Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Zamfir Korinna
pÁLI (KORA KERESZTÉNY) EGYHÁZAK –
ÖNKÉNTES VALLÁSI EGYESÜLETEK?

 

Pauline (Early Christian) Churches - Voluntary Associations?

Research carried out on voluntary associations in the Greco-Roman world has opened a new path in the assessment of church structures in earliest Christianity and an alternative to the commonly used synagogal model. These associations are social formations that may provide some insight into the way Pauline (and other early Christian) communities may have functioned. The brief overview shows that Christian communities are in several respects similar to Greco-Roman religious associations. Differences should not be overlooked. One of the differences is the exclusivity proper to Christian identity and community: as opposed to voluntary associations, Christians (just as Jews) could not belong to other religious associations. The other often quoted distinction is the familial character of Christian communities, due to the centrality of fraternal love, together with a high level of loyalty. A third difference is the alleged uniformity of Christian cult and organization in any geographic area, as opposed to the locality of religious associations. Christian communities did not develop in a void space, but in a given society and culture, out of its members. Subsequently Christian churches, at a formative stage, unavoidably draw from the experience of their society. Study of voluntary associations is still a promising field that may help clarify the way Christian churches were structured and functioned. Many of the specific traits of Christianity are due to its rootedness in Jewish religion and scriptures, and therefore shared with Jewish communities. Differences and specificity should not be expected that much in structures and organization, but in the central core of Christian religion, namely faith in Jesus Christ.

Keywords: voluntary associations, Pauline churches, early Christian communities,Greco-Roman religious associations, exclusivity, familial character, uniformity

 

A páli egyházak kutatása, természetesen nem alap nélkül, de néha kritikátlanul, főképp a judaizmus világában, a zsinagógai szerveződési modellben keresett párhuzamot.1 A görög-római modellektől való elhatárolódás az újszövet-ségesek azon félelmét tükrözte, hogy az egyezések kérdésessé tehetik a kereszténység egyediségét.2 Talán ezzel is magyarázható, hogy az újszövetség-kutatás csak mintegy az utóbbi néhány évtizedben figyelt fel komolyabban e társulások jelentőségére a keresztény közösségek szerveződésének és működésének megértése szempontj ából. Írásom alapgondolata, hogy e társulások, a célkitűzéseikben, szerveződésükben és statútumaikban megmutatkozó sokféleség ellenére, olyan társadalmi szerveződési formák, amelyek betekintést nyújthatnak abba, hogy hogyan működtek a páli közösségek és egyáltalán a kora keresztény egyházak a Római Birodalom területén.

Terminológia, meghatározási kísérlet

A feliratokban az önkéntes egyesületek számos elnevezés alatt szerepelnek. A birodalom nyugati területén működő társulásokat olyan terminusok jelölik, mint a collegium, sodalitas, factio, curia, corpus, numerus, cultores vagy fratres. Görög nyelvterületen az egyesületek elnevezése szintén sokféle, például orgeőnes, a thiasos, eranos, koinon, synagoge, synodos, oikos, synetheia, symbiosis, sőt, úgy tűnik, az ekklesia, szakmai egyesületek esetén a synergasia, syntechnia vagy techneitai, vallási társulások esetén, a therapeutai vagy mystai.3

A megjelölésükben és a funkcióikban megmutatkozó különbözőségek ellenére megállapítható, hogy olyan csoportosulásokról van szó, amelyek magánkezdeményezésre szerveződtek, szabályos szervezettel és belső szabályzattal, tagsággal és hivatalviselőkkel rendelkeznek, és rendszerint nyitottak a különböző társadalmi rendű és nemű, akár a polgárjoggal nem rendelkező személyek előtt. A szakmai társulások gyakran, a vallási egyesületek pedig rendszerint a tisztelt istenség nevét viselik (Apolloniastai, Hermaistai, Athenaistai, Sabazioi, Sara-pistai, Dionysiastai), nemritkán valamely földrajzi vagy etnikai jelző kíséretében.4

Az önkéntes társulások különösen a hellenisztikus korban, illetve a császárság idején virágzanak. Ennek okát általában a hagyományos társadalmak átalakulásában, a polis szétesésében, a polgárok állami ügyekre gyakorolt hatásának csökkenésében, a fokozott mobilitásban és társadalmi-földrajzi diszlokációban látják.5 Ilyen körülmények között az egyesület fiktív családot teremtett volna a gyökértelenné váltak számára, illetve olyan társadalmi közeget hozott volna létre, amelyben az elitből kizárt, alacsonyabb sorú személyek, akár felszabadított rabszolgák vagy rabszolgák is érvényesülhettek, szocializálódhattak, címekhez, presztízshez, elismeréshez juthattak.6 Azonban a kompenzációs tényezők nem tekinthetők a szerveződés legfőbb indokának. Az egyesületi élet virágzásában sokkal fontosabb szerepet játszhatott a szocializációs tényező, a közös szakmai érdek(lődés) és kultusz, továbbá ehhez kapcsolódva a közös étkezés. Az egyesületek, modern fogalommal élve, a „civil szféra" kialakításával és bevonásával olyan szociális és politikai erőforrásokat mozgósítottak, amelyek a klasszikus polisz idején nem jöhettek számításba.7

Funkciók, osztályozás, tevékenységi körök

A 19. század óta a célkitűzések alapján hagyományosan szakmai, vallási és temetkezési (collegia funeraticia) társulásokat8 különböztettek meg. A professzionális egyesületek egy szakma vagy kereskedelmi ág képviselőiből álltak. A vallási egyesületek tagjait egy istenség közös kultusza gyűjtötte egybe. A temetkezési egyesületek, legalább is Mommsen nézete szerint, a tagok tisztes eltemetésére jöttek volna létre. Azonban mai álláspont szerint egyetlen társulás sem alakult pusztán temetkezés céljából, illetve szinte minden egyesület, profiljától függetlenül, törődött tagjai tisztességes eltemetésével, ezért tisztán temetkezési társulások valószínűleg nem léteztek.9 Ebből következik, hogy noha a rendszerezés részben tükrözi a valóságot, nem teljesen helytálló, mert a társulások nagy része több funkciót töltött be.10

A collegiumokat meghatározó tényezők a területi, és/vagy a szakmai összetartozás, a kultusz, az asztalközösség és a tagok eltemetésének kötelezettsége.11 Az egyesületek gyakran gondját viselték a bajba jutott egyesületi tagoknak. A közös étkezések kiemelt szociális és vallási jelentőséggel rendelkeztek,12 fontos szerepet töltöttek be a közösség identitásának formálásában, valamint a belső hierarchia és a társadalmi rang kifejezésében.13

Törvényes szabályozás, korlátozás

A legtöbb rendelkezés és jogszabályozás a Római Birodalom nyugati területéről maradt fenn. Ezekből kitűnik, hogy Róma nagy hangsúlyt fektetett a collegiumok engedélyezésére, működésük szabályozására és korlátozására.14 A legkorábbi szabályozás a 12. táblában található; Gaius szerint a 8. tábla megállapítja, hogy egy társulás tagjai szabadon hozhatnak belső törvényeket, amennyiben azok nem sértik a törvényt.15 Miközben történetileg nehéz megállapítani e szabály tényleges korát, a kitétel jól mutatja a római törvényalkotók azon félelmét, hogy a magántársulások nem óhajtott befolyásra tehetnek szert a társadalomban. A római polgárháborúk korától kezdve a collegiumok több rendben esnek törvényes korlátozás, illetve tilalom alá, mivel bekapcsolódnak a politikai vitákba vagy egyszerűen politikai tevékenység gyanújába esnek (ilyen tiltó intézkedések a szenátus határozatai, Kr. e. 64 és 56-ból, valamint Crassus rendelete 55-ből).16

Julius Caesar feloszlatta a collegiumokat, a régiek kivételével.17 Hasonlóképpen, Augustus császár betiltotta az egyesületeket, különösen azokat, amelyek idegen kultuszoknak voltak szentelve. A törvény csupán az ősi és törvényes (antiqua et legitima) collegiumokat engedélyezte.18 Tiberius megerősítette az idegen kultuszok tilalmát; Suetonius szerint ez különösen a babonásnak tartott zsidó és egyiptomi csoportosulásokat érin-tette.19 Ugyanez időben Flaccus kormányzó betiltotta az egyiptomi vallási társulásokat, azok erkölcstelenségére hivatkozva (a kifejezett vádak az italozás és a politikai tevékenység).20 Claudius feloszlatta a Caligula alatt megsokasodott társuláso-kat,21 majd Nero, lázadás következtében, betiltotta a pompeji egyesületeket.22 Ifj. Plinius Trajanusszal folytatott levelezéséből kitűnik, hogy a szakmai és vallási társulások számának és működésének korlátozása továbbra is a prioritások közé tartozott. Ezek betiltása vagy nem engedélyezése összefüggött a politikai tevékenységüktől való félelemmel.23 Ez egy visszatérő motívum a jogalkotásban, illetve az egyes egyesületek betiltásában.

A 2. század közepén keletkezett Gaius-féle törvénygyűj-temény24 megállapítja, hogy társulásokat törvényes keretek között lehet létrehozni, a szenátus engedélyével vagy császári rendelettel; ilyeneket különböző foglalkozások képviselői alapít-hatnak.25 A szakmai és vallási társulások saját belső szabályzatukat követhetik, amennyiben azok nem ellentétesek a nyilvános

jog rendelkezéseivel.26 A törvényes társulások (collegia licita) összejöveteleket tarthatnak (ius coeundi), és ad exemplum rei publicae szerveződhetnek, azaz közös tulajdont birtokolhatnak, közös kasszával és pénztárossal rendelkezhetnek, valamint olyan képviselővel (syndicus), aki peres ügyekben a collegium jogait védi. 27

Nincs egyetértés a tekintetben, hogy a római jogszabályok és tiltások milyen mértékben érintették a keleti provinciákat, különösen a kisázsiai egyesületek életét. Arnaoutoglou például a fennmaradt feliratokat elemezve arra a következtetésre jut, hogy Kisázsia területén a tiltások ellenére a Kr. u. első három században számos egyesület továbbra is virágzott.28 Kétségtelen, hogy a római tiltások nem szűntették meg az egyesületi életet; egyértelmű továbbá, hogy a tilalom nem érintette azon egyesületeket, amelyek tisztes múlttal rendelkeztek, és nem keveredtek felforgató tevékenység gyanújába.29 Nem véletlen, hogy számos felirat a római kormányzat iránti lojalitást és a tagok által tanúsított pietast/eusebeiat fejezi ki.

Tagság

Az önkéntes egyesületek összetétele a tagok társadalmi hovatartozása és neme tekintetében változó és gyakran heterogén. Rendszerint a szakmai egyesületek a leghomogénebbek, mind társadalmi, mind nemi szempontból, a vallási társulások tagsága pedig sokkal összetettebb.30

Elterjedt vélemény szerint a társaságok tagjai általában a szegényebb rétegekből kerültek ki. Azonban egyértelmű, hogy sok (talán a legtöbb) társulás tagjai között a szegények, szabadosok vagy rabszolgák mellett megtalálhatók a közepesen vagyonosak, sőt, különösen vallási egyesületekben, a helyi elit képviselői is.31 Noha léteztek kevésbé jómódúakból álló egyesületek (collegia tenuiorum), a tenuior relatív fogalom, amely nem a kifejezetten szegényt jelölte, hanem olyan személyt, akinek vagyoni helyzete nem tette őt alkalmassá a sokkal nagyobb anyagi megterhelést jelentő nyilvános hivatalok betöltésére.32 Téves lenne az egyesületeket pusztán a marginalizáltak gyűjtőhelyeinek tekinteni.

Egyes vallási társulások egyneműek, mások inkluzívek. A Zeusz Eumenész és Hesztia tiszteletének szentelt philadelphiai egyesület például nyitott férfiak és nők, szabadok és rabszolgák előtt.33 Számos más inkluzív egyesületet ismerünk a birodalom egész területéről.

A vallási és szakmai társulások a közös célkitűzések és tevékenységek alapján közösséget alkottak. A tagok közötti közösségi kapcsolatokat a kutatók a „fiktív család" paradigmával írják le.34 A tagokra vonatkozóan több esetben megtalálható a testvér (aőelfoj)35 elnevezés, a közösség tekintélyes tagjai, illetve tisztségviselői pedig néha a pater vagy mater (collegii) címet viselik. A tagok közötti testvéri szeretet és ragaszkodás kifejezései a filaöelfía, a fLlooTopyLa .36

Szerveződés, tisztségek, patrónusok

Az egyesületek a polisz mintájára szerveződnek, a tisztségek megnevezése és hierarchiája pedig a polgári-politikai modellt, illetve a nyilvános kultusz példáját követi.37

Az egyesület működésére vonatkozó szabályzatot és határozatokat hozhatott. A tagság jogokkal és kötelességekkel járt.

A tagok tagságdíjat fizettek a költségek fedezésére. Ennek fejében részt vehettek a közösségi-rituális étkezéseken, az anyagi válságba került tagok segélyben részesülhettek, az elhunyt tagok pedig tisztességes temetésben. Az egyesületek megválaszthatták tisztségviselőiket, begyűjthették a tagságdíjat, kezelték a közös kasszát, isteneiket tisztelték és megtarthatták ünnepeiket, vitás ügyeiket pedig az egyesületen belül kellett rendezniük.38

Némely collegium egy ház(tartás) (oikos, domus) keretében alakul, a domushoz tartozó személyekből,39 de rendszerint ennek kereteit túllépte. A lydiai Philadelphiában Kr. e. az 1. században egy bizonyos Dionysios álmában utasítást kap Zeusztól arra, hogy házában vallási társulást hozzon létre, amelynek tagjai lehetnek férfiak és nők, szabadok és rabszolgák.40 A társulás Zeusz Eumenész és Hesztia tiszteletére alakul, és tagjai megszentelődési és megtisztulási rítusokon, illetve misztériumokon vesznek részt. Számos további példát ismerünk olyan egyesületekre, amelyek egy oikos/domus keretében alakultak. E példák azt tanúsítják, hogy az oikos egy vallási egyesület alapsejtje és kiindulópontja, a ház annak találkozóhelye lehet, de azt is, hogy egy ilyen egyesület nem tekinthető pusztán családi vállalkozásnak, hanem túllépi az oikos kereteit, és kívülálló tagokat is befogad.

A társulásokat megörökítő feliratokban különböző tisztségmegnevezések szerepelnek. Ilyenek az epistatai, archontes, epimeletai, episkopoi; az elnök az archeranistes, archithiasites,

archisynagogos, nő esetén a proeranestria címet viseli.41 Más tisztségek a kincstáros (tamias), a curator, a különböző szerepköröket betöltő diakonos; a titkár (grammateus).42 Egyesületekben megtalálhatók továbbá olyan hivatal megnevezések is, amelyek kifejezetten a poliszra jellemzőek (prytanis, gymnasiarchos). A vallási funkciókat, kultusztól függően, férfi és/vagy nő papok töltik be. Az episkopos, akárcsak a diakonos a hellenista világban köztudottan több polgári és egyesületi funkciót jelölt, ezek szerepe helyenként, illetve egyesületenként változik.43 Az episkopos egy egyesület pénzügyeinek felülvigyá-zója lehetett, vagy bizonyos kultusszal távolabbról összefüggő (de nem kifejezetten kultikus) tevékenységekért felel, miközben a (férfi vagy nő) diakonos különböző segítő szerepeket tölt be.44 Számos vallási egyesületben nők is töltenek be vezető, illetve kultikus feladatot.45

Az összetett társadalmi szerkezet, illetve a belső hierarchia miatt az egyesületekben ötvöződik az egalitarianizmus és a hierarchia. A Mithras-kultusz e keveredés egyik jellegzetes példája.

Az ünnepi vagy rendszeres összejövetelek alkalmából a hivatalviselők bizonyos juttatásokban részesültek, a belső hierarchiának megfelelően. A lanuviumi cultores Dianae et Anti-noi választott tisztségviselői (quinquennales), illetve a római collegium Aesculapi et Hygiae hivatalviselői a közösségi lakomák alkalmából a rendes tagok adagjának két- vagy háromszorosát kapták, időnként juttatásokat élelmiszerben, borban vagy akár pénzben.46

A patrónusok jótékonyságot gyakoroltak a közösséggel, a közös étkezések költségeit állták, az összejövetelek számára alkalmas épületet adományoztak, szentélyeket létesítettek vagy telket adományoztak temetkezés céljából.47 A patrónusok védenceik jogi ügyeit képviselték, és adminisztratív szervek felé közvetítettek.48 Egyesületi patronátusban tekintélyes férfiak és nők tűntek ki.49

Erkölcsi követelmények

A lydiai Philadelphiában a Dionysios házában, Zeusz és Hesztia tiszteletére alapított egyesület szigorú erkölcsi követelményeket támaszt a tagokkal, férfiakkal és nőkkel, szabadokkal és rabszolgákkal szemben.50 Az erkölcsi normákat isteni tekintély erősíti meg, mivel az alapítás Zeusz utasítására vezethető vissza, illetve mivel a szabályt betartók az isten oltalmában és szabadításában részesülnek, az azt megszegők magukra vonják az istenek haragját. A szabályzat tiltja a mágikus gyakorlatokat, a fogamzásgátló vagy terhességmegszakító szerek használatát és a gyermekgyilkosságot, illetve nemi erkölccsel kapcsolatos szabályokat állít fel a tagokra, férfiakra és nőkre vonatkozóan.51 A tilalmak megszegése tisztátalanná teszi a tagokat, és alkalmatlanná arra, hogy a rítusokat és misztériumokat ünnepeljék, illetve az istenek haragját váltja ki. Noha ez a legrészletesebb fennmaradt szöveg, amely erkölcsi követelményeket támaszt egy vallási közösség tagjaival szemben, más társulások szabályzataiban is találunk ilyen jellegű utalásokat.52

A vallási társulások kutatása és a páli egyházak

A kora keresztény egyházak összehasonlítása az ókori önkéntes társulásokkal nem új keletű. Már Tertullianus alkalmazza a vallási egyesületek jegyeit a keresztény közösségekre Apológiájában (38-39.). Írásom második részében azt vizsgálom, mi módon tükröződnek az ókori egyesületek jegyei a páli közösségek szerveződésében és működésében.

Szerveződés, funkciók, tevékenységi körök

A kora keresztény közösségek több szempontból hasonlítanak az ókori egyesületekre.53 Viszonylag szervezett társadalmi csoportosulások, amelyek önkéntes tagsággal rendelkeznek, bizonyos normák alapján működnek, amelyek fokozatosan egyfajta belső szabályzattá alakulnak. E csoportosulások tagjait különösen a közös (hit)vallás és kultusz kapcsolja össze, ezért leginkább a vallási egyesületekhez hasonlíthatók.54

A kora keresztény közösségek jelölésére különböző elnevezéseket találunk, amelyek közül a leggyakoribb az ekklesia, (l. Kai' oLKov auiwn éviYi\r\ovu.v, Róm 16,5; vö. Kol 4,15), (ITessz 2,14; vö. Gal 1,22, 1Kor 1,2), vagy máskor, az ol'koj ©eotf (1Tim 3,15). A kifejezés, akárcsak az oikos, privát egyesületeket is jelölhetett.55 Noha nem bizonyítható, hogy Pál idejében a megnevezés már létezik, legalábbis az ApCsel megírása idején a keresztényeket már a Christianoi kifejezéssel jelölik, ami párhuzamba állítható az egyesületek teofór megnevezésével (ApCsel 11,26; 26,28; vö. 1Pét 4,16).

A kultuszhoz sajátos rítusok tartoznak, kiemelten a beavatás jellegű keresztség56 és az eukarisztikus lakoma - olyan kultikus közös étkezés, amely nemcsak Krisztussal teremt közösséget (1Kor 10,16), hanem az egyház épülését és identitásformálását is szolgálja (1Kor 10,17), és összekapcsolódik a profán-közösségi étkezéssel (1Kor 11,20-23.33-34).57

A tagok bizonyos szociális ténykedést is végeznek. Erre utal pl. a jeruzsálemi egyház szegényeinek javára rendezett gyűjtés, amelyről a páli levelekből tudunk (1Kor 16,1-3; 2Kor 9,1-12; Róm 15,26-28; talán Gal 2,10; vö. ApCsel 11,27-30). Downs a görög-római és zsidó egyesületi élet tükrében, a jómódúak egyesületi patronátusa és a tagok egymással való törődése összefüggésében vizsgálja ezt a páli gyűjtést.58 A közösségnek gondoskodnia kell tagjairól, így például a szegény özvegyekről (1Tim 5,4-8.16). Az 1Tim szerzője arra ösztönzi a jómódúakat, hogy jótékonyságot gyakoroljanak (1Tim 6,17-18).

A páli levelekben nem találunk közvetlen utalást a halottak temetésére, azonban aligha lehet kétségünk afelől, hogy a keresztény közösségek gondoskodtak elhunyt tagjaik temetéséről. Erre utal István, illetve Ananiás és Szafira eltemetése (ApCsel 8,2: anőpej eulapeLj; ApCsel 5,6.10: newiepoi.).

Ezek alapján úgy tűnik, hogy a keresztény közösségekben fellelhetők azok a tevékenységi körök, amelyek a legtöbb (vallási) egyesületre jellemzőek.

Tagság, összetétel. Hierarchia és egyenlőség

A vallási társulásokhoz hasonlóan a páli közösségek társadalmi szerkezete is összetett. A nagy többségben szegény vagy középrétegből származó tagok mellett jómódú családfők, esetleg a városi elithez tartozó személyek is csatlakoztak a közösséghez.59 A keresztény közösséghez számos rabszolga is tartozhatott, amennyiben figyelembe vesszük, hogy egy-egy oikos egésze vette fel a keresztény hitet. A Filem egy sajátos helyzetet tükröz. A rabszolga Oneszimosz - kereszténnyé válásával és visszatérésével - egy olyan oikosba illeszkedik be, amely fölött a jómódú családfő áll, de amelyben családfő és rabszolga ugyanazt a Krisztust tiszteli, és ezáltal, legalább is névlegesen, testvérré válik. Noha Pál nem követeli meg a rabszolga felszabadítását, a testvériség hangsúlyozásával relativizálja a társadalmi hierarchiát.

Az oikosok áttérése által a keresztény közösség eredetileg sokszor egybeesik az oikosszal. Korábban több példát láttunk olyan egyesületekre, amelyek egy oikosban alakultak meg, de kívülállókat is befogadtak.

A szociális összetettség adott esetben a közösség tagjai közötti konfliktusokhoz vezet, amint azt a korintusi agapéval kapcsolatos feszültségek mutatják. Még mélyebb ellentéteket tükröznek a pasztorális levelek, amelyek a rabszolgákat arra buzdítják, hogy uraikat ne vessék meg a keresztény testvériség indokán, hanem még odaadóbban szolgáljanak nekik (1Tim 6,1-2, vö. Tit 2,9). Szerzők nemegyszer hivatkoznak arra, hogy az egyesületekkel szemben a keresztény közösségek nagyobb fogékonyságot tanúsítanak a testvériség, a tagok társadalmi különbségeket áthidaló egyenlősége és közössége iránt.60 Ez valószínűleg helyenként így is működött, különösen a korábbi szakaszban. Azonban észrevehető, hogy a későbbi szövegek, úm. az efezusi és kolosszei házitáblák, majd még inkább a pasztorális levelek rabszolga parenézisei a társadalmi hierarchia megőrzését szorgalmazzák. Az aőeAfo'j-nyelvhasználat a közösség önértelmezését még áthathatja, de az 1Tim 6,2 arra hívja fel a rabszolgák figyelmét, hogy ez a fajta testvériség nem szünteti meg a fennálló társadalmi rendet. E közösségek vezetői már a társadalmi elit nézőpontját képviselik. Ezért aligha lehet olyan élesen szembeállítani egy általános keresztény egalitarianizmust vagy testvériséget egy szigorú egyesületi hierarchiával.

A Páli levelekben a keresztény testvériség háttérbe szorulásával, egy patriarchális rend kerül előtérbe, amely szorosan összefügg az egyháznak Isten oikosaként való meghatározásával (1Tim 3,16), illetve azzal, hogy a hivatalviselők szerepkörét a szerző a családfő szerepkörének mintájára írja le (az episkoposnak és a diakonosnak saját háza népe, gyermekei jó elöljárójának kell lennie). Ezzel egy időben fokozatosan háttérbe szorul a nők szerepe.61

Hivatalok. Patrónusok

A helyi vezetőknek (a korai 1Tessz 5,12 egyszerűen az elöljárók, ppoioiamenoL; később az episkopoi és diakonoi, Fil 1,1) jelentős szerepük van a közösségben, bár tevékenységi körükről nincs sok adatunk. A hivatalok Pál idejében nem olyan fejlettek, mint számos görög és római egyesületben, ami a közösség fiatal korával magyarázható. A második és harmadik generációban, amint azt a pasztorális levelek tanúsítják, fokozódik a helyi tisztségviselők szerepe (az episkopos/ a presbyteroi,,62 illetve a diakonoi; Tit 1,5.7; 1Tim 3). Az epis-kopos és diakonos hivatal megnevezés a polgári társadalomból, illetve az egyesületi életből ismert. A vallási egyesületektől eltérően az újszövetségi iratokban nincs azonban utalás papságra, aminek magyarázata valószínűleg a szó szoros értelmében vett áldozati rítusok hiánya.

Különösen a pasztorális levelekben kezdenek körvonalazódni a hivatalviselők magatartását és működését szabályozó normák (Tit 1,5-9; 1Tim 3,1-7.8-13; 5,9-14.17-20).

Amint korábban szó volt róla, nem minden, de számos egyesületben a nők hivatalokat tölthetnek be (az egyesület elnöke, „anyja" vagy papnőjeként), illetve az egyesület patrónusként tiszteli az elithez tartozó nőket.63 A páli egyházakban a helyzet az idők során változik. Az autentikus páli levelek (és az ApCsel) alapján arra lehet következtetni, hogy a korai szakaszban anők jelentősebb szerepet töltenek be a közösségben, beleértve valamely tanító funkciót is, amint azt például Priszka esete mutatja.64 Nők magától értetődően prófétálnak Korintusban (1Kor 11,5).65 Pál nem kis számú női munkatársat és jótevőt szólít meg leveleiben. Juniát (Andronicusszal, Róm 16,7) úgy köszönti, mint kiemelkedőt az apostolok között.66 A római levél szerint jótevő szerepét tölthette be Phoebe, a őlcúkovoj és ppootaiLj (16,2).67 Ezzel szemben a pasztorális levelekben a nők szerepe háttérbe szorul. A diakónusok létére a kétértelmű YuvctLKcj utal (1Tim 3,9);68 az özvegyek közössége részt vesz a szeretetszolgálatban, de a szerző kizárja a nőket a tanításból, és jobban szeretné, ha azok csak a hagyományos női szerepet töltenék be (1Tim 2,11-15; 5,14).

A hivatalviselők, valószínűleg az ókori egyesületek tisztségviselőihez hasonlóan, bizonyos juttatásokban részesülnek. Pál az 1Kor 9-ben arra utal, hogy az evangéliumot hirdetőknek joguk van szolgálatuk ellenében bizonyos anyagi juttatásban részesülni (MTörv 25,4), de ő ettől a jogától eltekint. Az első század végén íródott 1Tim-ban a szerző ugyanarra a bibliai helyre hivatkozik, hogy a szabályt általánosan elfogadottá tegye (5,18). Mivel az 1Tim 5,18 a presbyterosnak járó anyagi juttatásról szól, egyes szerzők a 17-ben szereplő őLirlrf tL^rj-t is ekként értelmezik, és úgy vélik, hogy a fogalom hátterében az egyesületek azon gyakorlata áll, hogy a hivatalviselők, a többi tagnak kijáró élelemadag vagy más juttatás két- vagy háromszorosát kapták.69

A patrónusok a keresztény közösségekben is fontos szerepet töltenek be, ha figyelembe vesszük, hogy a jómódú családfők a helyi egyházak rendelkezésére bocsátották házukat a közösségi összejövetelek alkalmából, a missziós munkában részt vevő, utazó keresztényeknek szállást biztosítottak, és sok más módon álltak az egyházak segítségére. A páli és deutero-páli levelekben sok példát találunk erre. Stephanász és házanépe nagy szolgálatára volt a szenteknek (1Kor 16,15), Phoebe sokak jótevője (ppootaiLj) volt, Pált beleértve (Róm 16,1 -2),70 Priszka és Aquila nemcsak Pál munkatársai, de egy házi egyház védnökei is voltak, hasonlóképpen Philemon és Apphia, (Filem 1-2), valamint Nympha (a laodiceai egyházban?, Kol 4,15), illetve Onesziforosz (2Tim 1,16).

Kiértékelés

E rövid áttekintésből látható, hogy a keresztény közösségek sok szempontból közel állnak a görög-római világ vallási egyesületeihez. Kétségtelenül a keresztény egyházak és a vallási egyesületek között bizonyos különbségek is kimutathatók, amelyeket egyes szerzők, néha apologetikus megfontolásból, túlhangsúlyoznak. Ilyen különbségek a kereszténység exkluzivitásigénye, a családi dimenzió, a keresztény kultusz és szervezet egyformasága, a transzlokális kapcsolatok megléte. Mások, találóbban, a tanításra helyezett hangsúlyt emelik ki. Érdekes lenne továbbá megvizsgálni, hogy tartalmi elemek (úm. a szoteriológiai, eszkatológiai kérdések, különösen a túlvilági boldogság gondolata, illetve a kinyilatkoztatás témája, a személyes vallásosság és vallási élmény) mennyire lelhetők fel nem keresztény egyesületek gondolatvilágában, de ez egy másik írás tárgya lenne.

A keresztény közösségek nem légüres térben keletkeztek, hanem egy adott társadalom és kultúra keretében, annak tagjaiból. Éppen ezért a keresztény egyházak, a szerveződési

szakaszban, óhatatlanul merítettek társadalmuk tapasztalatából. Ilyen szempontból az egyesületi élet kutatása sok olyan adatot szolgál, amely megvilágíthatja a keresztény egyházak szerveződését és működését. A különbség nem annyira a társadalmi formákban keresendő, hanem a hittartalom központi elemében, a Jézusba mint Krisztusba vetett hitben.

Jegyzetek

1 A keresztény egyházszerveződést aligha lehet a zsinagógai modell egyszerű leképezésének tekinteni, mivel az is egy alakulóban levő intézmény volt (Wayne McCready: Ekklësia and Voluntary Associations, in J. S. Kloppenborg, S. G. Wilson, Voluntary Associations in the Greco-Roman World, London/New York: Routledge, 1996, 62-63.).

2 McCready, Ekklësia, 62; Richard S. Ascough, Paul's Macedonian Associations (WUNT 2. 196), Tubingen: Mohr Siebeck, 2003, 1-2.

3 John Kloppenborg, Collegia and Thiasoi: Issues in Function, Taxonomy and Membership, in id., S. G. Wilson, Voluntary Associations in the Greco-Roman World, London/New York: Routledge, 1996, 16-30.; S. G. Wilson, Voluntary Associations. An Overview, ugyanabban a kötetben, 1-15.; Onno M. Van Nijf, The Civic World of Professional Associations in the Roman East, Amsterdam: Gieben, 1997, 9-11; Ascough, 20-24.; Vincent Gabrielsen, Bortherhoods of Faith and Provident Planning: The Non-Public Associations of the Greek World, Mediterranean Historical Review 22.2 (2007) 183-210. (187-188.); l. még Ilias N. Arnaoutoglu, Roman Law and Collegia in Asia Minor, Revue internationale des droits de l'Antiquité 49 (2002) 27-44. (3141.), számos konkrét példával, valamint a Római Birodalom nyugati területéről: Emily Hemelrijk, Patronesses and "Mothers" of Roman Collegia, Classical Antiquity 27.1 (2008) 115-162 (118). Az ekklesia előfordulásairól egyesületek vagy azok gyűlésének jelöléseként: Ascough, 74; Philip A. Harland, Christ-bearers and Fellow-initiates: Local Cultural Life and Christian Identity in Ignatius' Letters, Journal of Early Christian Studies 11 (2003) 481-499. (498.): IDelos 1519 (=CIG 2271, online [#PH63955]: http://epigraphy.packhum.org/inscriptions), Kr. e. 2. sz. (a tyroszi kereskedők és hajósok egyesületének [synodos] gyűlése); oGiS [Orientis Graeciinscriptiones selectae] 488 (a Philadelphia melletti Kastollos, Kr. u. 2. vagy 3. sz., azonban e példa kérdéses, mert itt az ekklesia a helység lakóinak gyűlését is jelölheti: l. W. H. Buckler, „A Charitable Foundation of A. D. 237", The Journal of Hellenic Studies 57.1 (1937), 1-10.); IGLAM [Inscriptions grecques et latines recueillies en Asie Mineur, ed. E. Le Bas, W.H. Waddington] 1381. és 1382., a pamphiliai Aspendusból (részben F. Poland, Geschichte des griechischen Vereinswesens, Leipzig, 1909, 332. nyomán).

4 Gabrielsen, Bortherhoods 187, Hans-Josef Klauck, Die religiose Umwelt des Urchristentums I. Stadt- und Hausreligion, Volksglaube (Studienbücher Theologie 9,1), Stuttgart: Kohlhammer, 1995, 50. Délosz szigetén például a legjelentősebbek közé tartoztak a föníciai származású kereskedők társulásai: a türoszi Heraclesiastai, amelynek patrónusa Heracles-Melkart; a Berytosból (Beirut) származó Poseidoniastai (kereskedők, szállítók, hajósok, Poszeidón védnöksége alatt); az itáliai eredetű Hermaistai. B. Hudson McLean, The Place of Cult in Voluntary Associations and Christian Churches on Delos, 186225. (188., 190-191., 196., 199.)

5 Kloppenborg, 17-18.; Klauck, Die religiose Umwelt I, 50.

6 Kloppenborg, 17-18.; vö. Wilson kritikusabb megközelítésével, amelyben a hellenizmus korabeli állítólagos individualizmust is megkérdőjelezi, Voluntary Associations, 2., 13.

7 Gabrielsen, Bortherhoods 188., 193-194., 197-198.

8 A collegia funeraticia Mommsentől származik (bővebben: De collegiis et sodaliciis Romanorum, Kiliae, 1843, 87-93.). A hármas felosztáshoz l. J.-P. Waltzing, Étude historique sur les corporations profesionnelles chez les Romains depuis les origines jusqu'à la chute de l'Empire d'occident I-IV, Louvain: Peeters, 1895, 1896, 1899, 1900, itt I, 3-48. (vallási egyesületek); 141-153., 211-215., 256-300. (temetkezési társulások); 300-321. (karitatív tevékenység, kölcsönös segítségnyújtás, jótékonyság, a hivatalviselőknek nyújtott juttatások). Vö. Kloppenborg, 18; Ascough, 20-21.

9 A kérdésről: van Nijf, 10; Kloppenborg, 20-23.; Ascough, 21., 24-25. Az egyesületek szerepéről a temetkezési szokások kapcsán, illetve kérdés társadalmi vonatkozásairól: van Nijf, 31-69. Kloppenborg úgy véli, hogy Rómában a második századig, mintegy Hadrianus idejéig nem létesültek olyan társulások, amelyek kizárólagos célja tagjaik eltemetése lett volna, de még Hadriánusz korától is, amint az a fennmaradt szabályzatokból kitűnik, a tevékenységek között ott szerepelt a kultuszgyakorlat és a rendszeres közös étkezés. A görög világban szintén nem mutathatók ki olyan társulások, amelyek kizárólag temetkezés céljából alakultak volna. (Collegia, 21-23.). Bizonyos társulások akár ürügyként is használták a temetési segélyezést, engedélyezés végett.

10 Van Nijf, 10. Már Arisztotelész szerint az egyesületek (thiasotai, eranistai) célja az áldozatbemutatás és a társadalmi kapcsolatok ápolása. (WE 1160A, 20-22., idézi Vincent Gabrielsen, The Rhodian Associations and Economic Activity, in Zofia H. Archibald, John Davies, Vincent Gabrielsen, G. J. Oliver, Hellenistic Economies, London/New York: Routledge, 2001, 215-244. (217).

11 Van Nijf, 11.

12 Wilson, 12.

13 Az adagok mennyisége és a kiosztás rangsora, mint a hierarchia és társadalmi rang kifejezése: Van Nijf, 53-54.

14 Waltzing, Corporations, I, 115-121, 132-140; Wendy Cotter, The Collegia and Roman Law. State Restrictions on Voluntary Associations 64 BCE-200CE, in J. S. Kloppenborg, S. G. Wilson, Voluntary Associations in the Greco-Roman World, London/New York: Routledge, 1996, 74-89; Arnaoutoglu, 27-44; A.J. Boudewijn Sirks, Die Vereine in der kaiserlichen Gesetzgebung, in Andreas Gutsfeld, Dietrich-Alex Koch (Hg.), Vereine, Synagogen und Gemeinden im kaiserzeitlichen Kleinasien (STAC 25), Tübingen: Mohr Siebeck, 2006, 21-40; Ascough,42-46.

15 Dum ne quid ex publica lege corrumpant: Cotter, 75; Sirks, 21, 25 (cf. Gaius, Inst. 3.1; in Dig. 47.22.4).

16 Cotter, 75-76; Sirks, 21; Arnaoutoglu, 31.

17 Suet., Caes. 42.3 (Suetonius I, tr. J. C. Rolfe, introd. KR Bradley, LCL 31, 1998, repr. 2001).

18 Suet., Aug. 32 („collegia praeter antiqua et legitima dissolvit"). Cassius Dio szerint Maecenas azt tanácsolja Augustusnak, hogy szüntessen be minden idegen kultuszt, mert az új istenek tisztelete és új rítusok gyakorlása konspirációhoz, pártoskodáshoz és babonához vezet, ez pedig ártalmas az államra nézve (Hist. 52,36).

19 Suet., Tib. 36.

20 Philo, Flac. 4; Cotter, 80; Arnaoutoglu, 34.

21 Dio Cassius 60.6.6; Cotter, 80.

22 Arnaoutoglu, 34.

23 Plinius, Ep. 10.33, 34 (a nikomédiai collegium fabrorum engedélyezésének megtagadása, noha önkéntes tűzoltókként működtek volna, a politikai tevékenységtől és lázadástól való félelemből); 10.92, 93 - az amiszoszi (Pontusz) eranos engedélyezése, mivel már hosszabb hagyományra tekintett vissza; 10.96, 97 - a keresztények ügye, az állam iránti lojalitás kérdése; Cotter, 82-83; Arnaoutoglu, 37-41.

24 Gaius Trajanus és Hadrianus idején működött; gyűjteménye a 6. századi (Jusztiniánusz korából származó) Digestaban maradt fenn

(Cotter, 85-86.).

25 Dig. 3.4.1 (Gaius, Inst., Tartományi rendeletről, 3). L. Sirks, 29-30. A felsorolt egyesületek a vámszedők (societates publicanorum), sókiter-melők, arany- és ezüstművesek, molnárok/pékek (pistores), hajótulajdonosok/hajósok (collegia naviculariorum) társulatai, azonban ezek nyilván nem adnak teljes képet a létező egyesületekről.

26 A korábban idézett Dig. 47.22.4 (Gaius, Inst., a 12. tábláról, 4.).

27 Sirks, 29.

28 Arnaoutoglu, 31-36., számos példával.

29 L. Arnaoutoglu, 43 olyan egyesületi szabályzatokról, amelyek tiltják az erőszakos cselekményeket és a felforgatást (mache, hybris, thory-bos, loidoria; bár az is elképzelhető, hogy ezek elsősorban a közösségen belüli életre vonatkoznak).

30 Kloppenborg, 25. A szerző szerint a legtöbb szakmai-kézműves kollégium férfiakból áll, kevesebb a női szakmai egyesület, bár férfiakból álló kollégiumnak gyakran van nő patrónusa (is). A Regium Iulium-beli (Calabria) collegium dendrophorum több női tagot, illetve nő jótevőt tisztel, közöttük Claudia Justa és SJ...]ia Faustina papnőt (CiL 10.7; Kr. u. 79). Itália területéről számos példát hoz Hemelrijk, 115-162.

31 Van Nijf, 21-22.;. Sirks, 30-31. L. még Ascough, 59; Andreas Bend-lin, Gemeinschaft, Öffentlichkeit und Identität: Forschungsgeschichtliche Anmerkungen zu den Mustern sozialer Ordnung in Rom, in Ulrike Egelhaaf-Gaiser, Alfred Schäfer, Jörg Rüpke (Hg.), Religiöse Vereine in der römischen Antike: Untersuchungen zu Organisation, Ritual und Raumordnung (Studien und Texte zu Antike und Christentum 13), Tübingen: Mohr Siebeck, 2002, 9-40. (12). Valószínűleg helytálló Sirks megállapítása, miszerint a szakmai kollégiumok esetén két típus különböztetendő meg, a befektetőket tömörítő, illetve az alacsonyabb sorúakból álló (30.).

32 Sirks 31-32.

33 Franciszek Sokolowski, Lois Sacrées de l'Asie Mineure, Paris: Boccard, 1955, 53-58. (dok. 20=Syll3 985); újra kiadva, ang. ford. S. C. Barton, G. H. R. Horsley, A Hellenistic Cult Group and the New Testament Churches, JAC 24 (1981) 7-41. (8-10.).

34 A kérdésről: Waltzing, Corporations, I, 329-330.; Philip A. Harland, Familial Dimensions of Group Identity: 'Brothers' (aösAcpoi) in Associations of the Greek East, JBL 124.3 (2005) 491-513.; Wilson, 2, 13; Ascough, 76-77.

35 Harland számos példájából álljon itt néhány. Egy Kr. u. 1. századi lámoszi (kilikiai), pergei és pamphiliai bevándorlókat (talán kőműveseket) tömörítő egyesület tagjai használják egymásra az áSelfdg nevet (IKilikiaBM2.201, in Harland, Brothers, 497-498.). Egy halikarnasszoszi kultikus társaság emlékét őrző felirat a „pap testvérek" kifejezést használja, egy mylasai egyesület alacsonyabb kultikus tisztségviselőit „alpap testvéreknek" nevezik (IGLAM 503 a és b (í^pefg a'Selfoi.'); illetve IMylasa 544., Harland, 498-499.). A pontuszi Szinopéból ismert, Theos Hypsistost tisztelő egyesület tagjai szintén használják az a'Selfdq jelölést a fogadalmat tevő tagokra (Harland, Brothers, 499., 503., Yulia Ustinova írásaira hivatkozva: The Supreme Gods of the Bosporan Kingdom [Religions in the Graeco-Roman World 135], Leiden: Brill, 1999, illetve The Thiasoi of Theos Hypsistos in Tanais, HR 31 (19911992) 150-180., a Theos Hypsistos azonosságával kapcsolatban). A Theos Hypsistos tiszteletet korábban zsidó kultusznak tekintették, azonban Yulia Ustinova meggyőzően igazolta, hogy egy iráni eredetű hellenizált istenségről van szó. A misztériumvallásokba beavatottak jelölésére (pl. az eleusziszi Déméter és Koré misztériuma) nem ritka a „testvér" megnevezés (Harland, 'Brothers', 510.).

36 IG 14.902a, illetve Harland, 'Brothers', 500.

37 Walker-Ramisch, 134.; Ascough, 25.; Gabrielsen, Rhodian Associations, 217; Rajak, Noy, Archisynagogoi, 84; Gabrielsen, „Borther-hoods", 188-190.

38 Walker-Ramisch, Graeco-Roman Voluntary Associations, 133.

39 Kloppenborg, 23.

40 Az alapításról szóló felirat szövegét közli és tárgyalja Sokolowski, 53-58 (dok. 20=Syll3 985). Az alapítás és a szabályzat értelmezéséhez: 35, 65-67; Barton, Horsley, A Hellenistic Cult Group, 7-41; Reggie M. Kidd, Wealth andBeneficencein the PastoralEpistles: A "Bourgeois" Form of Early Christianity? (SBLDS 122), Atlanta: Scholars Press, 1990, 123.

41 A hivatalokról: Wayne Meeks, The First Úrban Christians. The Social World of the Apostle Paul, New Haven/London: Yale University Press, 1983, 31; Gabrielsen, Bortherhoods, 189, Ascough, 79-83.

42 Gabrielsen, Bortherhoods, 189.

43 L. Beyer, éiaoKcmoj, ThWNT 2, 604-617., különösen 607-610. (ETTLOKcmoi; als Amtsbezeichnung); Ascough, 80-81.

44 Egy rhodoszi egyesület hivatalviselőinek listáján, akik az Apollószentélyről gondoskodnak (IG 12/1. 731.), három epimeletes, egy grammateus hierophylakon, egy episkopos, három hieropoioi, és több más hivatalnok szerepel; máshol az episkopoi egy egyesület, illetve templom pénzügyeit kezelik (IG 12/3. 329 = # PH75846, Kr. e. 2. sz., Thera sziget; IGL 1990). Egy Dionysszosznak szentelt ei'aaog episkopoi címet viselő tisztségviselői a jótevők megtiszteléséért felelnek, IDelos 1522). L. Beyer, éniaKoiroi;, 608-609. (további példákkal); Ascough, 80-81. Vö. uő., 82-83. (a diakonoi, mint kultikus feladatot betöltők: CIG 1739b; IG 4. 774, 824; IG 9/1 486; RIG 1226 (Kyzikos, Kr. e. 1 sz.): a Magna Maternek szentelt áldozati adományok felajánlásában vesznek részt; IMagnMai 217 (Kr. e.1 sz.): a Hermész szobrát felállítók; CIG 1800: egy egyiptomi istenség egyesületének tagjai; CIG 3037: egy metropoliszi (Lydia) egyesületnek két férfi és egy nő diakonosa van, továbbá egy papja és egy papnője; egy Kyzikos-beli felirat szerint (Mouaefov 93) egy másik egyesületnek öt férfi és egy nő diakonosa van.

45 Ascough, 33-34; 54-59; már Waltzing, Corporations, I, 349.

46 CIL 14.2112 (online: http://www.edr-edr.it/index_it.html; ll. 51-54: item placuit ut quisquis quinquennalis in hoc collegio factus fuerit is a sigillis eius temporis// quo quinquennalis erit immúnis esse debebit et ei ex omnibus divisionibus partes dupl[as]// dari item scribae et viatori a sigillis vacantibus partes ex omni divisione sesquip[las]// dari placuit, kiemelés ZK); illetve 6.10234 (online: http://upmf-grenoble.fr/Haiti/ Cours/Ak/Negotia/Aesculapii_CIL.htm; a hivatalviselők a hierarchia alapján részesednek a pénzbeli és más juttatásokban). L. még Waltzing, Corporations, I, 305-306, 367, 402-403; Van Nijf, 54; Schöllgen, "SiitAtT tW, 237-238; Klauck, Die religiöse Úmwelt I, 1995, 57; Kloppenborg, 22; Gerd Theissen, „Soziale Integration und Sakramentales Handeln Eine Analyse Von 1 Cor. XI 17-34", NovT 16.3 (1974), 179-206. (190.).

47 A patrónusok szerepének részletes tárgyalását: van Nijf, 48, 82-111.

48 Van Nijf, 77, 95-100. („brokers")

49 Nő patrónusokról: van Nijf, 113 (a termesszoszi Atalante), 123-124. (Apollonis), 149-150. (Aba); a birodalom nyugati területén: Hemelrijk, Patronesses and "mothers" of Roman collegia, Classical Antiquity 27.1 (2008) 115-162. Nő patrónusok a társadalmi elithez tartoznak, és nem tagjai az egyesületnek. Különösen szakmai egyesületek választanak nő patrónust; ezek közül is a legjelentősebbek, mint a fabri (építészek), a centonnarii (a textil munkások és kereskedők), a nautae (hajózók). A Hemelrijk által vizsgált 14 itáliai és nyugati tartománybeli patrónusnő közül csak hármat választanak bizonyítottan vallási egyesületek (a cultores lovis Latii, a collegium hastoforum Ostiensium, a cultores collegii Larium). Nő patrónust tehát nem olyan társulások választank, amelyek (elsősorban) nő tagokkal rendelkeznek (Hemelrijk, 120, 123124). A patrónusnő és a mater közötti határvonal meghúzása nem mindig egyszerű. Az egyik legismertebb egyesület, a collegium Aesculapi et Hygiae Salvia Marcellina tekintélyes adománya révén működött: Salvia Marcellina a collegiumnak telket, szentélyt, étkezési helyet, és 50 000 sesterciust adományozott, amelynek kamatai az egyesület működési költségeit fedezték. Amint azonban az egyesület szabályzatából kitűnik, Salvia Marcellina a „mater" címet viseli.

50 Sokolowski, 53-58. (dok. 20=Syll3 985); Barton - Horsley, 18-22, 25; Ascough, 35., 65-67.; Kidd 123.

51 Ascough pontosan értékeli, hogy a szexuális tilalmak nem vonatkoznak rabszolganőkre, akik nem rendelkezhettek testük fölött.

52 Ascough, 67. (IG 22.1366=PH3582, online: http://epigraphy. packhum.org/inscriptions). L. még Beck, 179-180., a Mithrás-kultusz megtisztulási rítusairól és a kultikus és erkölcsi tisztaság követelményéről.

53 McCready, 62. (Meeks nyomán).

54 Klauck megjegyzi, hogy a kívülálló kortársakat a korintusi vagy tesszalonikai egyházak egy magánházaknál működő keleti misztériumvallásra emlékeztethették („Gemeinde", 225.). Hasonlóan Hans Dieter Betz, Transferring a Ritual: Paul's Interpretation of Baptism in Romans 6, in Troels Engberg-Pedersen (ed.), Paul in his Hellenistic Context, London: T&T Clark, 22004, 84-118. (88-89.).

55 L. pl. a már említett, Zeusznak és Hesztiának szentelt philadelphiai egyesület esetét (Sokolowski, Lois Sacrées de l'Asie Mineure, dok. 20=Syll3 985. Sokolowski (52., 55.), valamint Barton és Horsley (1516.) pontosan értékeli, hogy itt az oikos nemcsak a szentély, hanem maga az egyesület.

56 Betz különösen az i. m. 107-118. (a keresztség mint a judaizmusban gyökerező rítus áthelyezése a hellenista közegbe és a misztériumvallásokból ismert beavatási rítusok analógiájára történő értelmezése).

57 Úgy vélem, helytálló Theissen nézete, miszerint Pál idejében a közösségi étkezés még mindig a kenyér és a kehely-cselekmény között található, „Soziale Interation", 188.

58 David J. Downs, The Offering of the Gentiles: Paul's Collection for Jerusalem in its Chronological, Cultural, and Cultic Contexts, (WUNT 248), Tübingen: Mohr Siebeck, 2008, 94-119.

59 Gerd Theissen, Social Stratification in the Corinthian Community: A Contribution to the Sociology of Early Hellenistic Christianity, in id., The Social Setting of Pauline Christianity: Essays on Corinth (Studies of the New Testament and its world), Edinburgh: T&T Clark, Philadelphia: Fortress, 1982, 69-119. (vö. pl. 1Kor 6,26; 11,17-34); id., Social Conflicts in the Corinthian Community: Further Remarks on J.J. Meggitt, Paul, Poverty and Survival, JSNT 25.3 (2003) 371-391.; a jómódúak jelenlétéről a páli egyházakban és ezen egyházak összetett szerkezetéről l. még Wayne Meeks, 57-73. A pasztorális levelek által tükrözött közösség társadalmi összetételéről l. David C. Verner, The Household of God. The Social World of the Pastoral Epistles (SBLDS 71), Chico, CA, 1983; Kidd, (SBLDS 122); vö. Werner Thiessen, Christen in Ephesus. Die historische und theologische Situation in vorpaulinischer und paulinischer Zeit und zur Zeit der Apostelgeschichte und der Pastoralbriefe (Texte und Arbeiten zum neutestamentlichen Zeitalter 12), Tübingen/Basel: Francke, 1995, 278-282.

60 McCready, 62-63.

61 Az oikos-modell alkalmazásának következményeiről: J. Roloff, Der erste Brief an Timotheus (EKK XV), Zürich/Neukirchen-Vluyn: Neu-kirchener, 1988, 214-216.; U. Wagener, Die Ordnung des Hauses Gottes: der Ort von Frauen in der Ekklesiologie und Ethik der Pastoralbriefe, WUNT 2.65; Tübingen: Mohr Siebeck, 1994, 65., 113., 235245.; Lorenz Oberlinner, Gemeindeordnung und rechte Lehre. Zur Fortschreibung der paulinischen Ekklesiologie in den Pastoralbriefen, ThQ 187 (2007), 295-308., különösen 304-306.

62 Az episkopos és prebyteros kezdetben analóg hivatalokat jelölhet. A presbyteroi intézménye valószínűleg a zsidó-keresztény egyházakban alakul ki, a vének tanácsa mintájára. Az ApCsel, akárcsak a pasztorális levelek, már arra törekszik, hogy összhangba hozza az elöljárói funkciók két különböző eredetű megjelölését, a páli/hellenisztikus, illetve a zsidó-keresztény megnevezést. Az ApCsel 20,17.28 az efezusi elöljárókra váltakozva használja a presbyteroi, illetve episkopoi nevet (mindkettőt többes számban). G. Schneider megjegyzi, hogy Pál milétoszi beszéde a szerző teológiai üzenetét tükrözi (a Pál utáni vezetői nemzedéket maga Pál rendelte), azonban az ApCsel presbiterképe nem áll összhangban a páli közösségek történeti helyzetével (Apg 2, 294-296.). A pasztorális levelek hasonló eljárást követnek, amikor a hellenisztikus minta szerinti egyházvezetést (episkopoi és diakonoi) összhangba akarja hozni a zsidó-keresztény típusú vezetéssel (presbyteroi): Tit 1,5.7; vö. 1Tim 3,2.8; 5,17 (Oberlinner, 1. Timotheus, 248-250). Köztudottan, ezek hierarchikus tagozódására és a püspökség monarchikus gyakorlására a pasztorális levelek még nem nyújtanak támpontot, viszont bizonyos differenciálódási tendenciák már kezdenek körvonalazódni. (R.A. Wild, „Pastoral Letters", NJBC 894; R. E. Brown, Early Church" NJBC 1338-1353. [1345.]).

63 Ascough, 33-34; 54-59; már Waltzing, Corporations, I, 349.

64 Az ApCsel 18,26 szerint Priszcilla kifejti Apollónak Isten útjait, amiből következik, hogy korabeli álláspont szerint elfogadható, hogy nők a keresztény tanításban részesítsenek másokat. A tanításban való részvételről: Rudolf Pesch, Die Apostelgeschichte. Apg 13-28 (EKK V/2), Zürich/Einsiedeln/Köln: Benzinger, Neukirchen-Vluyn: Neukirchener, 1994, 160-161, 163; C. E. B. Cranfield, The Epistle to the Romans 2 (ICC), Edinburgh: T&T Clark, 1979, 784.; Dautzenberg, Stellung, 174; Lohfink, Weibliche Diakone, 326-327; Johannes Hofmann, Christliche Frauen im Dienst kleinasiatischer Gemeinden des ersten und zweiten Jahrhunderts. Eine prosopographische Studie, VigChr, 54.3 (2000), 283-308. (288-289.); B. Fiore, The Pastoral Epistles. First Timothy, Second Timothy, Titus (SP 12), Collegeville, MN: Liturgical Press, 2007, 67., 70.

65 W. Schrage, Der erste Brief an die Korinther 2. 1Kor 6,12-11,16 (EKK VII/2), Solothurn/Düsseldorf: Benzinger, Neukirchen-Vluyn: Neukirchner, 1995, 506; A. Lindemann, Der erste Korintherbrief (HNT 9/I), Tübingen, 2000, 240-241.; Ch. Wolff, Der erste Brief des Paulus an die Korinther (ThKNT 7), Leipzig: EVA, 2000, 250.; H. Merklein, M. Gielen, Der erste Brief an die Korinther. Kap. 11,2-16,24 (ÖTK 7,3; GTB 513); Gütersloh: Gütersloher, 2005; 33., 44., 47.; vö. 231-218.; Dautzenberg, Zur Stellung der Frauen in den paulinischen Gemeinden, in Gerhard Dautzenberg, Helmut Merklein, Karlheinz Müller (Hg.), Die Frau im Urchristentum, Wien: Herder, 1986, 182-224. (187.). Az 1 Kor szerint a prófétálás nyilvános, tekintéllyel történő beszédforma, és épülést szolgáló tanítás (14,26-31; v. 19: alloug KaTiiXh'aw; v. 31: iva pavteg inw9avcúaiv). A prófétaságról, mint tekintéllyel történő beszédről: Lindemann 240, 297, 299; mint építő tanításról: Lindemann, 240, 297300, 310; U. Luz, Stages of Early Christian Prophetism, Sacra Scripta 5.1 (2007) 45-62. (53-54.).

66 Juniáról, mint nőről, és az ev tofg mroaTo'Aoig inkluzív értelméről: Eldon Jay Epp, Junia: The First Woman Apostle, Minneapolis: Augsburg Fortress Press, 2005. Vö. Lohfink, Weibliche Diakone, 327-331; Cranfield, Romans II, 788-789; Ulrich Wilckens, Der Brief an die Römer. Röm 12-16 (EKK VI/3), Zürich/Einsiedeln/Köln: Benzinger, Neukirchen-Vluyn: Neukirchener, 1989, 135-136. Tryphaena, Tryphosa és Persis az Úr ügyében fáradoznak (Róm 16,12); nem ismerjük tevékenységi körüket, de az ev Kupi'co fáradozásuk hasonló más férfi munkatárséhoz (pl. a tesszalonikai egyház elöljárói, 1 Tessz 5,12). Nők részvételéről a páli misszióban l. még Gerhard Dautzenberg, 160-162, 167-181, id., Urchristliche Prophetie, 268-270; Philip Towner, The Letters to Timothy and Titus [NICNT], Grand Rapids/Cambridge: Eerdmans, 2006, 218-219.

67 Szerepét egyes szerzők a korintusi Iunia Theodoráéval, a lyciniaiak patrónusával hasonlítja össze. R. A. Kearsley, Women in Public Life, New Docs 6 (A Review of Inscriptions and Papyri published in 198081.) (ed. S. R. Llewelyn, with R. A. Kearsley), 24-27.; ead., Women in Public Life in the Roman East: Iunia Theodora, Claudia Metrodora and Phoebe, Benefactress of Paul, Tyndale Bulletin 50.2 (1999) 189-211. (191-198.); Hans-Josef Klauck, Junia Theodora und die Gemeinde von Korinth, in Martin Karrer, Wolfgang Kraus, Otto Merk (Hg.), Kirche und Volk Gottes. Festschrift für Jürgen Roloff zum 70. Geburtstag, Neukirchen-Vluyn: Neukirchener, 2000, 42-57.

68 A yuvafkeg ilyen értelmezéséről Spicq, Épitres Pastorales, I, 460; Roloff, 1. Timotheus, 164-165; Oberlinner, 1. Timotheus, 139-142; I. Howard Marshall, The Pastoral Epistles (ICC), London/New York: T&T Clark, 1999, 492-494; R. F. Collins, 1& 2 Timothy and Titus: A Commentary (NTL), Louisville: Westminster John Knox, 2002, 90-91).

69 A második század végéig nincs adat a hivatalviselők fizetésére, azonban Schöllgen párhuzamot von az 1Tim 5,17 és az egyesületek e gyakorlata között, "Si/idif ti|ití", 236-237; J. D. Quinn, W. C. Wacker, The First and Second Letter to Timothy, Grand Rapids, MI/Cambridge: Eerdmans, 2000, 460-461 (honorarium, élelem). Már volt szó a lanu-viumi cultores Dianae et Antinoi, a collegium Aesculapi et Hygiae és más egyesületek hivatalviselőiről (Waltzing, Corporations, I, 305-306, 367, 402-403; Schöllgen, "Siplíf ti|iíí", 237-238.; Klauck, Die religiöse Umwelt I, 57).

70 Phoeberől mint patrónusról Wilckens, Röm (EKK VI/3), 132.; Cran-field, Romans 2., 781-783.; Heinrich Schlier, Der Römerbrief (HThKNT VI), Freiburg/Basel/Wien: Herder, 1977, 441-442. (prostatis nem technikai értelemben, mint jogvédelmet biztosító, hanem jómódú jótevő); K. Haacker, Der Brief des Paulus an die Römer (ThHKNT 6), Leipzig: EVA, 1999, 318.


Keresés a Katholikos oldalain