Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Vajda Anita-Adriana
a SPEKULATÍV ÉSZ KELTETTE ILLÚZIÓ
ISTEN LÉTÉNEK BIZONYÍTÁSA KAPCSÁN (3)

 

The Illusion of the Speculative Reason in Proving the Existence of God (3)

For the philosophers who seek an explanation to God's existence, it soon becomes obvious that the questions never ceases, this work never ends and remains incomplete. Therefore, the seeking mind finds itself compelled to resort to principles which overstep all possible empirical employment. But by this human reason precipitates itself into darkness and contradictions; and while it may indeed conjecture that these must be in some way due to concealed errors, it is not in a position to be able to detect them. Since the principles it uses in the process transcend the limits of experience, thus they are no longer subject to any empirical test. The battle-field of these endless controversies is called metaphysics.

Keywords: Immanuel Kant, philosophical arguments on the existence of God, speculative reason, pure reason, ontological argument, physical-theological argument

 

A fizikoteológiai bizonyíték

A fizikoteológiai bizonyíték ugyanúgy, mint a kozmológiai bizonyíték, tapasztalati úton próbálja bebizonyítani Isten abszolút szükségszerű létét. Nem Istenből indul ki, ahogy az ontológiai bizonyíték, hanem ellenkezőleg, az okság, célirányosság elvére épít, és ezekből próbál eljutni az abszolút szükségszerű létező létéhez.

A fizikoteológiai bizonyíték summája

A fizikoteológiai bizonyíték főbb mozzanatait párhuzamba állítom Aquinói Szent Tamás Argumentum ex gubernatione rerum Istenhez vezető útjával. A fizikoteológiai bizonyíték rövid vázának bemutatására a skolasztika által kínált módszert alkalmazom ismét (1. táblázat).

A fizikoteológiai bizonyíték elemzése

A fizikoteológiai bizonyíték a természetben rejlő okozatokból indul ki, melyek célszerűen működnek. Megpróbál mintegy hierarchikus szerkezet létráján az összefüggések keresésében mind följebb és följebb jutni az okozatok palettáján. Mindezt empirikus úton próbálja megvalósítani. Fellép egy probléma, mivel a tapasztalat útján járó fizikoteológiai bizonyíték a tapasztalt világon nem képes túllépni. Így áthajlik a kozmológiai bizonyítékra, hogy végső soron elérje a maga elé tűzött célt: a legfőbb létező/bölcs teremtő elérését. Ezen a ponton újabb „szakadék" előtt találja magát, mint ahogyan a kozmológiai bizonyíték is. Hogy ezt is áthidalja, átlép a spekulatív ész mezejére, ami már az ontológiai bizonyíték színtere.

A fizikoteológiai bizonyíték eljut ugyan a maga elé tűzött célhoz, viszont segítségül hívja mind a kozmológiai, mind az ontológiai bizonyítékot, holott mindkettőt ki szerette volna kerülni. „A jelenvaló világ oly mérhetetlen sokféleséget, rendet, célszerűséget és szépséget tár elénk, akár a tér végtelen kiterjedésében, akár korlátlan felosztásában kövessük nyomon, hogy még a mi gyenge értelmünk számára hozzáférhető ismeretek birtokában is erőtlenné válik minden nyelv" - jelenti ki Kant.6 Nagyon szépen tükrözi az idézet a felvázolt törekvés indítóokát. Az emberi ész célt tűzött maga elé, mégpedig: egy rendszer megalkotását, amely minden létező kiinduló okához vezet. Számára lényegtelen az a folyamat, amely által eljut a célhoz, lényege abban áll, hogy megvalósítsa célját.

 

Aquinói Szent Tamás: Argumentum ex gubernatione rerum

Immanuel Kant:

A fizikoteológiai bizonyíték

1. „Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy egyes ismerettel nem rendelkező, azaz természeti lények célszerűen működnek, és ez abból látható, hogy mindig vagy legalábbis a legtöbb esetben ugyanolyan módon működnek, és - ennek következtében - számukra legmegfelelőbb értékre jutnak.1

1. „Mindenféle nyilvánvaló jeleit találjuk annak, hogy a világban meghatározott cél alapján, nagy bölcsességgel létrehozott rend uralkodik, leírhatatlan tartalmi sokféleséget és határtalan kiterjedést fogván össze egyetlen egészbe.

2. Nyilvánvaló tehát, hogy nem véletlenül, hanem célirányultság folytán érik el céljukat.2 Ám de az ismerettel nem rendelkező lények csak akkor irányulnak a célra, ha őket egy-egy értelmes lény célra irányítja.3

2. Ez a célszerű berendezkedés teljességgel idegen a világ dolgaitól, és csupán véletlenszerű módon járul hozzájuk, azaz a különböző dolgok természete önmagától nem kerülne összhangba oly sokféle eszköz egyesülése útján meghatározott végcélokkal, ha éppen őket nem választotta volna ki és nem rendelte volna el bizonyos, alapul szolgáló ideáknak megfelelően egy ésszerű rendezőelv.

3. Létezik tehát olyan értelmes lény, aki minden természeti lényt célra irányít, és ezt nevezzük Istennek."4

3. Létezik hát egy (vagy több) magasztos és bölcs ok, mely nem pusztán vakon működik, mindenható természet gyanánt, a termékenység révén kell a világ oka legyen, hanem intelligencia gyanánt, a szabadság által."5

1. táblázat

 

Hogyan érvel? Kiindulópont a tapasztalati világ, a benne rejlő rend. Ha az ember megáll egy pillanatra és körülnéz, szemet gyönyörködtető gyönyörben lehet része a természet felépítésében és az állatvilágban egyaránt, ami körülveszi az embert. S ha egy pillanatra elgondolkozik a láncolatokon, azon, milyen mechanizmus működteti a természetet, felfedezi, hogy minden gondosan eltervezett rendszer szerint működik.

Egy példához folyamodnék, hogy szemléltessem, mit értek azon, hogy előre beprogramozott rendszer vesz körül minket a világban. A fű önmagában szép és szemet gyönyörködtető, viszont nem ez a legfőbb feladata, amire megteremtődött. Sok millió állatnak szolgál élelemül, például a nyúlnak. A nyúl aranyos állatka, de neki sem csak ez a rendeltetése, hogy szép legyen, ugyanis ő maga is eledelként szolgál nagyobb ragadozó állatok számára. Egyértelmű, hogy ez a belső természet logika, amelynek mi, emberek is tagjai, láncszemei vagyunk, nem véletlenszerű, hanem jól megtervezett. „Mindenütt okok és okozatok, célok és eszközök láncolatát, a keletkezés és elmúlás szabályos rendjét látjuk, s mivel semmi nem került önmagától abba az állapotba, melybe leledzik, azért minden továbbmutat valamilyen másik dologra mint önmaga okára, ez pedig szintúgy szükségessé teszi ugyanezt a további kutakodást; így aztán a mindenség óhatatlanul elsüllyedne a semmi szakadékában, ha nem tételeznénk föl valamit, ami az esetlegesség eme végtelen során kívül, eredendően és függetlenül önmagában létezvén megtartaná ezt a sort, s mint eredetének oka, egyszersmind

fönnmaradását is biztosítaná."7 Kant ezt a belső rendet, kozmikus logikát veszi érvelése kiindulópontjaként: „Ha sem a dolgok egyáltalán mint a dolgok fogalma, sem valamilyen létezés egyáltalán mint létezés tapasztalása nem nyújthatja azt, amire szükségünk van, marad még egy utunk: megvizsgálhatjuk, nem szolgál-e valamilyen meghatározott tapasztalat, tehát a fennálló világ dolgainak, tulajdonságaiknak és rendjüknek tapasztalása olyan bizonyítékot, melynek alapján biztos módon meggyőződhetünk a legfőbb lény létezéséről."8 Ezt a módszert vagy érvelési kísérletet nevezzük fizikoteológiai bizonyítéknak.

Az elkövetkezőkben elemzésnek vettem alá és megpróbálok rávilágítani arra, hogy ennek a bizonyítéknak mi a gyenge pontja, és hol lép be rendszerébe az ontológiai bizonyíték szerepe. Kant a következő módon határozza meg a fizikoteológiai bizonyíték lényegét: „.hi -szen az okozatoktól az okokhoz vezető átmenet törvényei, s egyáltalán ismeretünk szintézise és gyarapítása soha nem vonatkoznék másra, mint a lehetséges tapasztalatra, tehát pusztán az érzéki világ tárgyaira, és csakis ezek vonatkozásában rendelkezhetnek jelentéssel".9 A tapasztalt világ, ami körülölel minket, arra készteti a természetes értelmet, hogy összefüggéseket keressen a tapasztalt élővilág struktúrájában. Ez gyakorlatilag a fizikai világ rendje, amely a teológiai következtetések alapját szolgálja. Eljutni a fizika világából a teológiaiba viszont nem problémamentes. Ebben a próbálkozásban ugyanis a természetes értelem csődöt mond, és ekkor mint mentőöv életbe lép a spekulatív ész. Kant szerint: „A következtetés abból indul ki, hogy a világban mindenféle rend és célszerűség figyelhető meg, s hogy e rend és célszerűség teljességgel esetleges, és innen következtet - a fizikoteológiai bizonyíték - egy olyan ok létezésére, mely arányos ezzel az elrendeződés-sel".10 Idáig beszélhetünk fizikoteológiai bizonyítékról. Ezek után találkozunk azon kényszerítő erővel, amely arra késztet, hogy átlépjük a kozmológiai bizonyíték állításait, és arra enged következtetni -spekulatív módon -, ami „nem lehet egyéb ama lény fogalmánál",11 az ens realissimumnál, vagyis a legvalóságosabb lény fogalmánál. Látható, hogy a kitűzött cél eléréséhez ezúttal is át kell lépnünk az ontológiai bizonyíték területére. Csak itt fogható meg a legvalósá-gosabb lény, „mely nem szorulván semmi másra, minden hatalmat, bölcsességet stb., egyszóval minden tökélyt magában foglal",12 és ami végső soron az abszolút szükségszerű létező.

A fizikoteológiai bizonyíték képviselői a kozmológiai bizonyíték képviselőihez hasonlóan ugyan tagadni próbálnak bárminemű kapcsolatot az ontológiai bizonyítékkal, egyértelmű viszont, hogy lehetetlen félreállítani az ontológiai bizonyítékot, mivel nélküle nem tudunk eljutni az abszolút szükségszerű létező fogalmához.13 „Ez a bizonyíték megérdemli - hangsúlyozza Kant -, hogy mindig tisztelettel emlékezzünk meg róla. A legősibb, legvilágosabb és a közönséges emberi értelemnek leginkább megfelelő bizonyíték ez. Arra ösztökél, hogy tanulmányozzuk a természetet, hiszen ő maga a természet tanulmányozásának köszönheti létét, és abból merít új meg új erőt. Célokat és szándékokat visz oda, ahol megfigyelésünk önmagától semmi effélét nem fedezne föl, és - ama sajátos egység vezérfonala révén, melynek elve a természeten kívül rejtezik - kitágítja a természetre vonatkozó ismeretünket."14 Annak ellenére, hogy a bizonyíték segítségével talán felfogtuk a természet/fizika világában fellelhető hierarchikus rend fontosságát, mégsem állítható, hogy ezáltal megértettük volna az abszolút szükségszerű lény lényegét. A fizikoteológiai bizonyíték, mint minden más bizonyíték, „csak" elvezet magához a létezőhöz, ehhez segítségül hívja mind a kozmológiai, mind az ontológiai bizonyítékot. Mégis eljuttat a végén minket az abszolút szükségszerű létező fogalmához, ideájához, de úgy, mint a többi bizonyíték, nem juttat minket közelebb az abszolút szükségszerű lény létének megismeréséhez. Ezzel a bizonyítékkal sem lehet az ismeretet bővíteni Isten megismerése kapcsán.

Befejező gondolat

Isten létét észérvek segítségével nem lehet bebizonyítani, mivel az értelemre épülő gondolatrendszerek csupán egy fogalomhoz, egy szintézishez vezetnek, amellyel Istenről gyakorlatilag semmi többet nem tudunk meg, mint amit addig is tudtunk. Mégis sok keresztény gondolkodó megpróbálkozott észérvekre építve olyan rendszert felépíteni, amely megcáfolhatatlan, megkérdőjelezhetetlen, mivel a természetes logika elvére épül, és olyan tapasztalati tudást feltételez, ami meggyőző erejű.

A rendszerek logikusan felépítettek, és könnyen megtéveszthetik az embert, mivel természetükből adódóan hitelesek. Mégis egy szkeptikus ember számára semmitmondóak. Isten valós létéhez, kilétéhez észérvek segítségével nem lehet eljutni. A hozzá vezető út a személyes biográfia területén íródik. Létét minden ember egyénileg tapasztalja meg saját élete során, a rossz és jó események közepette. Istenhez észérvek segítségével nem vagyunk hivatottak eljutni, minden ember csak a szívén keresztül képes megsejteni, megérezni Isten jelenlétét. Az észérvek általi levezetés jó, de nem elégséges - jelenthetjük ki. Egy tudatlan és kevésbé igényes ember esetében mint Istenhez vezető kiindulópont valószínűleg ez elégséges. A tudatlan ember, aki még nem hallott Istenről, beláthatja egy olyan lény létét, aki mindennek kiindulópontja, de ezzel még semmit sem tudott róla meg. Meggyőzőbbek az észérvek a modern ember számára, akinek egy állítás abban az esetben igaz, ha észérvekkel levezetett állításokból tevődik össze. Az istenérvek esetében a felépítés logikus és észérvekre épül, így a modern ember ha végigvezeti az érvek kínálta gondolatrendszert, eljuthat egy első létezőhöz. Ezzel viszont többet nem tudott meg róla, mint amit a gondolkodás kezdetén tudott. A többlet pusztán a lehetséges isteni tulajdonságok felismerése. A tulajdonságok viszont, mivel csupán lehetőségek, nem létbizonyítékok, nem kézzelfoghatóak. Csupán arra „elegendőek", hogy alátámasszák azt a belátást, mely egy első lény létét kimondatja velünk.

Az ésszerű istenbizonyítékok vizsgálata arról győzik meg a szkeptikus/gondolkodó embert, hogy az istenkérdést ne szorítsa le a kritikus érvelés mezejére, hanem próbáljon egyre több ismeretet szerezni arról az első lényről, aki személyes életében gyakran nem logikusan, de visszautasíthatatlanul jelentkezik. A gondolkodó embernek tehát teret kell hagynia a tapasztalásnak és az isteni gondviselésnek. Végső soron ebben áll a kereszténység Isten létéről adott bizonyítási alapja.

Írásomban szerettem volna megvilágítani a spekulatív ész keltette illúzió kelepcéit és Kant kritikája segítségével az adott rövid levezetések által bemutatni az istenbizonyítékok gyenge pontjait. Mindezt azért tettem, hogy az olvasó ezeket tudomásul véve ne essen bele a spekulatív ész által kínált megtévesztésbe.

Jegyzetek

1 „Videmus enim qoad aliqua quae cognitione carent, sicilicet corpora naturali, operantur propter finem quad apparet ex hoc quad simper aut frequentius eadem modo operantur, ut consequantur id qoud est optimus." STh I. II.q. 3.a.

2 „... unde patet quod non a casu, sed ex intentione preveniunt ad finent." STh I. II.q. 3.a.

3 „Ea autem quae non habent cognitionen, non teudent in finem nisi directa ab aliquo cognescent et intelligente sicut sagitta a sagittanten."

STh I. II.q. 3.a.

4 „Ergo est aliquid intelligens, a qou omnes res naturales ordinantur ad finem: et hoc dicimus Deum." STh I. II.q. 3.a.

5 Vö. Kant, 488.

6 Kant, 486.

7 Kant, 486.

8 Kant, 485.

9 Kant, 486.

10 Kant, 489.

11 Kant, 489.

12 Kant, 489-490.

13 „Mert vennék csak a fáradságot, hogy önmagukat vizsgálatnak vessék alá, azt találnák, hogy miután hosszú utat tettek meg a természet és a tapasztalat talaján, és semmivel sem jutottak közelebb a tárgyhoz, mely eszük előtt dereng, hirtelen elhagyják ezt a talajt, és átlépnek a puszta lehetőségek birodalmába, ahol, reményeik szerint, az ideák szárnyain megközelíthetik azt, ami minden empirikus kutakodásuk elől elrejtőzött. Miután, mint vélik, e hatalmas ugrással szilárd talajra érkeztek, az immár meghatározottá vált fogalmat (melyre szert tettek ugyan, de nem tudják, mi módon) kiterjesztik a teremtés egész tartományára, s az ideált, mely egyedül a tiszta ész műve volt, a tapasztalat segítségével világítják meg, igaz, meglehetősen szánalmas módon, messze elmaradva attól, amit a tárgy méltósága megkívánna, és nem hajlandók elismerni, hogy tudásukhoz vagy föltevésükhöz más úton, nem a tapasztalat révén jutottak el." Kant, 491.

14 Kant, 487.


Keresés a Katholikos oldalain