Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Kovács Blanka Krisztina
a KIENGESZTELŐDÉS SZENTSÉGÉNEK NEHÉZSÉGEI (2)

 

Le difficoltá del sacramento riconciliazione (2)

Non é vano, questo animale santitá del sacramento del nuovo inizio, perché la misericordia di Dio, dá sempre il perdono del peccato e del dolore oltre la gente, sempre chiamata la riconciliazione del popolo, che deve rispondere l'amore di Dio, e per rivalutare, ogni, ogni volta che cade, levare e la dipendenza da Dio, che dá sempre la grazia andare avanti.

Le difficoltá di riconciliazione in cerca di santitá, in realtá dovrebbe uscire, come descritto nella parte introduttiva storia a me non é stato vano. É necessario, utile ed efficace, se si deliberatamente contribuire alla riconciliazione santitá. É necessario sentire, il suo perdono dei peccati, in modo che tu possa riposare e fuori dal, sala, in grado di ri-iniziare la vita della grazia di Dio.

 

Annak ellenére, hogy a történelem folyamán az egyház minden eszközzel próbálta kifejezni, hogy a kiengesztelődés szentsége nem ítélet, hanem orvoslás, segítség, mégis talán ez a szentség kerül/került mindig a legválságosabb helyzetbe. 2000-ben, a jubileumi évben hangzott el: „Arra szólítottalak fel benneteket, hogy minden lehető erőfeszítést tegyetek meg a bűntudat válságának leküzdésére, melyet a kortárs kultúrában tapasztalnunk kell, de még inkább igyekeztem újra felfedeztetni veletek, hogy Krisztus maga a mysterium pietatis: az, akiben Isten megmutatja számunkra együtt érző szívét, és teljesen kiengesztelődik velünk. Krisztusnak ezt az arcát kell újra felfedeznünk a bűnbánat szentsége segítségével is, amely a keresztény ember számára szokásos útja annak, hogy elnyerje a keresztség óta elkövetett súlyos bűnök bocsánatát..."1

A kiengesztelődés szentségének formája

A gyónás a megújulás szentsége, célja, hogy a Jézussal egyre teljesebben egyesült életre, az életszentség útjára vezessen.2

Bűnbánat - a megtérés elhatározása

Ahhoz, hogy a bánatról megfelelőképp beszélhessünk, vissza kell tekintenünk a vétekre. Amikor a vétektől eltávolodunk, első mozzanatként a belátás történik, ebben felismeri a vétkes, hogy valamit jogtalanul tett. Ez nem csak elméleti szint, hanem önmagát vétkesnek ismeri el. Ehhez komolyságnak, mély hitnek kell társulnia, hogy a belátástól tovább tudjon lépni, ha nem, visszaeshet a cinizmusba vagy a kétségbeesésbe.3 A bánat csak ezután következhet, amikor a vétő elismeri hibáit, s elutasítja a jogtalanságot, amelyet elkövetett. Tehát a bánatban fontos mozzanat, hogy az ember tudatosan foglal állást a bűnnel szemben. Sőt azt is belátja, hogy tettének nem csak negatív vonzata van, de jobb lett volna, ha ez a jogtalan cselekmény meg sem történik.4

A bánat szó néha azt a benyomást kelti, hogy érzelemre utal, pedig itt az akarat aktusáról van szó, ebben az elhatározásban benne van az elégtétel elvégzésének szándéka is. Ez a szándék fontos része bűnbánatunknak. A bűn megsebezte az egyházat és az Istennel való kapcsolatot, valamint magát az embert is. Legalább szimbolikus tettel ki kell mutatnunk, hogy ezt a sebet meg szeretnénk gyógyítani, jóvá akarjuk tenni tetteinket.

A bűn mindig az ember és Isten között személyes kapcsolat megsértését jelenti, így ha bánatról beszélünk, nem elégséges csupán felismerésre gondolni, ebben alapvető döntésnek kell megszületnie, ez fejeződik ki a bánat biblikus fogalmában, a metanoiában, a megtérésben. Karl Rahner szerint „ez nem annyira egyetlen erkölcsi tettet, inkább a keresztény élet alapvető magatartását jelenti".5

A gyónás mindig megtérést kell hogy jelentsen, tehát a bűntől elszakadni és visszafordulni Istenhez. Az Ordo Paenitentiae a bánat meghatározására a trienti zsinatot idézi: „...a bánat a lélek fájdalma a bűn elkövetése miatt, és a bűn megvetése. Hozzátartozik az elhatározás, hogy többé nem vétkezünk.

A megtérés az egész ember megváltozását jelenti, gondolkozásának, ítélőképességének és életmódjának Krisztus példájához igazítását."6

A motiváció a bánatra egy saját múltbeli tapasztalat kimondott nem-e lehet (például valaki megtapasztalta egyszer a dohány rossz ízét, és többször nem akar rágyújtani). Ezt az akarati változást tudatos előkészítésnek kell megelőznie, mint például a szégyen, sajnálat vagy félelem megtapasztalása.7

A középkor óta kétféle bánatról beszélünk: tökéletes és tökéletlen bánatról. Mindig a szeretetből fakadó bánatra - a tökéletes bánatra, az igazi metanoiára - kell nevelni a gyóntatásban és minden más fórumon.8

Demmer megfogalmazásában az elkövetett bűn következményeit az azt elkövető, és nem az áldozat szenvedi végig, tehát a bűneit igazán bánó ember bánja, hogy mások az ő magatartása miatt kell hogy szenvedjenek.9 A bánat soha nem önmegváltás, itt nem zárulhat le az aktus. A bánat dialógusként értelmezhető Isten és ember között, melyben Isten lehetővé teszi az ember szabad, felelősségteljes válaszát, ugyanakkor magába foglalja az ember Istenbe vetett bizalmát, azt, hogy Isten nem vonja meg kegyelmét attól, aki hozzá fordul, és a tőle telhetőt megteszi.10

Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy mindig az Isten a kezdeményező, az ember mindig csak válaszol erre a kezdeményezésre, így tehát a bánat is ajándék Istentől, az ember részéről pedig válasz Isten szeretetére. Így tehát nem történik meg a bánat Isten nélkül, de az ember nélkül sem, a bánat a kegyelemre adott szabad akarati válasz.11

Bűnbevallás/gyónás

A bánat, ha jól megfontoljuk, tulajdonképpen vallomás Isten előtt. Mégsem zárhatjuk le ennyivel, hogy Isten mindent tud, ezért nem kellene beval-lanunk hangosan bűneinket. Nekünk van szükségünk a bevallásra. Mindezt szabad akaratból kell tennünk, ezzel megnyílni és elindulni Isten felé. 12 A legtöbb embernek szüksége van arra, hogy egy megértő és tapasztalt ember előtt feltárja nehézségeit, és ezekhez segítséget, útmutatást kapjon.13 Ha az ember megvallja egy ember előtt bűnét, az mélyebb megtéréshez vezet azáltal, hogy a beszélgetésben bevallja bűnét és egyben távolodik is tőle.14

A bűnbocsánat szentségének lényegi eleme a bűnök bevallása. Ebben feltárjuk lelkünket a Krisztus és az egyház nevében jelen levő pap előtt. A bűnök megvallására azért van szükségünk, mert ezzel ismerjük be bűnösségünket Isten és az egyház előtt, ezáltal nyerjük el a szentségi bűnbocsánatot.

Elégtétel

A természetes emberi igazságérzet megkívánja, hogy a bűnös jóvátegye (ez különösképp nyugati látásmód, a keleti egyházban az elégtételnek inkább „orvoslási" szerepe van15) az okozott kárt. A katolikus lexikon megfogalmazása szerint az elégtétel „a bűnbánat szentségének az a része, a megigazult embernek az az erőfeszítése, amellyel a Krisztusba vetett hittől és a kegyelemtől indítatva igyekszik a bűnnel megsértett isteni szentséget engesztelni".16 A gyónó sokkal komolyabban veszi és jobban megérinti, ha úgy érzi, a gyóntató pap által feladott penitencia neki személyesen szól. Így a gyónó ténylegesen Isten által megszólítottnak érzi magát.17 Az elégtétel elvégzésében két szempontot különböztethetünk meg: egyfelől a szándékot, amely szükséges a gyónás érvényességéhez, másfelől annak elvégzését, amely a szentség teljességéhez tartozik, bár nem a lényegéhez. Ivancsó István az elégtétel hatásáról írja, hogy a már megbocsátott bűnök ideiglenes büntetését törli el. Az elégtétel célja, hogy az ember magára vállaljon valamit a bűnéért járó büntetésből.18 Ugyanakkor az elégtétel elvégzése hozzásegít ahhoz, hogy megváltoztassa a bűnös szívét. Egyben a bűnbánó pszichikai igénye is, hogy jóvátegye a hibáját. Az elégtétel akkor fejti ki büntetéseltörlő erejét, ha ezt a kegyelmi állapotban végzi el a gyónó. A gyónó köteles elvégezni a penitenciát, kivéve ha képtelenné válik ennek elvégzésére.

Feloldozás

A feloldozás a kiengesztelődés szentségének egyik lényegi eleme, szentségi mivoltának erősítése. Ez az az elem, amelyet laikus ember nem tud megtenni, amelyben megnyilvánul Isten irgalma. „Ez az a pillanat, amikor a gyónó számára válaszként megjelenik a Szentháromság, hogy bűnét eltörölje és ártatlanságát visszaadja, részesül Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának erejében, mert az irgalom erősebb a bűnnél és a megbántásnál."19

A feloldozásnak isteni ereje van,20 kegyelmet ad, és új állapotba kerül a lélek a Szentlélek által. A feloldozás szövege nem a pap és a szentséghez járuló szembenállását fejezi ki, hanem az egyház szolgálatát és a Szentháromság működését az emberi életben.21

A feloldozásban az egyház szerepe az, hogy benne és általa a botladozó ember megtalálja és kifejezze Istenhez való viszonyát. De nem úgy, ahogy az ember elgondolja, hanem ahogyan Jézus bemutatta. Ez egyszerre magától értetődő és új: Isten gondolatát hozzászabta a földi emberhez, és az embert felemelte Isten nagylelkűségéhez.22 Maga az Isten, aki megbocsát és békét ad.23 Az emberi lélek igényli is, és vigasztaló számára, hogy hallhatóan is részesülhet Isten bocsánatában.24 A bűnbánat, bűnbevallás és elégtétel, melyet az ember saját tevékenységének (opus operatis) és Isten kegyelmének (opus operatum) találkozása, a kiengesztelődés szentsége tesz teljessé.25

Milyen gyakran kell gyónni?

A gyónásnak nemcsak az a nehézsége, ha túl ritkán járul hozzá a hívő, hanem az is, ha túl gyakran, mert az ezzel devalválódik, legalábbis a személy számára elveszíti a szentségi értékét.26 Ugyanakkor gyakran azok járulnak a kiengesztelődés szentségéhez, talán a szükségesnél gyakrabban is, akik súlyos bűnöket már vagy még nem követnek el.27

Hogy milyen gyakran lehet és kell gyónni, az változó. „A múltban általános válasz erre a kérdésre rendszerint az volt, hogy havonta. Ma az egyház inkább azt mondja: »Járulj a szentséghez, ha szükségét érzed valamilyen lelki vagy erkölcsi változásnak életedben.« Némely esetben ez azt jelenti, hogy gyakran járulunk a szentséghez, főleg ha sokat küszködünk egy meghatározott bűnnel. Mások számára elég lehet évi három vagy négy alkalom. Minden gyónás valami javulást kell jelentsen az életünkben. Amíg nem vagyunk készek az ilyen változtatásra, nem vagyunk készek a szentségre sem. Kerüljük, hogy szokásból járuljunk a szentséghez, mert az év vagy hónap bizonyos szakaszánál tartunk."28

Harcza Lajos a II. vatikánum előtti tankönyvében a gyónás gyakoriságáról azt írta, hogy ünnepek előtt ajánlott, egyházi és családi ünnepek előtt.29 Holló László erkölcsteológia-tanár, korunk embere inkább azt tartja, hogy egy évben háromszor-négyszer ajánlatos gyónni, ez viszont nem azt jelenti, hogy ne tartson lelkiismeret-vizsgálatot az ember, csak évente háromszor-négyszer! Szükség van a napi lelkiismeret-vizsgálatra! A takarításhoz hasonlóan, amit az ember hetente kétszer-háromszor végez otthonában, ahol porszívóz (ilyen a szentmisében a lelkiismeret-vizsgálat aktusa), ugyanakkor nagytakarítást évente csak háromszor-négyszer végez (ilyen a kiengesztelődés szentsége).30 Gyónni annyiszor lehet, ahányszor a bűnbánó lélek igényli, az egyház tehát mégis arra buzdítja híveket: se túl gyakran, se túl ritkán ne gyónjanak. Ne túl gyakran az aggályosság miatt, nem jó, ha a lelkiismeret laza, és mindent elfogad, mindent ki tud magyarázni, és semmit sem tekint bűnnek.31

Ugyanígy az sem helyes, ha mindent bűnnek tekintve naponta kétszer megy el gyónni az ember. Bár tény, hogy az embernek szüksége van arra, hogy megossza nehézségeit és tanácsot kérjen, de el kell hogy teljen egy bizonyos idő, ahhoz, hogy azt a tanácsot meg is tudja fogadni, gyakorlatba tudja ültetni a gyónó. Ugyanakkor a rutingyónóknál legtöbb esetben talán nem is lehet valódi megtérésről beszélni, hiszen mintegy mechanikusan végzik már gyó-násukat. Hogy kinél milyen gyakorisággal történjék a gyónás, azt legjobban a gyónót ismerő lelki vezetővel való megbeszélés alapján lehet eldönteni.

Az egyház tudja, egyszerre vagyunk „igazak és bűnösök", sokszor visz-szaesünk ugyanabba a hibába. Ezért iktatja be a szentmise elejére a közös bűnbánati imát, szorgalmazza a közösségi bűnbánati szertartásokat, és mindenekfölött ajánlja a személyes gyónást. A bűnbánat szentségéhez annyiszor járulhatunk, ahányszor keresztségi ártatlanságunkat elveszítettük vagy ezt az ártatlanságot saját hibánkból komolyan veszélyeztettük.

Jegyzetek

1 NM 37.

2 Vö. RP 4; LG 5. fej.; KEK 1425-29; Gal 2, 20; Rom 12, 1.

3 Vö. Weber H., Általános erkölcsteológia, Budapest 2001, 337.

4 Papp Tibor, Bűnbánat és bűn bevallás. In: Erkölcsteológiai munkák I. A gyónás szentsége, erkölcsteológiai szimpozion, 2006. május 4., Nyíregyháza 2006, 78.

5 Rahner K., Hit, szeretet, remény, Budapest-Luzern 1991, 162.

6 OP 6. In: Denzinger, H.-Hünermann, P. (szerk.), Hitvallások és az egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai, Budapest 2005, 1673-5.

7 Vö. Schockenhoff, E., Wie gewiss ist das Gewissen? Eine Ethische Orientierung, Freiburg-Basel-Wien 2003, 131.

8 Vö.: Haring B., Krisztus törvénye I. (ford. Németh Mihály) Pannonhalma-Róma 1997, 420-421.

9 Demmer, K., Fundamentale Theologie des Ethischen, Freiburg 1999, 309.

10 Demmer, 310.

11 Vö. Papp Tibor, Bűnbánat és bűnvallás, 83.

12 Böckle, 93-94.

13 Tóth, 37.

14 Grün, Anselm OSB, Bocsáss meg magadnak, Bencés Kiadó, Pannonhalma 2000, 117-118.

15 Ivancsó István, Az elégtétel. In: Erkölcsteológiai munkák I, 2006, 90.

16 Gál F. Elégtétel. In: Magyar Katolikus Lexikon III. köt. (szerk. Diós István), Budapest 1997, 21. Részletesebben fejtik ki Rahner és Vorgrimler a teológiai kisszótárukban. Eszerint „a katolikus teológiában azt a kegyelemből fakadó erkölcsi törekvést jelenti, hogy a Jézus Krisztusban való hit által és az ő kegyelmében adjunk elégtételt Istennek (akit a bűnnel jóságában és szentségében megsértettünk) egy olyan tettel, amely kifejezésre juttatja Isten szentségének elismerését és tanúskodik róla." Rahner K. - Vorgrimler, H., Teológiai kisszótár, Budapest 1980, 146.

17 Tóth, 38.

18 Ivancsó I., 93-94.

19 RP 172.

20 Bolberitz Pál, A gyónás nehézségei. Teológia (1985/3), Budapest, 164.

21 Nocke, 338.

22 Gál Ferenc, Bűn és kiengesztelődés. Teológia (1991/2), 74

23 Tóth, 39.

24 Holló László, A gyónás a katolikus egyházban, előadás, Kolozsvár, 2009. 05. 28.

25 Böckle, 95.

26 Gyulafehérvári főegyházmegye zsinati könyv, 45.

27 Szatmári egyházmegye zsinati könyv, Szatmárnémeti 2005, 41 -42.

28 Tobin, 42.

29 Harza, 79.

30 Holló László, A gyónás a katolikus egyházban, előadás, Kolozsvár 2009. 05. 28.

31 Boda L., 343-344.

 


Keresés a Katholikos oldalain