Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Urbán Erik
nEKTEK IS MEG KELL MOSNOTOK
EGYMÁS LÁBÁT

 

I, your Lord and Teacher, have washed your feet, you ought to wash each other's feet (John 13,14)

Saint Francis of Assisi is often referred to as a "man of the Gospel". In the essay I point out examinig the very important quotation of John and its explanation how we can reach the very depth of the spirituality of the saint. Francis regards the glorified Christ in the Gospel of John as an example to follow, the only way for us to the Father. I am con-vinced that Francis was a "man of the Gospel" indeed, who we can call "alter Cristus". Furthermore, it can be confirmed that the structure of the spirituality of Francis is based on the Synoptic Gospels, and on the other hand his spirituality is deeply rooted in the Gospel of John, from which it grows out.

Keywords: Saint Francis of Assisi, Gospel of John, alter Cristus, spirituality

 

„Ha valamely helyen a testvérek nem tudják életmódunkat megtartani, amilyen gyorsan csak tehetik, siessenek miniszterükhöz, és jelentsék ezt neki. A miniszter pedig olyan szorgos-kodással igyekezzék rajtuk segíteni, amilyennel kívánná, hogy hasonló helyzetben rajta is segítsenek. És senkit ne hívjanak priornak, hanem általában mindenkit kisebb testvérnek szólítsanak. És egyik a másiknak mossa meg a lábát."1

„Nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak - mondja az Úr. Akik mások fölé rendeltettek, ne dicsekedjenek jobban elöljáróságukkal, mintha kizárólag testvéreik lábának mosogatására volnának rendelve. És ha hivataluk elvesztése jobban megzavarja őket, mint a lábmosás feladatának elvonása, lelkük veszedelmére csak annál inkább vetik magukat kincsek gyűjtésére."2

Celanói Tamás életrajzaiban3 beszámol arról az eseményről, melyet Szent Bonaventura Legenda Maiorja és a Speculum Prefectinis4 is megemlít, hogy Ferenc halála előtt az Urat utánozva megrendezte az utolsó vacsorát és felolvastatta Szent János evangéliumának 13. fejezetéből a lábmosásról szóló részt. Jézusnak az a tette, hogy leveti felsőruháját, vászonkendőt köt maga elé, vizet önt a mosdótálba, megmossa tanítványai lábát és a vászonkendővel megtörli, illetve az a tény, hogy maga Jézus végzi mindezt a szolgai feladatot, igen nagy hatással volt Ferencre, mélyen érintette őt. Ferenc megértette az Úr és Mester igazi jelentését, aki a szolga szerepét vállalta az utolsó vacsorán. Krisztusnak ezen példája mindvégig jelen volt életében és imáiban.5 A lábmosás jelenete mindig lelki szemei előtt lebeg, amikor a kisebb testvérek eszményét megrajzolja, különösen közössége megszervezésekor, hogy kialakuljon közöttük a kicsinység és a szolgálat szelleme.6 A jánosi idézet a középpontba helyezi a szeretettel végzett szolgálatot mindkét irányban: testvér és testvér között, valamint miniszter7 és testvér között.

Jézus tettének Ferenc magyarázata szerint két jelentése van: egy teológiai és egy morális. Teológiai szempontból Péternek nehézséget jelentett a kereszt botrányának az elfogadása (vö. Mk 8,31-33), akárcsak most a lábmosás elfogadása, ami nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy részünk legyen Krisztussal a feltámadásban és a dicsőségben. Morális szempontból a lábmosás jelenetének követendő példa értéke van. Jézus egy alázatos szolgálattal megmutatja a „végsőkig" elmenő szeretetét övéi iránt, amely életet ajándékoz a szeretett személynek. Jézus példáját követve a tanítványok is arra vannak hivatva, hogy hasonlóképpen cselekedjenek. Megértvén Jézus ezen tanítását, tettekre kell váltaniuk azt, mert a szeretettel végzett szolgálat a keresztények ismertető jele.

Ferenc csodálatra méltóan magáévá tette ezt az evangéliumi leckét, amelyet Krisztustól tanult, mely mindenekelőtt életében, s azután tanításában van jelen. Azok a testvérek, akik mások fölé vannak rendelve, felelősségteljes szolgálatukat úgy végezzék, ahogyan erre Krisztus példát adott, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak (vö. Mt 20,28). Ez természetesen nem egy méltóságteljes szolgálat, hanem egy alázatos tett, amit Ferenc a következő szavakkal fejez ki: „De nem dicsekedhetnél azzal sem, ha szebb és gazdagabb volnál mindenkinél, sőt, még ha csodákat művelnél és az ördögöket is ki tudnád űzni, mert mindez ellenkezne képességeiddel és nem tartozna reád. Ellenben igenis dicsekedhetünk erőtlenségeinkkel és a mi Urunk Jézus Krisztus szent keresztjének mindennapi hordozásával.8 Mindannyian figyeljünk, testvéreim, a jó pásztorra, aki vállalta a kereszt gyötrelmét juhai megmentéséért. Az Úr juhai követték őt a szorongattatásban és üldöztetésben, szégyenvallásban és éhségben, erőtlenségben és kísértésben és minden más megpróbáltatásban, s mindezek elviseléséért örök életet nyertek az Úrtól. Nagy szégyen tehát ránk, Isten szolgáira, hogy míg a szentek cselekedték a nagy tetteket, mi csupán tetteik hirdetésével akarunk dicsőséget és tiszteletet kivívni magunknak."9

Ismét Péter személyére hivatkozhatunk, aki megilletődéssel áll Jézus leereszkedő szeretete előtt, és méltatlannak tartja rá magát. Most a lábmosásnak is közösségalkotó szerepe van: amennyiben nem moslak meg, nem lehetsz közösségben velem. Ezt kéri Jézus főpapi imájában is (Jn 17,24). Péter csak a külső tisztaságra gondol, ezért kéri, hogy ne csak a lábát, hanem az egész testét mossa meg Jézus, hogy mint a mindenkori tanítvány képe, együtt maradhasson Mesterével, s ezért tőle várja, hogy tegye méltóvá a közösségre, és így része legyen a szenvedés után abban a dicsőségben, amelyben Krisztus részesül szenvedése és feltámadása után.10 Feltámadása után Jézus Pétert bízza meg a nyáj terelgetésével, amely alázatos szeretetet követel a jó pásztor példájára, aki akár életét is adja juhaiért (vö. Jn 21,15-19).

Ferenc mindig ennek a két jánosi szöveg összekapcsolásának a hatása alatt volt, amikor szoros értelemben beszél a miniszterekről, amint ezt a korábban idézett intelmekben láttuk. Ferenc mindenkit meghív a szent keresztjét hordozó Krisztus követésére, valamint a jó pásztor szemlélésére, aki életét áldozta a kereszten övéiért.

Ferencnek igaza van akkor, amikor a jánosi szöveg hatására kijelenti, hogy azoknak a minisztereknek, akiknek nehezükre esik a testvérek lábainak a mosogatása, nem hasonlítanak a jó pásztorra. Tehát ha egy miniszternek, vagyis szolgának kényelmetlen a hivatallal járó tisztelet elveszítése, akkor lelkük veszedelmére csak annál inkább vetik magukat kincsek gyűjtésére.11

Amikor Ferenc lemond rendje kormányzásáról, valójában hasznos példát ad az igazi szolgálatról a testvéreknek, bemutatva az engedelmes és alázatos életet, az igazi kisebb testvért. Szent Bonaventura írja életrajzában Ferencről, hogy „...evangéliumi kereskedőként, hogy minél érdemesebbé tegye, nem uralkodni és parancsolni, hanem inkább szolgálni és engedelmeskedni akart."12 Ugyanerről az eseményről a Perugiai Legenda is megemlékezik, amikor az testvérek Ferenc szemére vetik, hogy lemond a rend vezetéséről: „Amíg a testvérek elöljárója voltam, s ők kitartottak a hivatásuk és fogadalmuk mellett, jóllehet megtérésem kezdetétől egyre betegebb lettem, szerény tehetségem elég volt ahhoz, hogy példámmal és tanításommal útmutatást adjak nekik [.] Az én feladatom lelki jellegű, mármint a testvérek feletti elöljáróság, mert meg kell akadályoznom és ki kell javítanom a hibákat. De ha egyszer szavammal és példámmal nem vagyok képes megakadályozni és kijavítani azokat, nem akarok hóhér lenni, hogy büntessek és ostorozzak, mint e világ fejedelmei. [.] Mindazonáltal halálom napjáig nem szűnök meg példámmal és tetteimmel tanítani a testvéreket, hogy azon az úton járjanak, amelyet az Úr mutatott nekem, én meg nekik."13

A Meg nem erősített regula szövege kifejezetten aláhúzza a lábmosás morális jelentését mint az alázat és a szeretet követendő példáját. Ferenc kifejezetten megparancsolja a minisztereknek, hogy ne éreztessék a testvérek fölötti hatalmukat,14 hanem mindig vegyék figyelembe, hogy mindannyian kisebb testvérek, testvérek a testvérek között, akik szeretettel fáradoznak mindazokért, akiket gondjaikra bíztak, krisztusi módon vállalva ezt az alázatos szolgálatot. Erről beszélt Jézus tanítványainak is az utolsó vacsorán: „Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmosom lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amint én tettem, ti is tegyétek meg" (Jn 13,13-15). Ferenc ezt a példát megtérése kezdetétől követte, amikor megmosta a leprás lábát, amelyről Szent Bonaventura számol be: „Mint az alázatosság szerelmese a poklosok közé ment, köztük maradt, és Istenért a legodaadóbban szolgálta őket. Megmosta lábaikat, jövendő evangéliumi orvosként kötözgette fekélyeiket, kinyomkodta, törölgette gennyes sebeiket, sőt csodálatraméltó buzgalmában meg is csókolgatta azokat".15 Ugyancsak ebben az életrajzban olvashatunk arról, melyik volt az a mély igazság, ami felrázta Ferencet: „Isten emberében túlcsorduló bőségű volt az összes erények dísze és őre, az alázatosság. Önmagát az alázatosságra törekedett felépíteni, s mint bölcs építőmester, a Krisztustól ellesett módon vetett alapot hozzá. Azt mondta, hogy az Isten fia atyja kebelének a magasából azért szállott le nyomorúságaink közé, hogy mind szóval, mind példával őr- és mesterként tanítson meg minket az alázatosságra."16

Bonaventura még egyszer megjegyzi életrajzában a lábmosás jelenetét, nyomatékosítva, hogy az Ferencet mennyire mélyen befolyásolta lelkisége kialakulásában: „Az alázatosság okából akarta Ferenc, hogy testvéreit kisebbnek hívják és a rendi elöljárókat minisztereknek, vagyis szolgáknak, hogy az evangélium szavait használja, amelynek megtartására ígéretet tett. Azt akarta, hogy tanítványai a névből is tanulják meg, hogy az alázatos Krisztus iskolájába az alázat elsajátításáért jöttek."17

A két idézett szöveg Bonaventurától annyira közel áll egymáshoz, hogy nehezen lehetne tagadni a köztük lévő kapcsolatot. Az első idézett szövegben az igazi alázatosság bemutatása történik Jézus részéről, aki Úr és Mester, aki azért jött, hogy példát adjon nekünk. A második idézetben pedig ugyanez a Jézus meghív az alázatosság iskolájába. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Ferenc más szentírási helyeket nem használt volna a szeretetszolgálat kifejezésére. Ilyenek Mt 20,26-27, s különösen Lk 22,26.18 Ezek a tanítások hozzájárultak ahhoz, hogy Ferenc alakuló rendje nevet kapjon: „kisebb testvérek", valamint hogy kialakítsa és táplálja a testvérek között a „kisebbé levés" lelkiségét. A Három társ legendája leírja a testvérek első közösségét: „Gyengéd szeretettel szerették egymást, készséggel szolgáltak egymásnak és úgy gondoskodtak egymásról, mint az anya gondoskodik egyetlen szeretett fiáról. Olyan olthatatlan lánggal égett bennük a szeretet, hogy gyerekjátéknak tűnt szemükben a halál vállalása is, éspedig nem csupán Krisztus szerelméért, hanem testvéreik testi és lelki javáért is."19

Könnyű és egyszerű megérteni Jézusnak a lábmosásról szóló tanításából a kölcsönös szeretetszolgálat témáját: akkor szeretünk igazán, amikor készek vagyunk életünket is odaajándékozni barátainkért (vö. Jn 15,12-13; Jn 13,35).

Jegyzetek

Meg nem erősített regula (továbbiakban 1 Reg), Ferences Források 1, Assisi Szent Ferenc művei, Hidász Ferenc-Várnai Jakab (szerk.), Szeged 1992, 1Reg 6, 1-4.

Intelmek (továbbiakban Int), Ferences Források 1, Assisi Szent Ferenc művei, Hidász Ferenc-Várnai Jakab (szerk.), Szeged 1992, 4Int 1-3.

3 Vö. Celanói Tamás, Szent Ferenc első életrajza, (továbbiakban 1Cel), in: Ferences Források 1-2., Celanói Tamás életrajzai Szent Ferencről, Agapé, Szeged 1993, 1 Cel 110; Celanói Tamás, Szent Ferenc második életrajza (továbbiakban 2Cel), Ferences Források 2., Celanói Tamás életrajzai Szent Ferencről, Agapé, Szeged 1993, 2Cel 217.

4 Vö. Szent Bonaventura, Szent a szentről (a továbbiakban LegMai), Budapest 1942, LegMai XIV, 5; SpecPerf 88.

5 Az Úr és Mester kifejezést minden nap ismételte Ferenc Az Úr misztériumainak zsolozsmája imádkozása közben. A zsolozsma antifónájá-ban olvassuk, amely vonatkozott minden imaórára, ez szolgált antifóná-ul, kapitulumul, himnuszul, párversül és könyörgésül: Szentséges Szűz Mária, imádkozzál értünk a te szentséges, szerelmes Fiadnál, a mi Urunknál és Mesterünknél, Ferences Források 1, Assisi Szent Ferenc művei, i. m. 100.

6 A rend elnevezése az, hogy Kisebb Testvérek Rendje. Latinul a fogalmat minoritásnak nevezzük, és ez nehezen adható vissza magyarul. Csak körülírhatjuk: „ne akarjunk mások fölé kerekedni", vagy másképpen: „inkább az utolsó helyeket keressük". A minoritás rendünk alapkategóriája, még a szegénységnél is alapvetőbb. A „minores" akkoriban azokat jelentette, akik a társadalom alján helyezkedtek el. Assisiben szemmel látható, hogy Ferenc lejjebb költözött a hatalmat jelképező városból a síkságra, a kisebbek közé. A kutatók érdeklődését is felkeltette Ferencnek ez a kijelentése, amelyet az evangéliumból merít: aki nagyobb akar lenni köztetek, az legyen, mint a kisebb (Mt 20,25-28). Krisztusnak mint minornak a felfedezése elég felforgató erejű élmény lehetett. Ehhez a témához lásd bővebben Esser tanulmányát, Esser, Kajetan, Temi spirituali, Biblioteca Francescana, Milano 1973, 200204.

7 Ferenc az elöljárót ellentétben az akkori szokással nem priornak, hanem miniszternek, vagyis szolgának nevezi. A prior olyan bencés monostor elöljárója, amelynek nincs apátja, s később ezt a megnevezést veszik át az ágostonosok és a domonkosok. A „miniszter és szolga" elnevezés, amely a ferences rendben a tekintélyi szolgálatot ellátókra vonatkozik, világosan utal a hivatal természetére. Feladatuk az, hogy az evangéliumhoz hűen a testvéreket és a közösséget szolgálják. Ferenc továbbá szorgalmazza a „kisebb testvér" megszólítást. Vö. Rotzetter, A., Van Dijk, W.-C., Matura, T. i.m. 74-75.

8 5Int 7-8.

9 6Int 1-3.

10 Vö. Gál Ferenc, János evangéliuma, Szent István Társulat, Budapest 1987, 248-249.

11 4Int 3, vö. 2Cel 145.

12 LegMai VI. 4.

13 Ferences források 5., Assisi Szent Ferenc Perugiai legendája, Hidász Ferenc-Várnai Jakab (szerk.), Agapé, Szeged 1997, PerLeg 76.

14 Erre kifejezetten jó példa Ferencnek egy miniszterhez írt levele, amelyben leírja: az elöljáró dolga, hogy irgalmazzon, hogy úgy bánjék a vétkező testvérrel, mint hasonló esetben maga is kívánná, hogy bánjanak vele. Azonban ez akkor működik igazán, ha a testvér bizalommal tud lenni elöljárója iránt, aki szeretettel és megértéssel fordul feléje. Ferenc szerint az elöljáró irgalmassága összefügg az Isten iránti szeretetével: „Abból akarom megismerni, szereted-e igazán az Urat és engem, az ő szolgáját és a tiédet, hogy megteszed-e ezt; nevezetesen, hogy ne legyen olyan testvér a világon, akinek, bármilyen súlyosan is vétkezett - miután szemedet látta, és irgalmat kért tőled -, irgalmad nélkül kelljen távoznia. S ha nem kér irgalmat, neked magadnak kell megkérdezned tőle, nem kíván-e irgalmat nyerni. És ha utána ezerszer vétkezik is szemed láttára, szeresd őt jobban, mint engem; hogy ezzel az Úrhoz vonzzad őt; légy mindig könyörületes az ilyenekhez." LMin 9-11.

15 LegMai II, 6; 1Cel 17.

16 LegMai VI, 1.

17 LegMai VI, 5; 1Cel 35.

18 Vö.: „A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, s aki első akar lenni, legyen a cselédetek" (Mt 20,26-27); „Köztetek ne így legyen. A nagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró mintha szolga volna" (Lk 22,26).

19 Ferences források 4., A három társ legendája, Hidász Ferenc (szerk.), Várnai Jakab, Agapé, Szeged 1995, 3Társ 41.


Keresés a Katholikos oldalain