Egy újabb év végén járunk, adventtel elkezdtük
az új egyházi esztendőt, a karácsonyi készületet.
Évünk a hit jegyében telt el, a világegyházban ez a
téma, ez a feladat volt meghatározó. Hogy egyéni és
közösségi életünkben nekünk itt, Erdélyben sikerült-e a hitben elmélyülni, hitünket szilárdabb és
egészségesebb alapokra helyezni, ezt fontos volna
kiértékelni, különben megint csak elszaladt mellettünk
a lehetőség. Ha sikerült mélyebb vizekre eveznünk,
fontos elemezni, hogyan tettük ezt, hogy
megragadhassuk a módszert, s máskor is hasznunkra
fordítsuk. Ha nem igazán sikerült a lehetőséget
kihasználni, azért kell elemezni a sikertelenség
okát, hogy legközelebb elkerüljük, s jobban végezzük
el a feladatot. A pedagógiában jól ismert tény,
hogy visszajelzés nélkül soha semmilyen feladatot
nem hagyhatunk: akár jó, akár kevésbé jó az eredmény,
arra reflektálni kell, különben nemcsak a feladat,
hanem az azt végző gyermek – és a feladatot
adó felnőtt – is komolytalannak minősül. Ha visszajelzés
nélkül hagyunk jót, rosszat egyaránt, ugyan
mi ösztönöz a kitartásra, a tevékenységre? Ha a jó
és rossz egyként sikkad el, mi tanítja meg a gyermeket,
a fiatalt a jót választani? Kenhetjük saját gondatlanságunkat
a bűnös világra, mondhatjuk, szajkózhatjuk,
hogy amiatt züllött, érdektelen a fel növekvő
generáció, mert ott nem lát megfelelő példát:
miközben a hiba a miénk, akik feladatot osztottunk
és nem kértük számon, az elvégzett feladatot nem
nyugtáztuk, a jól teljesítőt nem dicsértük, a hanyagot
nem ösztönöztük a jobbra.
Legyen a karácsony valódi fordulópont, nem
efféle olcsó, könnyen múló szilveszteri elhatározás,
hanem a hitben s a jobbra törekvésben horgonyzó új kezdet. Ösztönözzön ebben választott példaképünk,
a legkülönfélébb nehéz helyzetekben helytálló
Márton Áron, akit e lapszámban néhány közvetlen
emlék összegyűjtésével idézünk. Segítsen ő, a reménytelen helyzetekben is világosan látó, bölcsen
döntő példakép, életünk sötétjében is eligazodni a
karácsonykor ünnepelt isteni gyermek egyszerű
jászlához vezető utunkon!
