hétféle kristályrendszer létezik. A teremtő körének hét lépéséből alakul ki a föld belső energiájának alakzata, maga az élet virága. Az ókori népek életfája legtöbbször hét emeletű.

Az avaroknál a világhegyen álló fának hét ága van. A szamojédeknél a földi világnak hét emelete van, valamint az égnek is hét egymás feletti szintje van. A fa ágai a megvilágosodás, a lelki fejlődés fokozatait jelzik. A különböző vallások szertartásai szorosan kapcsolódtak a szent fa megmászásához.

Az emberben található a lélek belső ösvénye, mely rétegezett, mint a fa ágai. Tudatosodással és érzelmeink tisztításával rezgésszintünk emelkedik, felfelé haladunk az erénylétrán.

A karácsonyfán szokásos a spirális díszítés. A tér természetét képjelező életfa szivárvány hídja balra tekeredő spirált képez, akár a fa erőtere. A lét anyatermészetének ez az egyik jellemzője.

Az energia áramlásának módja és annak frekvenciaváltozásait a díszítőelemek közül az életfa és a hegy mintázza le. A különböző népek hitregéjében az ősszülő egy hétrétű égben lakik vagy hétszintű életfán, esetleg hét fiút szül a világra. A hun rovásos történetírásban az embereket segítő istenfiú az életfán lakik a földanyával együtt, mint a földanya legkisebbik gyereke. A hunok december hónapját az istenfiak hónapjának hívták. Úgy tartották, hogy ekkor jön le az égből az embereket segítő isteni lény az életfa szivárványhídján. A vogulok hitregéjében az istenfiú hét éjjel és hét nappal teszi meg az utat a mennyből a földre. Az istenfiú, illetve a nap anyját hét istenszülő úrnőnek hívják. A rovásos történetírásban a lelki-szellemi szinteket a szivárványhíd köti össze, itt közlekedik az embereket megmentő istenfiú a fehér lován. A mordvik nagy istennője a fiának szivárvány szegélyű inget varr. Meséinkben a nap- és holdlányok a szivárványon ülve hímezik az arany- és ezüstvásznat. A palócok a szivárványt Bába bukrának nevezik.

A hitregékben a fa szimbolikájában az istennő és az istenfiú is megjelenik. A faanya vagy földanya volt maga a teremtő istennő. Fia pedig vele lakott az életfán. A fiút faágként ábrázolták bottal, neve Botúr. A jogar ennek a hagyománynak a folytatása. A régi egyiptomi falfestményeken a tiszta szellemű fáraó ostorral jelenik meg. Olykor egyszerűen vesszővel vagy liliomos ággal ábrázolják. Archaikus imáinkban Jézus bal kezében is vessző található.

A hun teremtéstörténet szerint az élet eredőjét és szerkezetét a hétszintű életfa szemlélteti. A látható világot a Jol földanya teremtette. A földanya és az embereket segítő legkisebbik fia a fa ötödik szintjén lakik.

A tuskó szintén a faágat, tehát az istenfiút kísérő dologként jelenik meg. Archaikus imáinkban Krisztus olykor fatörzsként található meg. Népi szokásainkban az Alföldön a karácsonyi fatuskót a gazda az ünnepnek megfelelő kegyelettel hozza be a tűzhely mellé. Olykor mindenkinek van egy-egy saját tuskója. A Luca-napi vagy karácsonyi szokásoknál a kántáló gyerekek húzzák magukkal a tuskót áldásul a házra és a benne lakókra. Egyes helyeken a karácsonyi köszöntők húzzák magukkal egyik házról a másikra a tuskót vagy egy nagyobb faágat.

A karácsonyi szokások másik szakrális eleme az ággal való megcsapkodás, a virgácsolás. Ezt a fiúk végzik, áldással kísért cselekedetként. A l ányok viszont egy botot szúrnak a földbe vagy bottal körözik körbe magukat, a föld felszínét megkarcolva, hogy a jövendőbeli fiút megláthassák.

Az életfa és annak ágai az emberhez hasonlóak. A különböző népek hagyományában az életfa és erénylétra a lelki-szellemi fokozatokra vonatkozik. A hét tudatossági szint az életfa szimbolikájához kapcsolódik. A földanya párja a mindentudó kovács volt. Régen a földanya és mindentudó párja volt a kovácsok védője és segítője. A földelemhez a PoR, PiR, BoR, BiR szavaink kapcsolódnak. Ma a kovácsok védőszentje Szent Borbála, akinek nevenapja december 4-én van. Ekkor tesszük vízbe csíráztatni a karácsonyi búzát és a Borbála-ágakat. A Borbála-ág vagy a frissen kinőtt zöld búza hoz karácsonykor új zöldet, friss fényt lakásunkba, templomunkba. Az Alpok hegyi falvaiban Szent Borbála napján ajándékokat adnak a gyermekeknek.

Az életfa szintjei és az erénylétra hasonló értelmű képjelek. Az életfa, illetve az erénylétra hetedik szintje harmonikus és szent hely, melyet az istenfiak szintjének neveznek. A legrégebbinek tartott zwetl-i kódex rajzán Jézus az erénylétra felső fokán áll.

A mi karácsonyfánk története a történelem előtti időkbe nyúlik vissza, amikor a mondák keletkeztek. Az életfa emeletei a belső fény, a tudatosság fokozatai. A fa és az erénylétra, valamint a kereszt a felső világba vezet. Oda járnak az angyalok vagy a tiszta lelkű emberek, akik a szeretet törvénye szerint élnek.

Luca-naptól szokás a lucaszék faragása, melyet kilencféle fából kell csinálni és el kell égetni. Ez a hét fából, kilenc fából való égetés, akár hét-kilenc emeletű életfa egyike az ősi szakrális rítusoknak is. A lelki-szellemi szintek hetes vagy kilences száma a népi hagyományokban gyakran fellelhető. A hun bölcseletben mindkettő jelen van, illetve a „kinek hét, kinek kilenc" elve megtalálható. Meséinkben meg kell vívni a hétfejű sárkánnyal. A legrégebbi hétfejű sárkányábrázolás a mezopotámiai cseréptöredékeken található, mely Inanna istennőhöz kötődik. A hinduk szent sárkánya a karácsonyhoz kötődő hétfejű Makara. Templomi ábrázolásokon is megjelenik a hétfejű sárkány: Szilágylompért, Kraszna. A gyulafehérvári, dióshalmi és zsegrai templomi freskón az istenanya ül a sárkány hátán.

Meséink égig érő fájának szintén hét emelete van. A hős csak nagy nehézségek árán, olykor a táltos lova által segítve jut fel a tetejébe. A királyfi hetedhét országba indul szerencsét próbálni, hét világon halad át. Az erdőben hétrőfös szakállú törpe várja, a hétfejű kutyát kell zsákba fogni, vagy a hétfejű sárkányt kell legyőzni. Meséinkben a mesehős hét próbát áll ki, de három világon halad keresztül. Ilyen értelemben az életfa szintjeinek megfelelő akadályok csoportokban hármas szintet képeznek.

Ezek meséinkben úgy szerepelnek, mint az alsó, középső és a felső világ.

Az életfa hetedik fokán az istenfiúságnak megfelelő tiszta szellemű lény áll. Az istengyermeki lét egyik jellemző ereje az égi vezetés jogarának birtoklása. Az istengyermek maga az Égi Bot. Ez a jellemző Ekbatana régi mezopotámiai város nevében őrződött meg legtisztábban. Egyiptom neve is Égi- b(o)tom-ból származik. A b betű torzulással adja a p-t. Ugyancsak bot szavunk fedezhető fel az egyiptomi teremtő isten, Ptah nevében. A gnosztikusok első istene Szofia teremtménye volt. Neve Joltaboath. A hunok teremtő istenanyjának neve Jol, Joli. Uralkodásának helye a Ta, a mai da, mely megtalálható tano-da, óvo-da szavainkban. Így Joltaboath nem más, mint Jol- Ta- bot. Bot szavunk tükre a dob. Az újévet köszöntő regösök kezében gyakran dob szerepel.

Régen a Botúr uralkodott, de a későbbi új irányzatok elvetették, és aki mégis tartotta a régi hitet, az botor lett. Csak az uralkodói jogar emlékeztet a régi fáraók és szakrális királyok égi bot jelére. Az égi bot szakrális tartalmát őrizte meg a királyi jogar, Mózes botja, a kormánypálca vagy épp a karmester pálcája. Az égi bot, a gyermeki lélek az anyai oldalunkhoz azaz az érzelmekhez kapcsolódik. A belső harmónia örömét Isten örömének nevezzük. Ilyenkor kerülünk közelebb gyermeki lel-künkhöz, amelynek fénye kívülre is kisugárzik.

Erénylétra, Jákob lajtorjája

A fa mint képjel a tudatossághoz, a bölcsességhez kapcsolódik. A bölcsesség olyan tudás, mely az életnek fáját jelenti az embernek: „Boldog ember, aki megtalálta a bölcsességet. Életnek fája ez azoknak, akik megragadják, s akik megtartják, boldogok." (Péld 3,13 és 3,18)

A fáknak egyéniségük van. Az ember által érzékelhető a különböző fák erőterének hatása. Másképp érzi az ember magát a tölgyfa, a fenyő, pálmafa vagy a különböző virágok között. Ugyanakkor a fák és a virágok megérzik az ember szeretetét. A népi hiedelem nem véletlenül gnómokhoz vagy tündérekhez köti a fákat és az erdőket. A fákat a régi időkben emberi alakokhoz hasonlították. A Bibliában az emberek fákként jelennek meg. „Embereket látok. Olyan, mintha a fák járkálnának." (Mk 8,22-26)

A fa ágai az emeletekhez hasonló szinteket alkotnak. Az életfának rendszerint hét szintje van. A hetes felosztást az ünnepeknél is megtaláljuk. Hét hét előzi meg és ugyanennyi követi a karácsonyt. A régi magyar misszálékban megtalálható a nagy ünnepek előtt a hetvened, hatvanad, ötvened vasárnap bejegyzés. Az utolsó négy hét a fontosabb lelki előkészülést, a böjti időszakot ölelte fel. Még a 20. század közepén is tartottuk a hetvened vasárnapot az ünnepek előtt és után. Régi imakönyveink őrzik ennek az emlékét.

A karácsony előtti hetvenedik vasárnap Szent Márton körül esett. Ekkor kezdődött el a téli ünnepre való felkészülés. Nem véletlen, hogy Szent Márton idején is - november 11. - madár, liba a jellegzetes étek. Karácsonykor szintén a madarat szimbolizáló pulyka vagy valamelyik háziszárnyas a szokásos menü.

A karácsony előtti és utáni héthetes időszakot karácsony nyolcadának nevezték. A hetvened vasárnap után következett a hatvanad, majd az ötvened vasárnap. A nagyobb lelki felkészülés, a böjt csak ezután következett a mai advent idején, illetve az utolsó négy héten. Karácsony utáni hét hét Gyertyaszentelő

Boldogasszonykor zárult. Ezt a beosztást az ünnepek nyolcadának nevezték el. Ez a módszer hasonló a zenei hangsor hét hangjának oktáv megnevezésével. Az első hang, illetve vasárnap ismétlődik a második oktávnál, illetve nyolcadnál. Az ünnepekhez kis- és nagynyolcad is kapcsolódott. A nagynyolcad hét hetet ölelt fel, a kisnyolcad hét napot. Karácsony kis nyolcadának utolsó napja volt az újév, a kiskarácsony.

A rábaközi gyűjtésben megtalálható a régi szokásban lévő hét hét:

„Karácsonyt megelőzendő hét héttel, Karácsonyra következő hét hétben Regősök szólamlanak, Mesemondók köré gyűlik hallgatóság. A köszöntők pedig emígy szólnak: Adjon Isten szekeret, szekerünkbe kereket, Emlékezvén Ég-Isten-Atyánkra, Ki szarvast fogván a Göncölbe Arra nyűgözvén visszahozá a megszökött Napot." Karácsony utáni nyolcad ünnepe épp Gyertyaszentelő Boldogasszonyra esik. A Gyertyaszentelő Boldogasszony szintén a fényről szól, a gyertya gyújtásával szaporodó fény győzelméről. Nem véletlen, hogy a farsangi idők krampuszai szintén a karácsonyi sötétséghez kapcsolódó képzetekből erednek. Ahogy Svájcban a Mikulást ún. Fekete Péterek kísérik, nálunk a szalmabábu égetésekor jelennek meg a korommal való bekenéssel fenyegető Krampuszok. Feketébe öltözött öreganyóként jelenítik meg az ajándékhozó Befanét Olaszország déli régióiban. A régi rómaiak gyertyás körmenetként ünnepeltek Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén. Ezt az ünnepet Hypapanténak (Aba-fa-hon-ta), az Úr Találkozásának nevezték. A görögöktől maradt ránk a januári epiphania ünnep, amit mi vízkeresztnek nevezünk. Hypapante, Befane, Epifania neve hasonlósága is jelzi közös gyökerüket. Befane a Fa-anya képzetből származó öreganyó, Aba-fa-ne vagy Aba-fény, Úr- Fény.

A rend alapú rendszer minden változó rezgéshalmazában létezik a hetes ritmus. Az életfa, a kereszt és az erénylétra ugyanazon lényegiséget rejt magába. A spirális utat az erény létrájának vagy az életfa emeleteinek nevezik. A karácsonyhoz kapcsolódó fa a maga hét emeletével olyan, mint az erénylétra. A fa ágai létraszerűen következnek egymás után. Az ember hasonlatos a fákhoz. Lelke-szelleme több tudatréteget zár magába. A hun bölcselet szerint az ember és a világ szellemanyagában hét világ van. Egyiptomban a szellem spiráljának egy körbefutó részét nevezik egy-egy szintnek, a hinduk pedig az anyaszellem egy-egy szikrájának. Az erénylétra fokait az energia spirális áramlásából adódó szintek képezik. A fa növekedésében spirálisan helyezkednek el a levelek és ágak. A fa szimbolikájában a lét energiái spirális áramlásban vannak. Az atlantiszi smaragdtáblák szerint a létezés terének spirális görbületei vannak. Az ember lelki emelkedésében a spirál köreiben halad a szellemi szintek között.

A lelki-szellemi szintek energiája spirálisan örvénylik le- és felfelé, mialatt rezgési jellemzői változnak. A spirál egy logaritmusgörbe mintázatát követi. Arányait számokkal kifejezve adja a Fibonacci-számot. A spirál törvénye rendezi egybe a lét különböző energiáit. Minden szintnek sajátos frekvenciája van. Az anyagi és szellemi rezgések változó frekvenciája alkotja a hetes vagy oktávos rendszereket. Ismeretes, hogy a hang hetes szerkezetű oktávval rendelkezik. Hét szín alkotja a szivárványt. A hetesség jelképezi a természetben és az emberben levő hét princípiumot. A tudatossági szinteknek megfelelő életfa emeletei a piramisban ábrázolhatók. A tudatosság spirálja piramisba írható. A fénynek mint elektromágneses rezgésnek a változó frekvenciája különböző színeket eredményez. Ezek a rezgési sávok a szivárvány színeinek megfelelően színesek.

A rovásírásos emlékeinkben az istenanya életfáján az emeletek között csak a szivárványhídon lehet közlekedni. Szükség esetén maga a segítő istenfiú jön le a földre. A Baghavat Gitában az istenfiú így nyilatkozik: „Bármikor és bárhol legyen is az igaz vallás gyakorlása hanyatlásban és fölényes túlsúlyban a vallástalanság, akkor alászállok én magam."

A fa ágainak növekedési spirálja bal osztatú, akár a női jellegű energia mozgása. Ez az anyatermészet jellemzője. Az embert érzelmei vezetik, és érzékelése által kapcsolódik a szakrálishoz, a lélekhez. Piramisba írható spirállal ábrázolták a tudatossági fokokat a hetérák, az egyiptomi tanítók. A piramisba hét-kilenc lelki szint írható. Mindenik szint további hét alszintet foglal magába. Két szint kiemelten található: a negyedik és a hetedik. Ez a mintázat maga a kettős kereszt.

Régi imánkban a lelki fejlődés útja „hétszer szentelt szent út", mely a „hétszer szentelt szent körösztfán" halad fel, ahol a szent almafa is megtalálható: „Elindultam hétszer szentelt szent útra, előtaláltam hétszer szentelt szent körösztfát, ez alatt vagyon hétszer szentelt szent almafa..."

Az ember erőterében is megtalálhatók a különböző színű energetikai szintek. A kisebb frekvenciájú alaphoz a vörös, a piramis tetejéhez, illetve az ember fejéhez kék szín rendelődik. Hasonló tudás rejlik eleink bölcseletében is. A rábaközi tudók hagyatékában az erénylétrán való haladásban a változás hét igéjéről van szó. A hétrétű ég a fejlődésünket szolgálja. Népi imáinkban az erény létráját, a lelki érés rögös útját „hétszer szentelt szent útnak" nevezik. Belső szemlélődéssel, lelkünkkel való egyesüléssel egyre fennebb léphetünk lelkünk létráján. A hun bölcselet szerint saját bensőnkben a hétrétű égen kell áthaladnunk. A lelki-szellemi változásunknak hét lépcsője van: „Az örök örvénylés csigavonala mentén oltsuk be teremtményeinkbe ne csak a lét, hanem a változás hét szent igéjét is, az egy, egyből kettő, kettő meg egy varázsigét hét alakzatban."

Minden tudatossági szint újabb hét szintet foglal magában, illetve lelkünknek negyvenkilenc lépcsőfoka van. A hétrétű ég szent madara a sólyom.

„Két örvényből fonódott Istenségünk Bennünk lakozik, közel van hozzánk, Mégis messze.

Csak ki bölcsességre törekszik meg jót cselekszik, Az jut el hozzá önmaga belsejében, Vándorolván lelke negyvenkilenc lépcsőfokán." Archaikus imáinkban az erénylétrán keresztül a bennünk lévő istennői szeretetoldal segítségével lelkünkkel vesszük fel a kapcsolatot. Az istennőt Mária jelképezi: „Piros rózsa Mária, Én fölkőttem szép piros hajnalba, Feltekintek fényes mennyországba, Nyitva látom mennyország kapuját, Azon belül egy vigasz lajtorját"

Karácsony a téli külső sötétség közepe. Ez jellemzi az érzelmek és gondolatok rétegei által beburkolt emberi lélek állapotát is. A téli kevés fény és érzelmi-gondolati saját sötétségünk hasonlóságot mutat. A megtisztulás a tudatosodás során időt és kellő hozzáállást igényel. A lassan növekvő nappali fény a tudatosodással lefejtő burkok alól kibukkanó lélek fényének növekedését képjelezi. Az istenélmény maga a szeretet kiáradása.

A szent fény

„A boldogság szeretet kérdése, semmi másé. Aki szeretni tud, az boldog ember." (Hermann Hesse)

Karácsonykor fénylik fel ránk a kisded szeretetfénye. Karácsony a külső fény növekedésének és a belső fény kibontásának az ünnepe. Ilyenkor születtek az ókor segítő istenfiai. Az istenfiúi szereteterő sugárzóan fényes, illetve díszfénnyel rendelkezik. Régen december végét, januárt az istenfiak hónapjának hívták. Talán innen ered december szavunk is. A szeretet, a belső fény gerjesztése a karácsonyi istenfiú-várás lelki tartalma. A szeretet az elfogadás és az öröm harmóniáját hozza be életünkbe. Az ember lelki-szellemi fejlődése a belső harmónia elérésével egy időben történik. A harmóniába került lélek meggyógyul, szeretettel telítődik. Az embernek önmagában kell megtalálnia azt a lehetőséget, hogy az isteni bölcsességgel egyesüljön és egyre nagyobb elfogadás állapotába jusson. A megbocsátás, megengedés és alázat megtapasztalása útján juthatunk el önmagunk valójáig. Nevezik középpontnak, a bennünk lévő gyermeknek, fénynek, Istennek.

A bennünk lévő fény maga a gyermeki lélek fénye. Az ókor bölcseletének megfelelően a lelkünk fényét is a saját sötétségünkből kell kibontanunk. Régi idők óta a decemberi sötét napokon a Nap mélypontját, illetve az újabb fény növekedését ünnepelték. Jézus születése után ez a fényvárás a karácsonyi ünnepünkké vált. A nap fénye az őt körülvevő sötétség segítségével látható. A tél a nyárhoz viszonyítva olyan, mint éjszaka a nappali fény ellentétében. Ezt az erőt az ókortól fogva holdsarlóval ábrázolták.

A holddal jelzett erő két minőséget képvisel: ő maga az ősanya, Santanya, és a szellemi erőt befogadó földi közeg is. A sötétnek nevezett anyai jellegű szellemanyag szüli meg és rejti magában a lélek fényét. A sötétség égiteste a hold. Érzésvilágunk is a sötéttel jelölt minőséghez tartozik. A hold a víz bolygója és érzelmi oldalunk képjele. A föld és az ember kb. 70 százalékban víz. Érzékelésünk a bennünk lévő víz által segít a lelkünkkel való kapcsolatfelvételben. Az ember anyatermészetű.

A fény, a dicsfény a teremtő erő megnyilvánulási formája. Az epifánia és az Aba-fény-a vagy Aba-fa-hona szavak rezgése hasonló. Az istengyermek, a mesteri Aba fénye jelenik meg a téli időszakban.

A kereszténységben a szent fény maga Jézus. Buddha megjósolta, hogy utána 500 évvel születik meg a fény fia. Jézust a fény fiának nevezte. Nekünk ő a világ világossága. Újraszőtte és levédte a földünk körüli erőteret. Ma Krisztus-hálónak nevezik a Földet körülvevő védőhálót.

A világ népeinek hitregéiben és hagyományában gyakran megjelenik az ifjú Isten, aki a világ világossága, fényes. A görög Zeusz fényistenként jelenik meg, a lélekmadara pedig a hattyú. Héliosz Apolló gyógyító napisten volt. Mithrász volt a hinduk fiúistene, akárcsak az egyiptomiak Khonsuja. Az egyiptomi hitregében a Phanész - Fényes - a sötét őséjből kelt ki mint fényes istenség: „Kezdetben volt az Éj. fekete szárnyú madár volt. Az Ős Éj a széltől megtermékenyülve ezüst tojását a sötétség óriás ölébe tojta. A tojásból a szél fia, egy aranyszárnyú Isten lépett elő. Ez az isten volt az elsőszülött. Phanésnek nevezik. neve azt jelenti, hogy világosságra tárt mindent". A Phanés név gyökere egyezik a mi fényes szavunkkal. Ezek szerint a sötét istennői oldalból kelt ki a Fényes.

A skandináv istenfiú Baldr-Odin, aki a Fény istene és gyógyító erővel bír. Thort fényes szemmel ábrázolták és vörös szakállal. A maorik istenfia Tana Mahuta közreműködésével fény lett a földön.

Az évszakok közül decemberben-januárban jut a Naptól a legkevesebb fény a Földre. A kinti kevés fényerő az ember kedélyére nyomasztólag hat. Érzelmeink belső sötét régiója, illetve a szellemi sötétség nehezen elviselhető. A karácsonyfa az istenanya szeretetére és az istengyermek fényére emlékezteti az embert. A maga valós és átvitt értelmében a karácsonyfa fényt hoz be magával az emberek közé. Ekkor kell a külső és a belső fény. Ekkor kell az újraéledés reménye, a kisded emléke, a fényt adó életfa segítsége. A karácsonyi fa az újrakezdés áldására emlékeztet, akárcsak a Borbála-ág, a cserjék vízben való kizöldülése.

Ilyenkor jön a segítő istenfiú, és ilyenkor kell kibontanunk magunkból a benső gyermeki fényt. A fénylő fenyő ága maga a fényt hozó aranyág. Archaikus imáinkban Jézust Jessze vesz-szejének, kis virágágnak, aranyágának nevezik.

Fény és fenyő szavunk hasonló gyökerű. A fenyő a fény fája. Különösképpen akkor kell a fény, amikor a legsötétebb a világ. A fenyőfán karácsonykor kigyúlnak a fények.

A mi karácsonyunknak megfelelő Úr-várást a görögök, kelták, gallok epifániának nevezték. Ezen az ünnepen vízzel szenteltek és kereszteltek gyermekeket. Ez a mi vízkeresztünknek felel meg. Ekkor volt az ajándékozás is. Az olaszok karácsonyi ajándékot hozó öregbábáját Befanénak nevezik. A spanyol-portugál vidékeken ma is vízkeresztkor a három királyok hozzák az ajándékot.

A ló mint holdállat az éjszakához, illetve a karácsonyi időkhöz tartozik. Az aranycsikó hozza az ajándékot Torockó környékén és a Kis-Küküllő mentén. Az újévkor merített aranyos víz a néphit szerint különleges hatással rendelkezik.

A karácsony a fény ünnepe. Az ünnepkörhöz tartozik a Luca-nap is. Maga a Luca név is fényt jelent. Lucifer is a sötétből kibúvó fény angyali erejét képjelzi. A holdat az ő homlokáról leesett smaragdkőből faragták az angyalok.

A karácsonyi idők másik jellegzetes népi hagyománya a fára tekeredő spirális szalag és a virgácsolás a maga csigavonalas útjával. A teremtő fényenergia útját a kígyózó, áramvonalas csigavonal jellemzi. A fizikából ismeretes, hogy így terjed a fény is. A spirális áramlás az életenergiát mintázza le. Az életet teremtő és fenntartó energiák útja körkörösen spirális mintázatot ír le. Olyan, mint egy forgószél. A szeretet fehér szárnyakon száll. A fehér minden színt magába zár. A fehér a szeretet egyensúlyának a fénye. A „Fenyőgallyas kis Jézuska" kezdetű karácsonyi énekünkben található meg, hogy az istengyermek „lelkünk drága gyöngye" és a „szeretet fehér szárnyán" jön alá hozzánk.

A fehér szín felbontásával a szivárvány színeit kaphatjuk meg, melyre a hetes tagozódás jellemző. Az ember erőterében az életerő hét csomóponton áthaladva áramlik. Amikor elegendő szeretettel telítődünk, az életerőnk felfelé emelkedik a csakrák szakrális ösvényén.

Az ókor segítő istenfiai és istennői az életfa szivárványhídján jártak le a földre az embereken segíteni. Ezekből lett a hinduk fénysárkánya, az istenfiú, a hunok Fényfia, a Sarki Sárkány és a déli kereszt, a piramis Alpha-Draconis-a.

A fehér fényt a kristályok szintén a szivárvány színeire bontják. Az ókor népe a köveket fényköveknek tartotta, melyek visszatükrözik mindazt, ami a földön történik. A kő, mint a föld kristályainak szimbóluma, a kozmikus és földi erővonalak természetére utal. Az ausztrál bennszülöttek szerint a mennybolt kőkristályokból van, Isten trónusa pedig kvarckőből.

Az ókor népe a földanya imádatának helyére fa- vagy kőoszlopokat emelt. A téli földanyához és az istenfiak hónapjához a kövek és a Szaturnusz bolygó kapcsolódik. A kristályok tárolják a rezgéseket, egyensúlyt teremtenek. A harmonikus energiák szabályos kristályok szerinti erővonalakon fejtik ki hatásukat.

Kő szavunkhoz hasonlóan rezeg az emberi életerő testhez kötött részének neve: KA Egyiptomban, Ki Indiában és Csi Kínában. Az ógörög hitregékben szintén találkozunk a kővel. Herkules nevében is kő szavunk bújik meg. Ő nem állja ki az alázat próbáját, és lezuhan a földre, illetve elnyeli a kő.

Az egyiptomi Nag Hammadiban előkerült szövegekben található a teremtő erő, Barbalon, mint a szűzi szellem első gondolata, aki létrehozta a „tiszta fényt" mint az egyetlen leszármazottat: „ő csillogó fényt nemzett, egy áldottsághoz hasonlító fénnyel. Ez csak egyetlen-nemzett gyermeke volt az Anya-Atyának, mely létrejött; ez volt az egyetlen leszármazott, aki a tiszta fény."

A kelta hagyományban Mabon az örök fiatalság istene. Az írek fiatal istene szavunkkal rezonál: Cu Chulain, aki fényes, mint a nap.

Lényünk sötétjéből kell kibontanunk a fények fényét. Prométheusz a fényes tüzet egy magban rejtette el, hogy elvigye az embereknek. Őt Zeusz a sziklához (kő) kötötte. Onnan szabadítja ki egy szárnyas lény, egy angyal, Heraklész. Ez csak azután sikerült, miután a szárnyas lélek legyőzi a hétfejű hidrát, a bikát és a madarakat, és lejut az alvilágba.

A hunoknál az új lélekcsíra „juharmag"-ként jelenítődik meg. Az egyiptomi és a hermészi hagyomány szerint az emberben a lélekmag a tobozmirigyen keresztül nyilvánul meg. Ez a harmadik szemnek felel meg. A tobozmirigy maga a benn kialakuló egyensúly mérőpálcája. Az emberben lévő harmonikus gyermeki lélek kisugárzása a tobozmirigy jelzésével történhet. A tobozmirigy aktiválásával megnyílik a harmadik szemünk. Belelátunk a világba. Meséinkben a bölcs Egyszeműként jelenik meg. A skandináv Odin, illetve a germán Wotan a kútból egy szemmel ivott és bölcsességre tett szert. Fejjel lefelé lógott az életfán. Ez azt jelent, hogy világunk fordított helyzetben leledzik. A világ a teremtő erő tükörképe, a szellemi oldal fordítottja. Amateraszu japán istennő az isten szeméből született, tükörrel a kezében ábrázolják. Az afrikaiak istennője, Mama-Wata a kezében szintén tükröt tart, akár a mi tükrös madonnánk, illetve Tündér Ilonánk. Az ír Lugh fényisten átváltozott egyszemű istennővé és gyógyított.

Az adventi és a karácsonyi gyertya fénye nemcsak környezetünkre, hanem belénk is világít. A szeretet segít a lélek belső fényének érzékelésében. A mindent átfogó szeretet szent érzése mély békét és nyugalmat ad. Erről fogalmazhatta Szent Pál: „Isten békéje, mely minden értelmet meghalad." (Fil 4,7)

 

Keresés a Katholikos oldalain