Kedves Olvasó!
Egy újabb év végéhez közeledve a szokásos
számvetés mellett elsősorban előre szeretnénk
tekinteni, és a világunkat sokszor kilátástalannak
megélő olvasóink figyelmét is erre szeretnénk
irányítani. Hiszen amennyire sötét, elkeserítő
jelek láthatóak, annyira sok biztató apróság is
adódik. Lelkes fiatalok kezdeményezései, kitartó
középkorúak helytállása, a körünkben élő idősebbek
felgyűlt élettapasztalata és bölcsessége
mind-mind reményre, lelkesedésre ad okot.
Bizakodásra az Úrban, aki ezeket mind ihleti, aki
szeretetet és hitet ad, hogy a megpróbáltatásban
is kitarthassunk, hogy a sötét szobában is észrevegyük
az ajtó alatt, ablakrésen át beszűrődő
fényekre. Ezekkel a gondolatokkal köszönthetjük
a karácsonyi kisdedet is, aki igazán ellenséges,
zord környezetben jött világra, de az őt figyelmesen,
értő szemmel nézők lelkében felvillantotta a
kialvóban levő tüzeket.
Decemberi lapszámunk írásait ezeknek a gondolatoknak
a jegyében válogattuk és szerkesztettük
egybe. Találnak benne régi magyar betlehemest,
amelyet egy kis nyelvi egyszerűsítéssel,
értelmezéssel bárhol elő is lehet adni. Találnak
gondolatmorzsákat az igaz keresztény magyarságról,
amelybe az önvizsgálat, a múlttal való
reális szembenézés is belefér, s amely szolidaritást
vállal másokkal, más nemzetekkel, felekezetekkel,
vallásokkal egyaránt. Találnak lapunkban
visszatekintést a II. vatikáni zsinat főbb gondolataira,
amelyeket egyrészt a nemrég zárult családszinódus,
másrészt a pasztorálteológia jövőt alakító
szemüvegén át néznek szerzőink. Végül egy
olyan nevelési módszerről olvashatnak, amellyel
a tanár, a nevelő nemcsak tanítani, de jellemet
formálni, közösséget alakítani is tud.
Fogadják szeretettel idei utolsó lapszámunkat,
remélem, jövőre is találkozunk Önökkel! Áldott
karácsonyt és egy bizakodásra több okot adó,
békés új évet kívánok!
Bodó Márta
