Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Jonica Xénia
a ZSINAT SZELLEME AZ ERDÉLYI EGYHÁZMEGYÉ(K)BEN
Márton Áron zsinattal kapcsolatos megnyilvánulása(i)

A szerző a Babeș-Bolyai Tudományegyetem római katolikus teológia, történelem, valamint levéltártan szak alapképzését végezte.

A II. vatikáni zsinat ideje alatt Romániában a hat katolikus egyházmegyében hivatalosan egy püspök működött: a gyulafehérvári egyházmegye püspöke, Márton Áron.1 A temesvári, szatmári és nagyváradi egyházmegyéket ordináriusok kormányozták. A két román nyelvű egyházmegyében, Ia§ i-ban és Bukarestben hasonló módon ordináriusok irányították az egyházmegyéket.2

Márton Áron széke a II. vatikáni zsinat idején a római Szent Péter-templomban üresen maradt. A román állami hatóságok engedélyével Romániából mindössze négy pap vehetett részt peritusként3 a zsinaton:4 1964-ben Fran-cisc Augustin, a bukaresti érsekség elöljárója és Pakocs Károly szatmári kanonok, 1965-ben Hosszú László váradi vikárius és Petru Plefca, a ia§i-i egyházmegye vezetője. Zsinati megnyilvánulásaikból objektíven azt mondhatjuk, szinte mind Márton püspök ellenében vettek részt és nyilatkoztak. A történelmi helyzetet ismerve érthető a romániai5 és magyarországi6 püspökök részvétele vagy távolmaradása a zsinati ülésekről.

Az állami hatóság(ok) ügyelt(ek) arra, kinek engedélyezik a kiutazást. Prioritás a rendszer szempontjából az volt, hogy megbízható embereket jelöljenek, nem titkolt politikai célok elérését remélve. Márton Áron mind a négy ülésszakra meghívást kapott, de nem ment el: nem kérte az állami hatóságoktól a kiutazási engedélyt. 1957-től meghatározatlan időre szobafogságra kényszerítették, ezt az állapotot a hivatalos szervek folyton hosszabbították, arra hivatkozva, hogy demokráciaellenes a magatartása. Börtönből való szabadulása után tíz évre ítélték házi őrizetre, 1957. június 6-tól 1967. november 22-ig nem hagyhatta el a püspöki palotát. Az eddigi kutatások alapján úgy látszik, hogy a püspök javaslatokat sem terjesztett be a zsinat előkészítő szakaszában.

A harmadik ülésszakra több meghívás érkezett püspökök hiányában egyházmegyés papok részére. Márton Áron ismét elutasító választ adott, arra hivatkozva, nem használna senkinek az, amit ő esetleg Rómában elmondana.7

Az erdélyi katolikus egyházmegyék képviselete a zsinaton nem volt számottevő. A legnagyobb, gyulafehérvári egyházmegye semmilyen szinten nem kapcsolód(hat)ott be a zsinat munkálataiba. A többi magyar nyelvű egyházmegye képviselete jelentéktelen volt, és nem az egyház, hanem a kommunista rendszer érdekeit szolgálta. Egyedül a temesvári Konrad Kerweiss járult hozzá a zsinat munkálataihoz, tevékenységéről nincs konkrét adatunk.

Bár Márton püspök nem fogadta el a római utazást lehetőségét, ez nem jelenti azt, hogy passzív magatartást tanúsított volna. A püspöki székhelyen rádión hallgatta, figyelemmel kísérte az üléseket.8 A zsinat megnyitását megelőzően arra kérte papjait, az egyháztörténeti esemény jelentőségéről tájékoztassák híveiket, és elrendelte, hogy „október hónap folyamán a lelkipásztorok híveikkel együtt ajánlják fel a rózsafüzér-ájtatosságot erre a szándékra, s ezen kívül az egész zsinat egész tartama alatt imádkozzanak".9 Az egyetemes zsinat megnyitásának napján, 1962. október 11-én, csütörtökön éjfélkor „minden plébániatemplomban egy szentmisét mondjanak a XXI. egyetemes zsinat megnyitása alkalmából".10 A legtöbb helyen az állami hatóságok ezt nem engedélyezték. Gyulafehérváron szentmisét végeztek. A plébániatemplomokban éjfélkor meghúzták a harangokat, de a szentmise a legtöbb helyen elmaradt.

A püspök a házi őrizet feloldását követően Rómába utazott. Aktívan rész vett a püspöki szinódus 1969-es rendkívüli gyűlésén, amely a Szentszék és a püspöki konferenciák együttműködését elemezte, majd 1971-ben a második rendes ülésen, amely a szolgálati papság és a társadalmi igazságosság kérdését tárgyalta. Az 1969-es rendkívüli gyűlésen kiemelte, hogy a nyugati katolikus közösségeket az egyház hite várainak tekinti, a zsinat okmányai növelték ezt a bizalmat. Reménye a cluny-i megújuláshoz hasonlóan valamilyen szellemi újjáalakulás.11

A zsinat befejezésekor, november 20-án körlevelet adott ki, amelyben papjaihoz fordult, sarkallta őket közösségükkel együtt arra, hogy imádkozzanak a Szentlélek ajándékaiért a zsinati atyák számára, valamint a zsinati határozatok végrehajtásáért. Felhívta a figyelmet, hogy a december 8-i ünnepélyes szentmise prédikációja elsősorban a zsinat munkájáról és jelentőségéről szóljon. A püspök kifejezetten értékelte a zsinatot, minderről kisebb-nagyobb terjedelmű körleveléből szerezhetünk tudomást. „A zsinat az isteni tanítás számos pontjának a megvilágításával, vallásgyakorlati és fegyelmi bölcs intézkedéseivel, ünnepélyes állásfoglalásaival és nyilatkozataival az egyházi és vallási élet megújulását indította el, de hozzájárul az emberi értékek védelméhez, az emberi problémák megfelelő megoldásához is az evangélium fényében" - írta.12 Márton Áron 1965. december 8-i beszédét a következő gondolatokkal zárta: a zsinat a munkáját befejezte, most a végrehajtás következik, a határozatok valóra váltása, az egyház missziójának a teljesítése a mai világban.13 Kezdjük a végrehajtást magunkon! - kérte.

Egyházmegyéink vezetőinek akkori viszonyulását a zsinat munkálataihoz, a zsinati rendelkezések alkalmazásához csakis az adott kor politikai viszonyait figyelembe véve lehet értékelni. Összességében a zsinaton a magyar részvétel, különösen hatásait tekintve, mellőzhetőnek mondható. A magyarországi püspökök javaslatai, a Shvoy Lajoséi kivételével,14 el sem jutottak az Előkészítő Bizottsághoz. Az erdélyi hozzájárulás a XXI. egyetemes zsinat tevékenységéhez még jelentéktelenebbnek mondható, mint az anyaországi. Az adott korban a gyulafehérvári egyházmegye helyzetét tekintve utólag nehéz eldönteni, mi lett volna másként, ha püspöke, Márton Áron részt vesz a zsinaton. A történelemben nem lehet „mi lett volna, ha...?" típusú kérdéseket feltenni. Márton püspök távol maradt, de a zsinat szelleme átjárta szemléletét, körleveleit, rendelkezéseit. A főpásztor liturgikus beszédei és rendelkezései a zsinat alapvető szándékait tükrözték. Ahogyan Nóda Mózes összegezte: „Márton Áron püspök a nehéz idők megpróbáltatásai közepette határozottan vezette az egyházmegyét. A liturgikus élet terén körleveleiben különösen XII. Piusz pápa liturgikus rendelkezéseit ismertette, és magyarázatokkal ellátva szorgalmazta azok alkalmazását. A II. vatikáni zsinat után hűségesen bevezette a gyulafehérvári egyházmegyében a zsinati rendelkezéseket."15 Szorgalmazta a hívek bevonását a liturgiába, felkészítésüket a tudatos és tevékeny részvételre. Tette ezt már a II. vatikáni zsinatot megelőzően, a liturgikus mozgalom hatására: „Márton püspök egyik fontos rendelkezése, amely a liturgikus mozgalom szellemét tükrözi, a liturgikus képzésre vonatkozik (1957), és a kis és nagy szeminaristák liturgiába való tevékeny bekapcsolódását szorgalmazza, nem utolsósorban abból a megfontolásból, hogy a leendő papoknak kell majd a híveket megtanítaniuk a tevékeny részvételre."16 A liturgikus reform bevezetése összekapcsolódott a papság felkészítésével. Márton püspök felhívta papjai figyelmét a Szentírás jelentőségére, az igehirdetésre való felkészülés szükségére, a hívek fokozatos bevonására a liturgiába.

A zsinati rendelkezéseket késéssel alkalmazták Erdélyben (is). Ez hátrány, de előny olyan szempontból, hogy az elsietett döntéseket elkerültük. Kérdés, hogy az elmúlt ötven évben az egyes plébániákat a zsinati szellem mennyire járta át? Van-e értelme bárminemű elméletnek, ha nem kerül használatra?! Ma autokrata egyházi kisebb-nagyobb elöljárókkal találjuk szembe magunkat, akikről az a benyomás körvonalazódik, hogy a II. vatikáni zsinat előtti szellemiség uralja őket, újra és újra elgondolkodunk azon, hogy ki, mi az egyház?! A zsinat elsődleges célja anno domini az volt, hogy szembenézzen önmagával. Relatív módon, de sikerült! Elég, ha mindenki törekszik a maga módján, de törekedjék a passzív és másokat is elbátortalanító magatartás helyett! Ne elégedjünk meg az egyházi szolgálatoknak az igénybevételével. Mi is buzdítsuk papjainkat a jézusi hegyi beszéd és tanítások „gyakorlására". Ne engedjük, hogy lelkipásztoraink elmagányosodjanak. „A legtermékenyebb irány a zsinat utáni teológiában egyházi communio misztériumára épített ekkléziológia." Ebben az összefüggésben a communio nem feltétlen csak közösséget jelöl, hanem elsősorban a helyi egyházat. A helyi egyház csak attól válik egyházzá, ha egyazon krisztusi életet és szentségeket birtokolja.17

A II. vatikáni zsinat új egyházképet dolgozott ki, az azóta eltelt évek ezt az újfajta egyházszemléletet váltották valóra szerte a világon. Ahhoz, hogy mai teendőinket felmérhessük, először a zsinat által felrajzolt s azóta gyakorlata által is szentesített egyházképet kell a magunkévá tennünk, azt a magyar, az erdélyi viszonyainkra alkalmaznunk. Ennek nyomán jelölhetjük ki feladatainkat a hit átadása, a közösségformálás, a társadalom életében való részvétel, a karitatív munka területén, s vehetjük számba legkülönbözőbb pasztorális teendőinket.18 Az eltelt ötven év alatt a politikai és társadalmi változások új helyzetet teremtettek. Ma az új gondokkal is szembe kell nézni. A zsinat szellemiségét, tanítását nem csupán feladat, hanem kötelesség is gyakorlatba ültetni. Számos hívő nem vette észre, az utóbbi évtizedekben micsoda gyökeres változás próbál az egyházban végbemenni, körükben is van némi zavar e téren.19 Márton Áron mondta: a papnak az emberek üdvösségét kell szolgálnia. Krisztus tiszta, igazi arcát kell megmutatni torzítás nélkül, a Krisztust kereső nemzedéknek.20 Boldog XXIII. János pápa szavaival tartsunk „számadást" az elmúlt ötven évről: „Uram, mutasd meg arcodat. Add igazán megértenem egyházunk útmutatásában az idők jeleit. Értesd meg elmémmel, énekeld szívembe, milyen vagy te, a zsinat Istene... Legyen korunk új pünkösd, amelyben megújítod csodáidat."21

 

Jegyzetek

1 Márton Áron 1938-1980 között volt a gyulafehérvári egyházmegye püspöke. 1949-1955 között a bukaresti, máramarosszigeti és nagyenyedi börtönökben raboskodott. 1955. március 25-től ismét átvehette az egyházmegye kormányzását. Jakubinyi György: Romániai katolikus, erdélyi protestáns és izraelita vallási archontológia. Gyulafehérvár 2004, 33.

2 Marton József: A keresztény jelenkor. Marosvásárhely 2008, 180-183.

3 Valamilyen szakmában, doméniumban jártas, tapasztalattal rendelkező szakértő.

4 Marton József: Márton Áron püspök a II. vatikáni zsinat bezárásakor. Keresztény Szó 2, (2013), 9.

5 Ld. bővebben a zsinati részvétel és recepció romániai hátteréről: Bereczki Silvia: A II. vatikáni zsinat hatásai az erdélyi katolikus egyház életére (doktori dolgozat). Kolozsvár 2007.

6 A magyarországi helyzet rövid összefoglalása és értékelése: Saád Béla: A zsinat budapesti szemmel. Budapest 1967.

7 Tyukodi Mihály Márton Áron egyik bizalmas emberének számított. Idézi Tempfli Imre: Sárból és napsugárból. Pakocs Károly püspöki hely-nök élete és kora 1892-1966. Budapest 2002, 885.

8 Marton: Márton Áron püspök a II. vatikáni zsinat bezárásakor, 9.

9 Idézi Marton: GYÉL, 1171/1962.

10 Idézi Marton: GYÉL, 1225/1962.

11 Szőke János: Márton Áron. Nyíregyháza 1990, 510.

12 Marton: Márton Áron püspök a II. vatikáni zsinat bezárásakor, 9.; GYÉL Num. 2185-1965.

13 Marton: Márton Áron püspök a II. vatikáni zsinat bezárásakor 9./ GYÉL: Márton Áron Múzeum. dos. 10. 1. sz.

14 A II. vatikáni zsinatot előkészítő Pápai Bizottsághoz egyetlen magyar püspök, Shvoy Lajos javaslata érkezett meg. Valóban a kommunista egyházpolitika akadályozta-e meg más püspökök vótumainak Rómába küldését, miként azt a kutatók feltételezik, vagy a magyar prelátusok érdektelensége áll a háttérben? Megkapták-e egyáltalán a magyar püspökök az Előkészítő Bizottság levelét? Amikor XXIII. János pápa 1959. január 25-én egyetemes zsinatot hirdetett, majd a Zsinati Előkészítő Bizottság elnöke, Tardini bíboros államtitkár június 18-án kelt levelében felkérte a világegyház püspökeit, hogy a jövendő zsinat munkatervének meghatározásához küldjenek javaslatokat, a magyar katolikus egyház nehéz helyzetben volt. Az 1956-os forradalmat követő konszolidáció egyúttal az egyház feletti állami ellenőrzés helyreállítását is jelentette. Az állammal együttműködni nem hajlandó papokat és püspököket félreállították, a rendszer iránt lojális magatartást tanúsító püspökök is csak igen korlátozott egyházkormányzati szabadsággal rendelkeztek.

15 Nóda Mózes: Élő liturgia: A II. vatikáni zsinatot megelőző liturgikus megújulás és hatása az erdélyi egyházmegye liturgikus életére. SZIT-Verbum, Budapest-Kolozsvár 2012, 14.

16 Nóda: Élő liturgia, 155.

17 Kereszty Rókus: Bevezetés az egyház teológiájába. BudapestBécs 1998, 75.

18 Lukács László: Egyházunk a rendszerváltás után, in: Somorjai Ádám (szerk.): A katolikus egyház Magyarországon. Budapest 1991, 87.

19 Suenens: A zsinat után (gyűjtemény). Bécs 1968, 10.

20 Marton: Márton Áron írásai és beszédei II, 138-139.

21 A II. vatikáni zsinat, A zsinat előtt. A zsinat után. Zsinati Munkaközösség, München 1967, 9.

 

Keresés a Katholikos oldalain