Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

KÖNYV

Ónody Sarolta
a MENTÁLHIGIÉNÉ MAGYARORSZÁGI ISKOLATEREMTÔ ALAKJA
Köszöntő kötetek Tomcsányi Teodóra 70. születésnapjára

 

Ittzés Gábor (szerk.), Cura Mentis - Salus Populi: Mentálhigiéné a társadalom szolgálatában: Ünnepi kötet Tomcsányi Teodóra 70. születésnapjára / Festschrift für Teodóra Tomcsányi zum 70. Geburtstag (Interdiszciplináris szakkönyvtár 9. Semmelweis Egyetem EKK Mentálhigiéné Intézet, Budapest 2013). 572 oldal

Ittzés Gábor (szerk.), Sokszínű élet. Embertárs 11:2 (2013) 97-194.

A mentálhigiéné magyarországi úttörőjét, Tomcsányi Teodórát 70. születésnapján egy tanulmánykötettel és egy tematikus folyóiratszámmal is köszöntötték pályatársai és tanítványai. Ezek külön-külön is, együtt pedig még inkább tükrözik az ünnepelt gazdag munkásságát, szerteágazó, eredeti iskolateremtő tevékenységét. A könyv német és magyar nyelvű tanulmányokból áll, a szakfolyóiratban pedig markánsan megjelenik az ünnepelt határon túli szakmai kapcsolatrendszerének lenyomata - mutatva, hogy Tomcsányi nemzetközi együttműködésben, a megmérettetést vállalva végezte munkáját.

Mindkét kiadvány szerkesztője Ittzés Gábor, aki a könyv magyar (11-16. oldal) és német (17-23. oldal) előszavában kitűnően összefoglalja az ünnepelt nagy ívű szakmai pályafutását, kiemelve azokat a szempontokat, amelyeket elsőként Tomcsányi kezdett érvényesíteni a magyar nyelvű pszichológiai kultúrában: 1. a lelki egészség közügy, amelynek középpontjában 2. a patológia helyett a lélek egészsége álljon, amelynek 3. elengedhetetlen velejárói az olyan speciálisan humán igények/szükségletek, mint a transzcendencia, a jó és a rossz szétválasztása, a játék és az elköteleződés.

Az arányosan szerkesztett és jól tagolt kötet a köszöntések (24-27.) után négy nagy fejezetre, azokon belül pedig két-három alfejezetre bomlik, amelyek egyenként három-négy tanulmányt tartalmaznak. A kötet mindegyiknek közli a tartalmi összefoglalóját magyarul és németül is, ami nagyban segíti az eligazodást. Az első fejezet („Tudomány") Tomcsányi elméleti megalapozottságát bontja ki az alapvetően analitikus elköteleződéstől kezdve. A kiindulópont a Mesterek[,] Freud és Moreno életműve. Az első tanulmányban a leuveni szerzőpáros, Patrick Luyten és Jozef Corveleyn (31-52.) kritikusan vizsgálja a korrekt tudományos kritika mellett kezdetektől fogva napjainkig megjelenő, heves érzelmi megalapozottságú „Freud-szapulás" jelenségét, amelynek sajátos velejárói a személyeskedő támadások és szubjektív torzítások. Susan Heine (Bécs) tanulmánya (53-68.) bemutatja a tudományosan gondolkodó, vitára nyitott, kritikát fogadó Freudot - szemben az analitikus autoriter definíciókkal -, míg a Moreno-tanítvány Grete Leutz (Überlingen) dolgozata (69-78.) átvezet a Freud utáni időszak fejleményeire, ahol az átvitel mellett megjelennek a kapcsolati mez ő k, beletorkollva a Moreno-féle játékhelyzetbe. Moreno az elméleti megalapozottságot spontán szcenikus cselekvésbe viszi, ahol az értelmezések helyét már a szerepcseréből adódó belátás veszi át.

A három országot képviselő külföldi pályatársak után A mentálhigiéné elmélet[ét] tárgyaló második blokkban Tomcsányi magyar kollégái bontják ki az ünnepelt által képviselt mentálhigiéné filozófiai gyökereit és teológiai vonatkozásait. Az előbbi gerincét a Polányi Mihály által leírt személyes tudás jelenti, amelynek döntő mozzanata a személyes elkötelezettség. Így a mentálhigiéné szükségszerűen értékközpontú, ahogy arra Nagy J. Endre rávilágít (81-101.). Ez egyenesen átvezet a transzcenden-ciához, amely Varga Károly S. Gawaint idéző tanulmánya szerint (102-115.) „a lélek útja", míg az átalakulásé a tudatosság (107.). Ez pedig - jelen viszonyaink közt - megköveteli, hogy a hitnek be kell rendezkednie az emberi szellem pluralitására. A pluralitás elfogadása - fejti ki Patsch Ferenc (116-129.) - elképzelhetetlen „a felsőbbrendűségi komplexus meghaladás[a]" nélkül (127.).

Hogy mindez nem elvont idea csupán, hanem a mindennapokban formálható valóság, azt bizonyítja a Vallás és spiritualitás a társadalomban című alfejezet három tanulmánya. Túry Ferenc és munkatársai (133-141.) a - napjainkra társadalmi méreteket öltő - evészavarok pszichodinamikájában találnak fontos spirituális szempontokat, amelyek a terápia során is hasznosíthatók. Martin Jaggle (Bécs) a vallásérzékeny képzés fontosságát fejti ki (142-152.). A demokrácia kiteljesedése a sokszínűséggel való bánásmódot helyezte előtérbe, így a vallási képzés az osztrák közoktatás szerves része. Feladata, hogy elősegítse azt a képességet, hogy az ember önfeladás vagy elbizonytalanodás nélkül hagyja megkérdőjeleződni önmagát, túllépve a „saját vallás/idegen vallás" kettősségén. Ez a képzés csak személyérzékeny lehet és vallásbarát környezetet igényel. A harmadik tanulmányban a grazi Karl Heinz Ladenhauf a pasztorálpszichológiát a keresztény diakónia valóra váltásának útjaként mutatja be (153-162.). A nácik által meggyilkolt jezsuita szerzetestől, Alfred Delptől kölcsönzött kiinduló gondolata szerint a keresztény egyházak jövője ökumenikus és diakóniai elkötelezettségüktől függ. A pasztorálpszichológia feladata, hogy „az emberek örömét és reményét, félelmét és szenvedését humántudományos és teológiai megalapozottsággal megragadja, és olyan lelkigondozást támogasson, amely készen áll az ember »valóságainak összességével« törődni" (162.).

A könyv Gyakorlat fejezete a Tomcsányi Teodóra által példaadóan művelt pszichoterápiáról, a pszicho-drámáról és a lelkigondozásról szól. Megszólalnak neves hazai és külföldi szakemberek, akik a Mentálhigiéné Intézettel szoros kapcsolatban állnak - olyan munkatársak, akik az említett területeken valami újat, kreatívat találtak ki, ami a gyakorlatban is kiállta a próbát. Az első tanulmányban Perczel Forintos Dóra (165-172.) a 20. század fontos, új szemléletét megjelenítő kognitív pszichoterápia konstruktivista megközelítéséről ír, és érzékelteti, hogy az nincs messze a Tomcsányi által képviselt pszichológiától. Bemutatja a két pszichoterápiás irányzat közötti lehetséges érintkezési pontokat, és rávilágít a spiritualitás fontosságára.

Tomcsányi Teodóra közreműködésével évek óta folynak Magyarországon olyan képzések Reinhard T. Krüger goslari kiképző drámaterapeuta vezetésével, amelyek - többek között - a személyiségzavarban szenvedők dramatikus módszerekkel kiegészített egyéni terápiás kezelését teszik lehetővé. Ehhez kapcsolódik a „Pszichoterápia" alfejezet további két tanulmánya. Az elsőnek maga Krüger a szerzője (173-188.), aki pszichotikus betegek zavarspecifikus terápiájában vitte tovább a morenói segédén-technikát. A terapeutának magának is többé-kevésbé folyamatosan transzreális magatartást kell felvennie, a páciens hasonmásává kell válnia annak tüneteiben, így tudja a pszichotikus beteg központi zavarát kezelni. A módszer magyarországi alkalmazását mutatja be Csáky-Pallavicini Krisztina és Milák Piroska, akik személyiségzavarban szenvedő páciensek egyéni pszichodráma-terápiájának buktatóit prezentálják (189-202.). Az OORI Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályán („Tündérhegy") folyó munkából borderline személyiségszerkezetű páciensek drámaterápiáit dolgozzák fel tanulmányukban. Konkrét esetrészletekkel érzékeltetik a borderline-terápia jellegzetes gyakorlati nehézségeit, amit jól átgondolt elméleti megfontolásokkal támasztanak alá. A páciens belső világa, intrapszichés tartalmai megjelennek a pszichodráma terében. A lehasított, tagadott belső tartalmak, énrészek külsővé válva lehetőséget adnak - mind a terape-utának, mind a páciensnek - a rálátására. A verbális terápiának hasznos kiegészítője tud lenni a dramatikus megjelenítés, amelyben a szomatikus élmények is bevonhatók a preverbális elakadásoknál.

A pszichodráma terápiás alkalmazási lehetőségének vizsgálata után a második alfejezet közvetlenül foglalkozik a pszichodráma módszerével. A praxis égisze alatt összefogott három terület közül ez az, ahol Tomcsányi a legnagyobb hatással volt a szakma magyarországi, sőt Kárpát-medencei művelésére. Talán ezért sem véletlen, hogy ez az elméleti megalapozottságú gyakorlati blokk az egyébként is magas színvonalú kötet egyik kiemelkedő tematikus egysége, amely jelentős hozzájárulás a magyar nyelvű pszichodráma-irodalomhoz.

Török Szabolcs (205-220.) az önismereti drámában oly gyakran használt technikáról, az antiszerepjátékról ír, amelynek a feldolgozása eddig hiányzott a magyar szakirodalomból. Bevezetőként a morenói kulcsfogalmakat járja körbe, hogy eljusson az antiszerep egy lehetséges forgatókönyvéhez. Nagyon szépen viszi végig a terápiás folyamatot, amely során - a praxisban is jól hasznosítható elmélettel alátámasztva - mutatja be a technikai variációkat, kereteket, módszertani ötleteket és vezetési instrukciókat. Sarkady Kamilla (221-236.) a megbocsátás teológiai és pszichológiai megközelítéséről ír, majd röviden összefoglalja a pszichodráma hazai történetét - mindkettő ezer szállal kötődik Tomcsányi Teodórához. Jól használható terápiás modelleket hoz a megbocsátás pszichológiájából, értékes gondolatokat a teológiából. Több eseten keresztül meggyőzően mutatja be, hogy a pszichodráma eszköztára mennyire hatékony a megbocsátásban elakadt klienseknél. Marlok Zsuzsa (237-258.) a „biztonságos elengedés" pszichodramatikus feldolgozására mutat be egy új technikát, amikor Reinhard Krüger traumafeldolgozásnál használt „biztos hely" módszerét emeli át a drama-tikusan megjelenített biztonságos elengedéshez. Sok szakmai elmélettel járja körül a megkapaszkodás és elengedés témáját, miközben hangsúlyozza, hogy a biztonság megteremtése kiemelten fontos az elengedni nem tudók számára. Az alfejezetet záró negyedik tanulmányban (259-273.) Sallay Viola és Martos Tamás a családterápia és a pszichodráma módszerét ötvöző gyakorlatot mutat be, amikor transzgenerációs kapcsolati rendszerek szobraival dolgoznak csoportban. Az új metódus támaszkodik a testi tapasztalaton alapuló kapcsolati tudásra és a csoport dramatikus megjelenítő képességére, és esetillusztrációjával meggyőzően támasztja alá mindezt. A módszerrel szerzett tapasztalataik bemutatása mellett a szerzők kísérletet tesznek ezek elméleti hátterének kidolgozására is.

A Gyakorlat harmadik alfejezetét nyitó tanulmányában Tésenyi Timea (277293.) történeti áttekintést ad a különböző korok betegségmegítéléséről, a betegekkel kapcsolatos gondoskodásról. Az ókortól napjainkig vezet végig bennünket a gyógyítás és a vallásgyakorlás szoros kapcsolatán. Mindezt teszi azért, hogy a máig eljutva megértsük a modern kórházi lelkigondozás szakmai hátterét adó teológiai-pszichológiai elméletek gyökereit, változásait és hosszú fejlődését. Ebben az időbeli elhelyezésben úttörőként hat a 2002-ben Tomcsányi Teodóra vezetésével elindult lelkigondozói szakirányú továbbképzés egyetemi vagy főiskolai hitéleti végzettségűek részére. Németh Dávid tanulmánya (294-321.) Viktor E. Frankl pszichoterápiás módszerével, a logoterápiával foglalkozik, amely az élet értelmét kereső embert helyezi a figyelem középpontjába. A szerző arra tesz kísérletet, hogy feltárja e módszer közös pontjait a lelkigondozással. Végül Hermann Steinkamp (Münster) dolgozata (322-334.) a telefonos lelkigondozás példáján mutatja be az „újfajta tiszteletbeli megbízatás" és az új típusú „közösség" közti sajátos kapcsolatot (334.).

Tomcsányi kiemelkedő - szó szerint iskolateremtő - oktatói munkássága előtt tiszteleg az Oktatás című harmadik fejezet, amelynek első blokkja a pedagógia tágabb területére tartozó kérdéseket vizsgál. Norbert Mette (Dortmund), aki hosszú éveken keresztül volt az ünnepelttel együtt a European Journal of Mental Health nemzetközi mentálhigiénés szakfolyóirat főszerkesztője, a kisgyermekkori vallásos nevelés és képzés aktuális kihívásait és feladatait veszi számba tanulmányában (337-359.). Az új feladatok a valláspedagógia elméleti és gyakorlati változásait követelik. A témák áttekintése fejlődéspszichológiai, szocializációelméleti és pedagógiai szempontok szerint történik. A tanulmány számos újszerű kérdést vet fel átgondolásra. Semsey Gábor (360-374.) az iskolai szexuális nevelés hazai kérdéseivel foglalkozik. A szerző rámutat a szexuális nevelés szoros kapcsolódására a pedagógia számos területéhez, valamint az iskolai mentálhigiénéhez is. A pszichoszexuális érettség és az erkölcsi normák kritériumait áttekintve jut el a megállapításhoz: a szexuális nevelés célkitűzései illeszkednek az érett személyiség kialakítására törekvő nevelési koncepciókhoz. Gombocz János (375-382.) személyes hangú jegyzetben fejezi ki az ünnepelt iránti tiszteletét és megbecsülését, felidézve közel két évtizedes együttműködésük küzdelmeit és eredményeit. Dolgozatának tárgya, a hazai sportpedagógia helyzetének áttekintése már kevesebb örömre ad okot. A fejlődést gátló tényezők számbavételekor a szerző hangvétele keserűbbre fordul.

A pszichodráma mellett a másik terület, ahol Tomcsányi minden kétséget kizáróan maradandóan hozzájárult a szakterület magyarországi fejlődéséhez, a mentálhigiénés szakemberképzés megszervezése volt. Ahogy az e téma köré szerveződött alfejezet első tanulmányából kiderül, munkássága e téren messze az országhatárokon túl is példamutatónak bizonyult. Hanneke Meulink-Korf (385-400.) azt a holland képzési modellt mutatja be, amelyre a Tomcsányi Teodóra és Csáky-Pallavicini Roger által képviselt szemlélet és megközelítésmód is formatívan hatott. Teológusok, lelkipásztorok részére immár több mint huszonöt éve folyik többgenerációs pers-pektívájú pasztorális képzés Hollandiában „kontextuális lelkigondozás" néven. A továbbképzés elveit Böszörményi-Nagy Iván családterápiás munkája, Martin Buber dialogikus gondolkodása és Emmanuel Levinas filozófiája alapozza meg. Andreas Wittrahm (Aachen) a segítő foglalkozású szakemberek képzésének néhány aspektusáról számol be (401416.). Sok nehéz élethelyzetű ember szolgálatában állni napjainkban nehéz vállalás. A segítőnek szüksége van önmaga egyensúlyára és a segítőkapcsolat megfelelő használatára. Fontos az elkötelezettség mellett a megfelelő felkészültség és a szakmaközi dialógusok gyakorlata is. A külföldi tapasztalatok után a hazai tanulságok megosztása sem hiányozhat. Az alfejezet utolsó dolgozatában (417429.) két korábbi tanítvány és közvetlen munkatárs, Török Gábor és Joób Máté éppen az ünnepelt által megszervezett intézetben folyó újszerű lelkigondozói képzés mentálhigiénés aspektusait tárgyalja. Beszámolnak a lelkigondozás fejlődéséről, a lelkigondozói kompetenciák fejlesztési lehetőségeiről és irányairól. A munka hatékonyságának fokozására a mentálhigiénés többlettudás jelent biztosítékot. Az alapjogosultságon túl a személyes kompetencia fejlesztése az alaptevékenységet minőségében javítja, ahogy ezt számos konkrét példával illusztrálják. Kiemelik, hogy az interdiszciplináris megközelítés - a probléma helyett - a segítségre szorulót emeli a lelkigondozói kapcsolat központjába, így növelve a spirituális segítés lehetőségét, ha szociális vagy pszichés probléma gátolja azt. A szerzők végül kitérnek a közösségszervezés fontosságára is.

A kötet utolsó, Kutatás című nagy fejezetének szerzői tanúsítják - és munkájukkal igazolják -, hogy Tomcsányi a kezdetektől fogva európai nyitottsággal, multidiszciplináris szemlélettel és a legkorszerűbb módszerekkel közeledett a tudományos kérdésekhez. Kutatásait széles körű együttműködésben végezte. Fő munkájával - a mentálhigiénés képzés meghonosításával - kapcsolatban a képzési stúdiumok hatékonyságvizsgálata figyelmét a kvalitatív módszerek és a tartalomelemzések felé fordította.

A Módszertan és empíria a pszichológiában című alfejezet első tanulmányában (433-444.) Ehmann Bea előbb világos és jól érthető betekintést nyújt a pszichológiai tartalomelemzés két fázisába. A feltáró szakasz az adott pszichológiai kérdéskör azonosítását szolgálja, majd a nyelvi markerek ismeretében elemezhetők az adott narratívák. A dolgozat további részében a fejlődés már látható állomásait, a korpusznyelvészetet és a szövegvizualizációs eljárásokat ismerteti. Hámori Eszter (445-460.) a szülő-csecsemő kutatás keretében az anyáktól felvett mélyinterjúkról számol be, a bevezetőben leszögezve, hogy „[a]z interjú nemcsak beszélgetés, hanem kapcsolat is két ember [. ] között" (445.). A tanulmány sok idézett beszélgetésrészlete élményszerű közelségbe hozza az interjúk meghittségét és konstruktív légkörét. Vargha András és Császár-Nagy Noémi dolgozata (461-474.) a vizsgált személy nemének hatásait elemzi a Rorschach-teszt vulger válaszaira, az alfejezet záró darabjában pedig Sipos Kornél (475-491.) a leendő testnevelő tanárok megküzdési készségeiről számol be a megküzdési skála segítségével.

Tomcsányi és munkatársai újabb tanulmányaikban a vallás és spiritualitás viszonyával kezdtek foglalkozni, ez inspirálta a pszichológia és szociológia határterületeinek empirikus vizsgálatait csokorba gyűjtő utolsó alfejezet első tanulmányának szerzőit. Ittzés Gábor és munkatársai (495-513.) áttekintik a vallásosságmérés módszertanának történeti alakulását, egyensúlyt keresve a vallásosság jelenségének összetettsége és az egyszerű mérhetőség gyakorlati követelménye között. Széles, reprezentatív mintán felvett adatok elemzésén keresztül a Rokeach-értékskála üdvözülés itemét először más globális vallásosságmutatókkal vetik össze - külön figyelmet fordítva összehasonlításukra a vallásosság hiedelem- és magatartásdimenzióiban -, majd a demográfiai változók mentén történő mozgásukat vizsgálják. A széles elméleti kitekintésen alapuló és sok szempontú statisztikai elemzéssel alátámasztott érveléssel azt mutatják meg, hogy bizonyos megszorításokkal a Rokeach-értékskála üdvözülés iteme használható a hagyományos vallásosság megragadásához, bár a nem hagyományos vallásosság feltárására kevéssé alkalmas. A tanulmány érdekes bepillantást nyújt a vallásosság szerteágazó szempontjait szem előtt tartó kutatás kihívásaiba is. Török Péter és Ittzés András tanulmányuk címében azt kérdezik: Lehet-e szövetség a keresztények és muszlimok között a házasság és a család védelmében? (514-533.). Arra jutnak, hogy az alapvető valláselvek megfontolásai alapját képezhetik ilyen szövetségnek, a tapasztalat azonban arra utal, hogy az elvi egyetértés mellett nemcsak a két világvallás között, de azokon belül is megmarad az eltérő gyakorlatok sokasága. Az utolsó tanulmány a családi és kortárstámogatás összefüggéseit vizsgálja serdülők körében (534-550.). Horváth-Szabó Katalin és Dávid Beáta a bevezetőben egyértelművé teszik, hogy a kapcsolati háló az emberi létezés alapfeltétele. Előbb különböző családtípusok támogatási jellemzőit, ezek serdülőkre tett hatását, majd a fiúk és lányok közti számos különbözőséget elemzik, és ezzel közvetlen, praktikus tájékoztatást nyújtanak az érdeklődők számára.

Az Embertárs folyóiratnak a tanulmánykötettel egy időben megjelent 2013/2. száma szintén Tomcsányi Teodóra születésnapját köszönti. Ittzés Gábor szerkesztői bevezetője szerint a füzet „[a] kötet tematikájához csatlakozva, azt mintegy kiegészítve [...] jórészt a mentálhigiénés szemlélet sokrétű alkalmazási lehetőségeit felvillantó írásokat gyűjt [...] egybe" (100.). A köszöntéseket követő nyolc tanulmány valóban lazább tematikus egységet alkot, mint a tanulmánykötet egy-egy alfejezete, de híven tükrözi azt a Sokszínű élet-et, amelyről a folyóiratszám is kölcsönözte a címét. Külön figyelmet érdemel az összeállítás első darabja (104-114.), amelyben Albert-Lőrincz Enikő (Kolozsvár) gyűjtötte egybe erdélyi segítő szakemberek visszaemlékezéseit az 1990-es évek elejének szakmai élet-utakat formáló és ma már szakmatörténeti jelentőségű találkozásaira. A szerző a sokakban évtizedek múltán is élő személyes emlékek összegyűjtésén túl azokról az eszmei törekvésekről is áttekintést ad, amelyek a Tomcsányi Teodóra és Csáky-Pallvicini Roger által a HÍD Családsegítő Központ keretei között szervezett képzések hátterét alkották. Végül röviden kitér a kolozsvári egyetemen megszervezett mentálhigiénés képzésre is, újabb bizonyságát adva az ünnepelt határokon átívelő iskolateremtő hatásának.

Csáky-Pallavicini Zsófia tanulmánya (115-128.) a lelkigondozás lehetőségeit vizsgálja a csoportos hitoktatás keretei között, míg Debrecenyi Károly István (129-136.) a klinikai lelkigondozás magyarországi történetéről, intézmény-és képzési rendszeréről, illetve az ezeket formáló szemléletről ad áttekintést. Fruttus István Levente (137-148.) a diakónia és a szociális munka kapcsolatát elemzi, és megállapítja, hogy sokkal inkább kiegészítik, semmint kizárják egymást. Éppen ezért szükséges rivalizálásuk elkerülése - vagy meghaladása -és együttműködésük erősítése. Hofher József SJ Cigánypasztorációs kompendiummal szolgál (149-155.), míg Földvári Mónika (156-165.) a szakrális körtánckultúra spirituális vetületével foglalkozik, és bemutatja a tánc mint meditatív gyakorlat és imaforma egyéni és közösségi hatásait. Az utolsó két tanulmány még tágabb körben példázza a mentálhigiénés szemléletmód alkalmazási lehetőségeit. Asztalos Bernadett (166-175.) a pedagógiatörténet egy izgalmas, kora újkori fejezetét,

Kováts Antal (176-186.) pedig egy sok szempontból atipikus magyarországi kulturális-nemzetiségi kisebbség identitásőrzésének intézményrendszerét választotta vizsgálódása tárgyául. Mind a köszöntő kötet, mind a folyóiratszám tartalmaz függelékeket, amelyek az ünnepelt életművének gazdagon adatolt áttekintését segítik. A tanulmánykötet először Tomcsányi Teodóra pályafutását foglalja össze egy kronologikus szakmai életrajz formájában (553-557.), majd részletes bibliográfiát közöl, amelynek kereszthivatkozásai az életmű tematikus belső összefüggéseit is láthatóvá teszik. Ezt egészíti ki az Embertársban Tomcsányi Teodóra konferencia-előadásainak (187-189.) és - az évtizedeken keresztül hűséges és fájdalmasan korán eltávozott társ emléke előtti tisztelgésül - Csáky-Pallavicini Roger-val közös publikációinak (190-194.) bibliográfiája. Valamennyi segédletet Ittzés Gábor szerkesztő állította össze gondos munkával.

A kiadványok nemcsak azoknak az érdeklődésére tarthat számot, akik az ünnepelttel személyes vagy szakmai kapcsolatban állnak vagy életművét ismerik. Az egyes tanulmányok saját jogon és önálló eredménnyel járulnak hozzá számos szakterülethez. Különösen a tanulmánykötetre igaz, hogy kézikönyvként is használható, amelynek alfejezetei jelentősen gazdagítanak egy-egy tudományágat vagy gyakorlati diszciplínát. Ezzel a kiadványok nem pusztán tisztelegnek az ünnepelt oktatói, kutatói és tudományszervezői munkássága előtt, hanem be is kapcsolódnak a Tomcsányi Teodóra által megkezdett munkába, hosszú távra biztosítva a gazdag életmű hatásának továbbgyűrűzését.

 

 

Keresés a Katholikos oldalain