Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Kovács Gergely
kIMEGYEK A DOBERDÓI HARCTÉRRE

 

A szerző Kézdivásárhelyen született 1968-ban. 1993-ban szentelték pappá. Rómában, a Lateráni Pápai Egyetemen szerzett egyházjogi doktorátust 1996-ban. 1997 óta a Kultúra Pápai Tanácsának szolgálatában áll, amelynek 2004 óta irodavezetője, 2000-től pápai káplán. A Kléruskongregáció és a Rota Romana Bíróság munkatársa. 2012-től Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora.

„Doberdó!... Fogalommá vált név s mégis azt hiszem, legtöbben távolról sem sejtik, miért és milyen körülmények között vált azzá" - írja József főherceg, a doberdói fennsíkot védelmező VII. hadtest parancsnoka, visszaemlékezései vonatkozó kötetének előszavában.1

Doberdó, akárcsak Trianon és a Don-kanyar, a magyarság számára különös jelentéssel bír. A doberdói fennsík védelmének legkritikusabb pontjain leginkább magyar katonák, nagyapáink és dédapáink ontották vérüket, miközben a legnehezebb körülmények között, hősiesen védték a sziklás karsztfelszínben oly nehezen kialakított harcállásokat. A fennsíkon elhelyezkedő Doberdó falu neve (Doberdó del Lago) lett számukra az egész frontszakasz megnevezése.

1915. május 23-án Olaszország hadat üzent az OsztrákMagyar Monarchiának. Az olasz támadás 1915. június 23-án elakadt az Isonzó folyónál, a doberdói fennsíkon, mivel a Monarchia a keleti frontról csapatokat küldött a térségbe. Az így kialakult állóháború 1917. október végéig tartott, a caporettói áttörésig. Kis területen nagy létszámú hadseregek csaptak össze közel két és fél éven át, de a harcok nem vezettek területnyereségre, csekély jelentőségűek voltak, ugyanakkor nagyszámú sebesült és halott maradt mindkét oldalon. Bár a harcok (kisebb-nagyobb intenzitással) folyamatosak voltak, a hadtörténelem tizenkét isonzói csatára osztja fel az itteni harcokat, melyeknek során 1 100 000 olasz katona tűnt el, halt vagy sebesült meg, míg a Monarchia vesztesége ennek mintegy fele volt. A háború után a doberdói fennsík Olaszországhoz került, a mai olasz-szlovén határ közelébe.2

Az első világháború és Márton Áron zászlós első megsebesülésének 100 éves évfordulója adja az alkalmat, hogy későbbi nagy püspökünk katonaéveinek doberdói periódusáról megemlékezzünk. Igaz, hogy boldog emlékű Márton Áron püspök nem ezen életszakaszának kutatása a legfontosabb, ám kétségtelen, hogy ezek az évek mély nyomot hagytak lelkében, és meghatározták a későbbi pap és püspök látásmódját, egész életét.

Márton Áron az első világháborúban

Márton Áron 1915. június 12-én érettségizett Gyulafehérváron, és három napra rá, június 15-én, katonai szolgálattételre jelentkezett. A cs. és kir. 82. székely gyalogezred soraiban megjárta a harcmezőt, többször megsebesült és tartalékos hadnagyként fejezte be az első világháborús szolgálatot. Ennél több nem igazán volt ismert a fronton töltött évekről, mindössze annyi, hogy három harcteret járt meg: Doberdót, az Ojtozi-szorost és Asiago közelében a Hétközség fennsíkját.

Ismereteink fr. Kiss Gábor századosnak, a budapesti Hadtörténelmi Levéltár és Irattár Bécsi Kirendeltsége főlevéltárosának köszönhetően bővültek, aki két évvel ezelőtt értékes adatokat talált.3 Sajnos a legfontosabb irat, az úgynevezett katonai anyakönyvi lap Áron hadnagy esetében is megsemmisült az évtizedek viharaiban. A budapesti Hadtörténelmi Levéltárban megmaradt viszont egy 1917. novemberi keltezésű kitüntetési javaslat,4 amelyből megtudjuk, hogy Márton Áron harctéri szolgálatának kezdete 1915. november 6., és 1916. július 19-ig tart, amikor első ízben sebesül meg.

Erről az első sebesülésről a Bécsi Hadilevéltár első világháborús veszteségi nyilvántartásának egyik kartonja tanúskodik: Márton Áron hadapródnak a vállát és felkarját lövés érte.5 Orvosi kezelésének és gyógyulásának folyamata pontosan nem ismert, de annyi bizonyos, hogy a cs. és kir. soproni tartalékkórház 1916. augusztus 27-én átadta az ezred póttestének, vagyis vélhetően hazatávozhatott betegszabadságra.6 Épp ezalatt, augusztus 31-én, a székely zászlóaljat Doberdóban felváltják és Erdélybe rendelik, a Kárpátok védelmére.

1916. október 8-án, felgyógyulását követően, így találjuk Márton Áront ismét a harctéren, ezúttal az Ojtozi-szorosban.

Két és fél hónap harctéri szolgálat után, december 28-án vagy 29-én, ismét megsebesül. Ekkor már tartalékos zászlósként szakaszparancsnok.7 A történtekről a kitüntetési javaslat tudósít: „1916. december 28-án a Sósmező mellett vívott csatában különös hősiességével kitüntette magát".8 Tettéért az Ezüst Vitézségi Érem II. osztályát kapta.

A 82. székely gyalogezred 1916. december 31-én kelt veszteségi jelentése9 és egy másik nyilvántartás szerint sebesülésének dátuma december 29. A kitüntetési javaslatból azt is megtudjuk, hogy sérülése után három nappal, 1917. január 1-jén léptetik elő tartalékos hadnaggyá.

Sajnos a sebesülését illetően közelebbi adatok nem állnak rendelkezésünkre, de gyógyulása hosszabb ideig tarthatott, mert újabb harctéri szolgálatának kezdete 1917. július 24. Ekkor a 82. gyalogezred a kászoni (Măgura Casinului) hegyvonulat lejtőin harcolt, amelyet a nagy veszteségek miatt „Halálvár"-nak neveztek.

Tízhavi harc után, 1918. május 24-én ismét az olasz frontra irányították át az ezredet, Asiago közelébe, ahová június első napjaiban érkezett meg. Az iratok hiánya miatt nincs több adat Áron hadnagy harctéri szolgálatáról, viszont egy 1918. július 20-án kelt veszteségi listából az még kiderül, hogy 1918. június 29. és július 2. között itt szenvedte el harmadik sérülését.10

Hogy hol érte a háború vége? Erre vonatkozóan levéltári forrás nem maradt fenn. Valószínű, hogy sebesülését követően gyógykezelésre hazakerülhetett, így nincs az olasz harctéren, amikor 1918. november 3-án, a fegyverszünet megkötése napján, az angolok az egész ezredet hadifogolynak tekintik.11

Az 1918. október 14-én kiadott Rendeleti Közlöny személyügyi részének 182. száma arról tudósít, hogy a háború végnapjaiban Márton Áront Legfelsőbb Dicsérő Elismerésben részesítették.12

Márton Áron a doberdói harctéren

Hogyan és miért kerül Márton Áron a doberdói harctérre? Hiszen 1915 novemberében, amikor Áron hadapród a frontra kerül, a 82. székely gyalogezred az orosz harctéren küzd. Ennek magyarázata, hogy az ezrednek olyan bőséges volt az utánpótlása, hogy a székelyudvarhelyi póttestet nem az orosz harctéren küzdő anyaezredbe irányították, hanem az igencsak legyengült temesvári 61. gyalogezred kötelékébe kapott beosztást, amely 1915 júniusától a doberdói fennsíkon harcolt.

Ez a VIII/82-es menetzászlóalj 1915. március 15-én indult el Székelyudvarhelyről.13 Az akkor érettségire készülődő Márton Áron aligha sejthette, hogy kilenc hónap múlva ezen zászlóalj soraiban fogja védeni a haza akkori határait. Az első sebesülést feljegyző karton tanúsága szerint Márton Áron a 82. székely gyalogezred 5. századához tartozott, amely Doberdónál, San Martino del Carso falu közelében, a temesvári 61. gyalogezred 8. századához volt beosztva.14

Mind a 61., mind a 82. gya-k logezred ezredtörténete feljegyzi, hogy 1915. október 26-án két 82-es menetszázad bevonult az ezredhez.15 A 61-esek ezredtörténete szerint október 31-én, mialatt az ezred pihenőn tartózkodott, egy további 82-es fél menetszázad érkezik.16 E két dátum valamelyikén érkezhetett meg Márton Áron hadapród is a doberdói harcvonal mögötti segeti táborba. Az ezredet november 2-án rendelik a lövészárkokba,17 de Már-mm Miy ton Áron kitüntetési javaslatán a november 6-i dátum szerepel harctéri szolgálatának kezdeteként.18 Az idős Áron püspök úgy emlékszik vissza, hogy „hat hét után Zugsführer, aztán zászlós lettem".19 Hogy mikor lett ténylegesen szakaszvezető (Zugsführer), arról jelenleg nincs adatunk, viszont zászlóssá (Fähnrich) nyolc hónap frontszolgálat után, 1916. július 1-jén léptették elő.20

A doberdói frontszolgálata alatt egyetlen alkalommal mehetett haza: „Hat hónap után hazaengedtek tíznapi szabadságra".21 A 82-esek ezredtörténete szerint május 18-án felváltották az ezredet, mely a segeti táborban gázvédelmi kiképzésben részesült. „Június 19-ig nem fordult elő különösebb esemény."22 Talán ez idő alatt engedték haza Márton Áront szabadságra.

A doberdói harctéri szolgálata hamarosan véget ért az 1916. július 19-én elszenvedett első sérüléssel. „Mikor visszamentem, meg is sebesültem. A karomba kaptam egy lövést",23 emlékszik vissza az idős Áron püspök. A 82-es ezredtörténet szűkszavúan csak ennyit jegyez fel azokról a napokról: „Július 8-tól 15-ig az e[zred] pihenőn, majd 15-től 24-ig tűzvonalban volt".24 A 61-esek ezredtörténetének július 19-re vonatkozó hárommondatos bejegyzésében viszont értékes információt találunk: „Kadett i. d. Res. Márton verwundet".25 Ekkor sebesül meg, és gyakorlatilag ezzel ér véget Áron zászlós doberdói harcszolgálata.

A katona Márton Áron emlékezete Doberdón

Ha napjainkban Márton Áron hadnagynak él az emléke az egykori doberdói fronton, az elsősorban a San Martino del Carso-i Karszti Barlangász Csoport26 és a szegedi Meritum Egyesület27 érdeme. Az elmúlt évtizedek alatt számos nagy háborús emlékművet újítottak fel, állítottak helyre vagy kerestek elő szinte a semmiből, köztük számos osztrák-magyar vonatkozásút.

A két csapat önkéntesei 2014 novemberében ösvényt vágtak a szegedi 46. és a temesvári 61. gyalogezred egykori táborhelyeihez, megtisztították az ott álló emlékművek környékét, újból megrajzolták a megfakult feliratokat, útbaigazító jelzéseket tettek ki, amelyek segítségével azokat könnyebben megtalálhatják a turisták. A temesvári emlékkő mellé kihelyezett négynyelvű - olasz, magyar, angol és szlovén - információs táblán feltüntették, hogy a 61. gyalogezredben harcolt Doberdónál nyolc hónapot Márton Áron, Erdély későbbi híres püspöke.28 Szándékukról előzetesen értesítve a gyulafehérvári érsekséget és a posztulációt, Jakubinyi György érsek üdvözlő üzenetet küldött a 2014. november 15-i felavató rendezvényre.

2015. május 9-én, az itteni harcok kezdetének centenáriumán megemlékeztek az itt harcolt szegedi és temesvári katonákról, és a Karszti Barlangász Csoport múzeumában megnyitottak egy 2016 szeptemberéig látható kiállítást, melynek keretében Márton Áron önálló, háromnyelvű - olasz, magyar és román - tablót kapott. A szöveg és fényképanyag kapcsán a

Meritum Egyesület megkereste a posztulációt, így Lázár Csillával, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum vezetőjével együtt nyújthattunk segítséget a tabló elkészítéséhez. A kiállítás megnyitóján sajnos nem tudtunk jelen lenni.

A Meritum Egyesület doberdói útjához társulva 2015. augusztus 22-én jártam először az egykori doberdói fronton, ahol Gianfranco Simonit, a Karszti Barlangász Csoport Történeti Kutató Részlegének vezetője kísért el azokra a szakaszokra, ahol a katona Márton Áron harcolt. Ekkor született meg bennem az elhatározás, hogy 2016 júliusában főegyházmegyei zarándoklatot szervezzek és vezessek az Isonzo folyóhoz és a doberdói fennsíkra, elsősorban a San Martino del Carso közelében lévő egykori harctérre és ma is látható lövészárkokhoz, ahol száz évvel korábban Áron zászlós első ízben sebesült meg.

További két alkalommal jártam a helyszínen, tavaly decemberben és az idén júniusban, hogy előkészítsem azt a zarándoklatot, amelyet Isten kegyelméből július 28. és augusztus 2. között meg is tartottunk a doberdói fennsíkon a katona Márton Áron és bajtársai nyomdokain. Mintegy 25 településről érkeztek a zarándokcsoport tagjai. A legidősebb zarándok a 85. életévében járt, a legfiatalabb nemrég töltötte be a 18-at, s négy pap volt köztük: Csíki Dénes, a nagy püspök egykori titkára, Karácson Tibor, Tifán Lajos és Kovács Gergely posztulátor. A többségében katolikus zarándokok mellett Áron püspök több másvallású tisztelője is csatlakozott, az erdélyiek mellé magyarországiak is. A Karszti Barlangász Csoport szakszerű vezetésével két teljes napot töltött a csoport a doberdói fennsíkon. Felkeresték az egykori harctér emlékeit, sírjait, a ma is látható lövészárkokat. Nemcsak hogy könnybe lábadtak a szemek, de ismételten sírás fojtogatta a csoportot a nagyapák, dédapák vére által öntözött földön járva. Embert megpróbáló volt reggeltől estig a tűző nap alatt gyalogolni a hol sziklás, hol dús növényzettel borított egykori harctéren. Emberileg hihetetlen, hogy senki nem lett rosszul, nem is panaszkodott. Sokan megfogalmazták a hazafelé úton, hogy Isten óvó keze mellett Áron püspök jelenlétét is érezték. Az olasz barlangászok önzetlenül segítettek, a szlovén szállásadók figyelmesek voltak, nem volt szükség sem tolmácsolásra, sem nyelvismeretre ennek megértéséhez. Kimentünk a doberdói harctérre, kegyelettel és imádkozva tekintettünk fel a csillagos nagy égre.

 

Jegyzetek

1 Habsburg József főherceg: A világháború, amilyennek én láttam. IVII. kötet, Budapest, 1926-1934.

2 Lásd: http://www.honvedelem.hu/cikk/tizenket_veres_utkozet_az_isonzo_menten.

3 Kiss Gábor: Márton Áron I. világháborús katonai szolgálata a katonai levéltárakban fennmaradt iratok tükrében. Székelyföld, 2014. július, 110-115.

4 Hadtörténelmi Levéltár Budapest, Első világháborús legénységi kitüntetési javaslatok 62335. sz.

5 Kriegsarchiv Wien, Phonetischer Kataster Mazlan, 283. doboz.

6 Amikor a mozgósítást követően 1914 augusztusában a gyalogezredek kiegészítő körzetüket elhagyva elvonultak a harctérre, a kiegészítési feladatok elvégzésére minden ezred csak egy úgynevezett pótzászlóaljat hagyott hátra.

7 Kriegsarchiv Wien, Phonetischer Kataster Mazlan, 283. doboz.

8 Hadtörténelmi Levéltár Budapest: Első világháborús legénységi kitüntetési javaslatok 62335. sz.

9 Kriegsarchiv Wien, Verlustlisten 1917, 174. doboz.

10 Kriegsarchiv Wien, Phonetischer Kataster Mazlan, 283. doboz.

11 A cs. és kir. 82. székely gyalogezred története 1883-1919, Budapest, 1931, 304-306.

12 Kiss Gábor: Márton Áron I. világháborús katonai szolgálata a katonai levéltárakban fennmaradt iratok tükrében, Székelyföld, 2014. július, 115.

13 A cs. és kir. 82. székely gyalogezred története 1883-1919, Budapest, 1931, 314.

14 Kriegsarchiv Wien: Phonetischer Kataster Mazlan, 283. doboz.

15 A cs. és kir. 82. székely gyalogezred története 1883-1919, Budapest, 1931, 321, illetve 61 in Waffen. Kriegsalbum des k. u. k. Infanterieregiments Nr. 61. 1914-1917, Budapest, 1918, 182.

16 61 in Waffen. Kriegsalbum des k. u. k. Infanterieregiments Nr. 61. 1914-1917, Budapest, 1918, 183.

17 61 in Waffen. Kriegsalbum des k. u. k. Infanterieregiments Nr. 61. 1914-1917, Budapest, 1918, 183.

18 Hadtörténelmi Levéltár Budapest, Első világháborús legénységi kitüntetési javaslatok 62335. sz.

19 Kacsó Júlia: Márton Áron püspök utolsó évei, in: Márton Áron emlékkönyv, Gloria, Kolozsvár 1996, 46.

20 Rendeleti Közlöny, személyügyi rész, 1916. október 28., n. 191.

21 Kacsó Júlia: Márton i. m. 46.

22 A cs. és kir. 82. székely gyalogezred története 1883-1919, Budapest, 1931, 324.

23 Kacsó Júlia: i. m. 46.

24 A cs. és kir. 82. székely gyalogezred története 1883-1919, Budapest, 1931, 324.

25 61 in Waffen. Kriegsalbum des k. u. k. Infanterieregiments Nr. 61. 1914-1917, Budapest, 1918, 201.

26 A Karszti Barlangász Csoport (Gruppo Speleologico Carsico) 1988. október 19-én jött létre jogilag, de több tagja már az 1970-es évek óta kutatja a környék barlangjait. San Martino del Carsóban található saját múzeumuk gyűjteményét a csoport önkéntesei gondozzák. A Nagy Háború emlékei San Martino del Carsóban címet viselő állandó kiállításuk 2007. június 30-án nyitotta meg kapuit a múzeumban. http://nagyhaboru.blog.hu/2012/04Z18/a_san_martino_del_carso_i_nagy_haboru_muzeuma.

27 A Meritum Kulturális és Művelődési Közhasznú Egyesület többek közt azzal a céllal jött létre, hogy ápolja a magyar kultúrát és a hagyományokat határon belül és határon túl. Így több határon túli magyar szervezettel ápol kitűnő kapcsolatokat és több, a történelem emlékeit mentő és őrző közös tevékenység aktív résztvevője. Csíkszentmártonnal való kapcsolatuk eredménye többek között a II. világháborús haditemető teljes körű felújítása, több Úz-völgyi emlékhely ápolása. Honlap: http://www.meritumegyesulet.hu.

28 Lásd: http://www.honvedelem.hu/cikk/47688.

 

Keresés a Katholikos oldalain